/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Meg akarok változni, de n...
  

Meg akarok változni, de nem megy

ora 2017-08-13 21:09:04
Tisztelt Szakértő!
Az elmúlt hetekben egyre inkább azt érzem, hogy változtatnom kell magamon, és a gondolkodásomon. Őszintén szólva rengeteg könyvet elolvastam már ezzel kapcsolatban az évek folyamán, de a sok infótól már kezdtem bedilizni, mert ahány könyv, annyi tanács. Szóval fel is hagytam ezeket, mert nem jobb tőle csak rosszabb. Elméletben mindent tudok, de a gyakorlatban ezek nem jönnek össze. Este mindig motivált leszek, hogy hú de jó holnap reggeltől majd én megmutatom, de ha pár napig tart, visszazuhanok a rossz kedvbe és a lustaságba (az utóbbi a legnagyobb baj, tudom). Bevallom, kissé türelmetlen is vagyok. Igazából az a legrosszabb érzés, hogy ez a nyár nekem baromira unalmas. Szinte egész nap csak itthon vagyok és van időm a nagy semmin agyalni. Sehol nem voltam idén, még strandon se... A lakhelyemen van 2 barátnőm, de mindketten dolgoznak: egyik főállásban, a másik diákként külföldön, így az egyikőjükkel is nagyon ritkán futok össze. A fősulis barátaim messzebb laknak és ők teljesen elégedettek azzal, hogy otthon lehetnek huzamosabb ideig (nem kolisok).
A nyáron volt alkalmam dolgozni egy ismerősnél alkalmanként, de alapvetően nem sok munka van errefelé... Nagyon hiányoznak az emberek, hogy társaságban legyek, az, hogy ismerkedhessek és hogy új dolgok történjenek velem, de a sulis lányokat ezeket nem érdekli, ezért azon kívül hogy néha sikerül összefutni másra nem nyitottak. Ha van sulin belül program a félév idején, pl. kirándulás akkor is csak az egyik lánnyal tudok menni, és alapvetően se sokan vesznek részt ezeken a programokon. Mintha mindenkinek tökéletes ez a semmi. Az ország keleti részén élek itt is járok suliba és kitaláltam, hogy elmegyek Ausztriába pár napra. Már előre mindent megnéztem, hostel stb. és teljesen megoldható minden szempontból, az anyagiakat is önállóan megkerestem rá. 22 éves lány vagyok és a szüleim teljesen ellenzik az egészet, mert nincs akivel menjek. Megkérdeztem egy lányt, akivel jóban vagyok, de ő sem hajlandó velem jönni. Én nem értem. Változtatni akarok, de még itt is kövekbe ütközöm. Értem én, hogy mindennek megvan a rizikója, de ennyi idősen lehetne már családom is és élhetnék az ország másik felén (vagy egy idegen országban) is szülők nélkül. Szeretnék sokkal önállóbb lenni és leszakadni a szüleimről, elköltözni, főleg a suli után, ami körülbelül 1,5 év. Úgy érzem túlzottan féltenek, pedig mindig szófogadó voltam, talán túl jó is vagyok... Voltam már többször külföldön a szüleim nélkül, igaz akkor a pár évvel idősebb unokanővérem volt velem. Minden rendben zajlott hiába voltak ún. "furcsa" emberek (bevándorlók stb). Az angol tudásom is teljesen rendben van, ezt már külföldiek is megerősítették.
Az ismerkedéssel meg az a bajom, hogy a környék kihalt, a netes ismerkedés meg annyira nem az én világom. Egy művilág és ez nagyon zavar, hogy ennyire ilyen irányba haladunk. Komolyan egy lájkkal indul minden? Nekem ez nevetséges. Szívesebben élnék 30 évvel ezelőtt, akkor minden tényleg élőben zajlott és nem az interneten.. A másik ami zavar, hogy már legalább 5 éve a pasi témán görcsölök, ugyanis még sose volt barátom és mindig van egy pont amikor x hónap után hatalmas dühöt érzek, és csak sírok (mint ahogy ma is történt) hogy megint csak eltelt ennyi idő és nem történik semmi. Utálom érte magam, mert úgy érzem minimális tapasztalattal nekem sokkal nehezebb és hát itthon a szobában ugyan mit is várhatnék, hiszen az égből nem fog eljönni az áhított lovag... Meg őszintén érdeklődök sem akadnak, nekem meg nem tűnik fel senki. Flörtölni nem nagyon megy, egyszerűen nem tudok, megint azzal van a baj, hogy agyban tudom, de cselekedni már nehezebb. Ha más lányok voltak velem, mindig "lenyomtak" ebben, én meg sehol nem vagyok. Így nyilván ők esélyesebbek. Legutóbb magánórán voltam és a velem egykorú srác felajánlotta, hogy elvisz a vasútállomáshoz, de én elutasítottam mondván úgy is elérem a vonatot. Pedig semmi nem lett volna belőle, nem tekintünk úgy egymásra csak úgy érzem direkt mutatom magam erősnek és így meg persze hogy még lehet el is kerülnek. Bár ezt nem mondom biztosra, csak feltételezem. Pár hete ugyanez a srác is megjegyezte, hogy nem vagy boldog, és igaza is volt, viszont nekem fel se tűnt, hogy ennyire kiül az arcomra. Saját magamat ostorozom a tapasztalatlanságom miatt és kergetem magam őrületbe.
