/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Hogyan bízzak benne és ne...
  

Hogyan bízzak benne és ne féljek?

ora 2015-07-14 15:37:32
Kedves Doktor Úr/Doktornő!
Előre is elnézést kérek a hosszú levelért.
17 és fél éves lány vagyok. Van egy barátom, akivel 2 és fél hónapja együtt vagyunk. Ő a volt zenekarunk dobosa. Nekem már több mint másfél éve kezdett tetszeni, és úgy vettem észre, hogy tetszem neki én is, amit az öccse meg is erősített. Hetente többször találkoztunk, próbákon meg a buszmegállóban is(mert én suliból mentem haza ő munkából). Közben a zenekar feloszlott, de mi még minden nap beszélgettünk és amikor időm engedte elkísértem munkába. Mikor rájött, hogy mit érzek iránta, azt mondta, hogy ő szerinte is közelebb kerültünk egymáshoz. Mondtam neki, hogy mi lenne ha megpróbálnánk, de azt mondta legyünk barátok, mert szerinte sok a 6 év korkülönbség(ő akkor 23 éves volt, én 17). Nagyon fájt.
Nem tudom meddig nem beszéltünk egymással. Nos, én nem tudtam elfogadni a helyzetet és nem adtam föl. Ezt az egészet eljátszottuk kb. 2szer 3szor. Egyik vasárnap találkoztunk ott ahol ő lakik és van ott egy cross pálya. Nagyon jól éreztük magunkat az elején. Ő azt szerette volna, hogy én is biciklizzek a pályán, de nem akartam, és nagyon nagy hisztériát csináltam. Ő kérlelt, de én nem hagytam magam(mert féltem ott biciklizni de ezt neki nem mondtam) és végül az lett, hogy otthagyott a pályán. Aznap este facebookon írtam neki hogy bocsásson meg. Már sajnos nem emlékszem mit írt vissza vagy hogy visszaírt e egyáltalán. Aztán másnap a buszmegállóban beszéltem vele. Van egy kis füzetkém amibe a gondolataim/érzéseim szoktam írni, és őneki mutattam meg még korábban. Akkor is leírtam hogy mit érzek: hogy nagyon fáj hogy így viselkedtem és hogy otthagyott. Odaadtam neki hogy otthon olvassa el. Másnap visszakaptam és ő is írt. Lényegében azt hogy szerinte hiába tudunk facebookon jókat beszélni ha élőben nem megy és hogy nem illünk össze meg sok a korkülönbség és hogy megbánta hogy kereste a társaságomat miután először megbeszéltük a dolgokat mert így mindenkinek jobb lett volna. Aznap letiltott facebookon. Én hívtam telefonon hogy beszéljük meg a dolgokat. De nem.
3 hónap telt el így. Én minden nap bementem a városba hogy lássam. Aztán ősszel megint beszélgetni kezdtünk. Én akkor se adtam még föl a reményt. Hívtam moziba de mindig elutasítást kaptam. Nagyon fájt. Aztán télen már skype-n is beszéltünk-amit ő akart először. Azt hittem van esélyem, de közbe néha veszekedtünk. Aztán idén tavasszal kérdezte hogy lenne e kedvem moziba menni vele. Itt éreztem hogy tényleg szeretné valamit tőlem. Megbeszéltük hogy megyünk. Végül mégse mentünk mert közbejött valami. Mikor erről beszéltünk valahogy szóba került hogy mi lenne ha megpróbálnánk. És azt mondta hogy nem tudja. És kibújt a szög a zsákból: kiderült hogy csak játszott velem. Nagyon megbánta éreztem magam és összezuhantam. Barátnőm segítsége és támogatása nélkül nem bírtam volna ki. 3 hétig nem beszéltünk egy szót se. És végül megint én kezdeményeztem a beszélgetést. Úgy tűnt hogy minden rendben és újra jóban vagyunk.Én még mindig ugyanúgy szerettem mint tavaly talán jobban is. De a féltékenység és a félelmek kezdtek felerősödni bennem. De észrevettem rajta hogy kezd megváltozni jó értelemben. Kicsit furcsa volt. Egy egyszercsak mondta hogy találkozzunk. Találkoztunk és nagyon jó volt. Aztán említettem hogy moziba szeretnék menni. Mondta hogy mehetnénk együtt is. Mellettem ült és egyszerűen fantasztikus érzés volt. De akkor is éreztem a félelmet hogy csak játszik megint. Egyik hétvégén elmentünk biciklizni ketten utána hozzájuk pihenni. Mikor indultam hazafelé és ki akartam lépni a szoba ajtón megálltam hogy megvárjam. És csoda történt: megcsókölt. Életem legelső csókja volt. Rettentő boldog voltam szinte el se hittem hogy megtörtént :) Félútig elkísért és mielőtt elbúcsúztunk volna megint megcsókolt. Végül is sokáig búcsúztkodtunk. És összejöttünk. Minden olyan hihetetlen: amiért több mint egy évig szenvedtem és küzdöttem most valósággá vált. Még most se hiszem el. Viszont jöttek a bajok: eleinte alig veszekedtünk most meg már minden héten. Mert ami tavaly történt, hogy nem beszéltünk 3 hónapig, nem tudtam túltenni magam rajta. Mert elhittem hogy azért tette azt amit tett, mert nem szeret és tényleg semmi esélyem. Pedig "csak" arról volt szó, hogy akkor úgy gondolta hogy ha letilt meg fogom utálni és elfelejtem. De nem így lett. És az az érzés amit akkor éreztem, hogy csak úgy eldobott és nem kellek neki, most is bennem van. Meg hogy pár hónapja is csak játszott velem. Félek hogy most is erre megy ki az egész. És féltékeny vagyok. Van egy lány barátja. Én úgy érzem hogy nem vagyok neki elég jó, mert abszolút semmi önbizalmam nincs és azt gondolom hogy csak beéri velem és nem szeret. Amit tavaly éreztem mélyen megviselt és ezért félek és nem merek bízni benne. Mert akkor nem tudtam hogy valójában szeretett, és minden nap várt a buszmegállóban hogy lásson. Ez mind csak később derült ki mikor már elhittem hogy nem.kellek neki. És ez a baj: nem tudom hogy hogyan higyjem el, hogy tényleg szeret és nem csal meg. Hogyan ne féljek attól hogy csak játszik megint és nem őszinték az érzései. Mondta ő is, hogy szeret, és láttam rajta hogy próbálkozik hogy túllegyek a múlton, de egyszerűen nem megy. Minden veszekedés miattam.van mert nem bízok benne és nehezen hiszek neki-mert a történtek után már nem tudom mit higgyek és mit ne. Szeretném ha ezen túl tudnék jutni és boldogok lehetnénk. De most már azt mondja hogy ő is szeretné ha túl tudnék lenni rajta de nem hiszi hogy sikerül megváltozom mert eddig se sikerült. Eddig nem.kértem orvosi segítséget, de úgy érzem hogy egyedül nem fog menni. Kértem időpontot pszichiátriára, de mivel oda csak jövő pénteken tudok menni, úgy éreztem hogy muszáj Önnek írnom, mert egyszerűen nem bírom már. Mindig szerette volna hogy legyen egy közös képünk de én nem akarom mert nincs önbizalmam és csúnyának érzem magam. Ezzel tudom hogy megbántom. Tegnap nálunk volt, és az öccse barátnőjének üzenetére válaszolt, amin persze én totál kiakadtam. És velem az a baj hogy ha bánt valami.nem mondom el.neki csak csöndben ülök. És ő ezért el akart menni haza kétszer is. Végül itt maradt de láttam rajta hogy szomorú vagy nem is tudom mi baja. És mondta hogy nem hiszi hogy sikerülni fog nekem túllépni a múlton még orvosi segítséggel se mert eddig nem sikerült. Szeretné csak nem hisz benne. Egyedül pedig nem tudom végigcsinálni. Tudom hogy azért ilyen rossz minden mert én szítom a veszekedést mert nem tudom hátrahagyni a múltbeli érzéseimet-pedig már tudom az igazat- de annyira belém nőtt hogy nehéz szabadulni tőle. Kérem, segítsen: hogyan lehetnék túl azokon az érzéseken? Hogyan bízzak meg benne, hogyan higyjek neki? És ne legyek féltékeny? És hogy legyen önbizalmam? Vajon lehetünk még boldogok?
Nagyon kérem segítsen nekem! Nem akarom őt elveszíteni. Nagyon szeretem. Tudom hogy önbizalomhiányom is közrejátszik a dolgokban. Teljesen kétségbe vagyok esve. Válaszát előre is nagyon köszönöm.
ManóMedve

Szakértőnk válasza a Hogyan bízzak benne és ne féljek? kérdésre

Kedves ManóMedve!

Először is: az önbizalomhiányról valóban érdemes lehet beszélgetned egy szakemberrel, bár én inkább a pszichológust javasolnám, hiszen ez lelki eredetű probléma, nem kezelhető gyógyszerrel. Ez a párkapcsolatban való működésedre is jó hatással lehet, de főleg az életed egyéb területein profitálhatsz belőle.

Másodszor: egy párkapcsolatnak az alapja a bizalom-ha ez nincs, nem nagy jövő áll előtte sajnos.De a jó hír, hogy ezen lehet javítani. Tiszta lappal kell indítani:  a múltbeli sérelmeket tisztázni kell. Az nem feltétlenül baj, ha ezt írásban teszitek (bár ez növeli a félreértések lehetőségét), de ne chat-en, hanem legalább email vagy még jobb, ha kézzel írtott formában teszitek. Ezután érdemes volna szintén őszintén megbeszélni, hogy melyek azok a viselkedésformák, melyek zavaróak a másik részéről és mit várnátok helyette (pl. téged zavar, hogy a jelenlétedben sms-ezik nőismerőseivel, őt zavarhatja, hogy piszkálod ezzel - közösen kitalálhatjátok, hogy ehelyett ki mit csináljon vagy mondjon, hogy ne bántsa meg a másikat, de saját maga se érezze rosszul magát). Ha nyíltan és pozitív formában megfogalmazva tudtára adjátok a másiknak, hogy mit vártok tőle, akkor feltehetően kevesebb lesz a veszekedés. De egyben teret is kell adni a másiknak: nem várhatod, hogy szakítsa meg a kapcsolatot valakivel ,mert neked nem tetszik, de nem kell ellenőrizni a másikat, ha ő segít abban, hogy nyílt és őszinte veled pl abban, hogy hol van és mit csinál (mert elmondhatja anélkül, hogy megsértődnél, ha valaki olyannal találkozik, akit te  nem kedvelsz)

Kérhetsz a barátodtól pl egy próbaidőt, amikor ő betart közösen meghozott szabályokat és cserébe te ennyi idő alatt megpróbálsz pozitív irányba változni.



Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések