d-vitamin
#Betegségek

D-vitamin segítheti a túlélést a mellrák után

2012.06.11.
1 perces olvasási idő

A D-vitamin vérszintjétől is függött, hogy mellrákkal diagnosztizált nők mennyi ideig élték túl betegségüket - állapították meg belga kutatók statisztikai elemzésükben.

A tanulmányba bevont 1800 nő közül azok, akik vérében a rákbetegség megállapításakor a D-vitamin szintje magasabb - milliliterenként 30 nanogrammnál több - mellrákvolt, mintegy fele akkora valószínűséggel haltak meg öt éven belül, mint azok, akiknél a diagnózis idején ennél kisebb volt.

A kapcsolat fennállását erősíti, hogy a D-vitamin szintjének minden 10 nanogramm/milliliteres növekedésével 20 százalékkal csökkent a nők halálozási kockázata a tanulmány idején.

A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy a megállapított kapcsolat nem jelent feltétlenül ok-okozati összefüggést a D-vitamin vérszintje és a túlélési esély között - számolt be róla a HealthDay című amerikai ismeretterjesztő portál. A tanulmány részletes eredményét a szerzők a Carcinogenesis című szakfolyóirat legutóbbi számában tették közzé.

(MTI)

Kapcsolódó címkék

daganat