Nyilván korábban voltak apróságok a másik nemmel, de egyik se volt hú de komoly meg általában buliban történt, azt meg nem szabad túl komolyan venni. Bár nekem néha azt is sikerült... Tudom, hogy megint az ismerkedéssel kell kezdeni, de hát hová menjek?! Egyedül buliba se mennék, ugyanis megint a kérdés: kivel?! Vagy egyáltalán hová menjek, mert a buli nem feltétlenül mindig minőségi hely. Meg úgy őszintén nagyon fel se tűnöm a fiúknak, mert eddig akik akartak is, azoknak is csak szexre lettem volna jó, akit komolyan vettem meg nem akart tőlem semmit. Őszintén szólva nagyon beleestem az egyik évfolyamtársamba tavaly, de ő nem viszonozta. A legrosszabb, hogy a mai napig valamilyen szinten kötődöm hozzá, amit nem kellene, mert egész nyáron rám se hederít.. Nem vagyok már szerelmes belé, a köd is felszállt már, csak túl sokat foglalkozom vele és a visszautasítása után is maradt az ún. jó barátság, miközben rengeteget szenvedtem a helyzet miatt.. Csak a szemeszter idején vagyok a haverja, amúgy meg nem érdeklem, én ezt érzem. Persze nekem mindennap eszembe jut, pedig már ez a visszautasítás lassan egy éve volt. Szóval túl komolyan is veszem az embereket és kötődöm is hozzájuk, miközben ez (annyira) nem kölcsönös.
Tipikus mai ember vagyok: sokszor eszembe jut a megváltoztatatlan múlt és görcsölök a jövőmön. Rosszul érzem magam, ha arra gondolok, hogy nekem csak a karrier jut, és ez az egy amiben haladok, míg a férfiakkal hadilábon állok. Az egész pasitéma számomra olyan, mintha legalább a Mount Everestet szeretném megmászni: sajnos nem nagyon hiszem el, hogy férfi is tud úgy szeretni mint egy nő, és azt hiszem, hogy ők nem agyalnak, rágódnak a dolgokon, hanem csak lazán veszik a dolgokat és könnyen túl vannak egy-egy lelki dolgon és nekik egyszerűbb. Lehet ez is blokkol, nem tudom.
Független, határozott, magabiztos és erős nő akarok lenni, aki könnyen átvészel pl. egy visszautasítást és elhiszi, hogy bármire képes és lehet kölcsönös szerelemben része. Mindenhol jönnek a kisugárzással, szeresd magad, dolgozz magadon, és ez mind nagyon jól hangzik, de a kérdésem, ez hogyan zajlik? Hogyan dolgozzam magamon, hogy legalább közelítsek ahhoz, amiket fentebb írtam? Írjam le mindennap 100x, hogy szép, okos vagyok és vonzó? Ezek a pozitív megerősítések tényleg elegendőek hittel persze? Tényleg el kell játszanom bizonyos női szerepeket? Pl. ne mutassam meg túl erősnek meg ilyesmi. Nem vagyok az a tipikus hercegnő, úgy értem nem várok el senkitől óriás rózsacsokrot, plüssmacit és bonbont, csak szeretnék haladni és tapasztalni: nem a hercegre várok, sem a nagy Ő-re csak egy egyszerű srácra, akivel van lehetőség kölcsönös szerelemre, szeretetre, törődésre. Csak előtte le akarom magam nyugtatni, hogy ugye még nem késtem el, mert néha azt hiszem kifutok az időből és a velem egykorúak többsége a randikról beszél, amiről nekem kb fogalmam sincs. Csak megsúgom: a sulis barátim is ugyanez a kategória, mint én, tehát nem is csodálkozom, kikkel vagyok jóban.
Előre is köszönöm szépen a hosszú levelem elolvasását és a tanácsait!

Szakértőnk válasza a Meg akarok változni, de nem megy kérdésre

Kedves Levélíró! Nyugodj meg, semmiről sem késtél még le!Valamint nyugodtan elhiheted, hogy a fiúk is tudnak ám őrlődni. Mindezek mellett is lehetsz erős nő karrierrel, és lesz párod is, amikor eljön az ideje. De az tény, hogy valóban tenni kell, mert maguktól nem változnak meg a körülmények. A változtatásokat, az önmagunkon való munkát kis lépésekben kell elkezdeni, apró célokat kitűzni, szinte jelentéktelen dolgokat másként csinálni (mondjuk minden nap egyvalamit máshogy, mint ahogy reagálnál egyébként). Ha főiskolára jársz, ősztől azért lesz megint lehetőséged bővíteni az ismeretségi körödet (jelentkezz olyan órára, ahova senki az ismerősök közül; menj el a kirándulásokra...stb.) Ha van rá lehetőséged, menj el valamilyen pszichológus által vezetett önismereti csoportba: ez segít jobban megérteni önmagadat.

Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések