Depresszió?

ora 2016-09-09 23:56:23
Kedves Doktornő!
Tizenhat éves gimnazista lány vagyok, most kezdtem a 10. osztályt. Vannak nagyon jó barátaim, a legjobb barátnőmmel körülbelül hét éve vagyunk jóban és októberben leszünk egy évesek a barátommal, ráadásul a családommal is minden rendben van, nincsenek komolynak nevezhető problémák itthon. Mégis néhány hete lehangoltnak, üresnek érzem magam, szinte állandóan szomorú vagyok.
Július körül úgy éreztem, nem vagyok elég jó (például nem elég vicces, szép, okos), főleg a barátomnak nem. Emiatt állandóan féltékenykedtem, aminek igazából nem volt semmi értelme, hiszen tudtam akkor is, hogy szeret. Ez a féltékenykedésem majdnem tönkretette a kapcsolatunkat a barátommal, pedig nagyon szeretem. Néha annyira rám tör az érzés, hogy mennyire szeretem, hogy olyan, mintha már nem bírnám el, mintha túl kicsi lennék ekkora érzelmekhez. Szinte Ő van a legnagyobb hatással arra, hogyan érzem magam.
Júliustól kezdve ingerlékenyebb, agresszívabb lettem és feszültebbnek érzem magam. Sokat hisztiztem, értelmetlenül, de a kapcsolatunk végül ezt is átvészelte eddig. Persze azért sokkal vidámabb voltam, mint mostanában.
Körülbelül két hete azonban, a közérzetem romlott, szomorú vagyok és ez meg is látszik rajtam, a barátom mondta, hogy forduljak szakértőhöz és a barátnőim és észrevették, hogy valami nem stimmel velem. Nagyon hajlamos vagyok mindent túlagyalni, sokat stresszelek a legapróbb dolgokon is, viszont néha ez egy fura fáradtság, üresség váltja fel, amikor csak bámulok ki a fejemből, ilyenkor lehangolt, rosszkedvű vagyok. Sokkal kevesebbet mosolygok és nevetek, mint régen, gyakran nincs kedvem kimozdulni. Feszült vagyok és sokkal sértődékenyebb, ami régen nem volt ilyen jellemző rám, még a vicceket is magamra veszem. Túl sokszor gondolok szomorú dolgokra, például ezerszer képzeltem már el, hogy milyen lenne, ha szakítanánk a barátommal, pedig ez az egyik legnagyobb félelmem. Emellett a nyáron meghalt egy lány az iskolánkból, egy másikat (akit valamennyire ismertem is) pedig elütöttek és még mindig kómában van. Szinte nem telik el olyan nap, hogy ne gondolnék rájuk, hogy hogyan megy tovább az élet is nélkülük, pedig mekkora tragédia, ha ilyen történik. Ez mindig elszomorít. Úgy érzem, az iskolában rengeteg stressz ér, egyszer amint hazaértem elsírtam magam, de aznap, egyik szünetemet a mosdóban töltöttem, mert egy apróság képes elszomorítani annyira, hogy nehezen tudnám visszafojtani a sírást. Amint egyedül maradok, a gondolataimmal elszomorodom, van, hogy egész délután csak fáradtan ülök, és nem csinálok semmit, esetleg a házi feladatokat. Nagyon nehezen koncentrálok, ha valamit meg kell tanulni, szinte lehetetlennek érzem, hogy odafigyeljek. Mintha ez még a tavaly iskola végi fáradtság lenne, semmi motivációm nincs, pedig év végén vizsgák lesznek, ráadásul előrehozott angol érettségit szeretnék tenni, ami igazából motiválhatna. Nagyon hajlamos vagyok a bűntudatra, mégis mintha nem akarnék szembenézni saját magammal.
A héten gyakran hajnali egy-kettő körül aludtam el. Elalvás előtt nem fekszem nyugodtan, ilyenkor agyalok és minden 4-5 percben átmegyek a kilenc éves húgom szobájába, hogy megnézzem, jól fekszik-e, be van-e rendesen takarva, stb. Ha nem megyek bűntudatom lesz és arra gondolok, mi van, ha ez az egyetlen jó dolog amit a mai napot teszek. Az igazat megvallva, arra várok, hogy valaki beszéljen le erről, hogy legalább valamennyire nyugodt lelkiismerettel aludhassak el.
Vallásos vagyok, hiszek Istenben, de nem járok rendszeresen templomba, úgy érzem eltávolodtam Istentől.
Tudom, hogy ez így nem jó és voltak már nehezebb időszakaim, régebben, más miatt és akkor is képes voltam túllépni, mégis ez valahogy más. Utána olvastam a depresszió tüneteinek, de úgy hallottam, legalább két hétig kell fennállnia a tüneteknek, hogy komolyan lehessen gyanakodni. Ha pár napon belül nem fog javulni a helyzet, el fogok menni az iskolapszihológushoz. Gondoltam arra is, hogy hátha csak az iskolakezdési stressz okozza ezt az egészet, de még soha nem tapasztaltam ilyen szinte állandó levertséget.
Előre is köszönöm a válaszát! :)

Szakértőnk válasza a Depresszió? kérdésre

Kedves Levélíró! A tinédzser korban megélt hormonális- és egyéb testi és pszichés változások gyakran járnak együtt hangulati ingadozásokkal, de ez mindenképpen figyelmet érdemel még akkor is, ha nem felel meg a diagnosztikus kritériumoknak, hanem normálisnak tekinthető. Mivel számodra nehézséget jelent, mindenképpen nagyon jó ötlet felkeresni az iskolapszichológust, ha van rá lehetőséged, de emellett jó volna, ha a szüleiddel (vagy legalábbis egyikükkel) tudnál beszélgetni az érzéseidről. Még ha tényleg szóba jöhet is a depresszió, akkor sem kell aggódnod, hiszen a legtöbb ember átesik élete során legalább egy depressziós fázison, illetve jól kezelhető problémáról van szó.

Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések