/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Kemény évek, segítséget k...
  

Kemény évek, segítséget kérek!

ora 2015-01-03 00:27:10
Üdv!
Rengeteget gondolkodtam azon,hogy megírjam-e ezt a levelet, de végül is mit veszíthetek vele? Elnézést a hosszúsága miatt...
Szóval, 15 éves vagyok. 2012.szeptemberében,amikor még 13 éves 7.osztályos voltam, keletkezett egy hatalmas (nem túlzok) családi krízis, amiből én jöttem ki a legrosszabbul. Keresztanyám és anyám között alakult ki egy olyan dolog folytán ami keresztanyám hibája. Amikor ez megtörtént hirtelen széthullott a családom. Láttam anyut összeomlani, apu szemében a bizonytalanságot és magam körül a sötétséget.
2013. : Januártól kb. áprilisig egyáltalán nem beszéltek egymással. Nekem mondták a rengeteg butaságot anyu-apuról majd apu-anyuról. Mintha egy fal lettem volna közöttük. Szörnyű volt. Nem mertem senkinek semmit mondani, ezek mellett az iskolában is teljesítenem kellett. A sok stresszt nagyon rosszul kezdtem kezelni. Saját magamat kezdtem bántani. Majd júniusban évzáró és nyári szünet. Emlékszem, volt egy olyan időszak nyáron kb. kettő hét,hogy egy falat sem ment le a torkomon. Talán néhány doboz joghurt. 7-8 kilót fogyhattam. Egyedül voltam. Összeestem,szorongtam. Kilátástalannak tűnt minden az iskolai nyári táborig. 2013.július. Az osztályfőnököm észrevette,hogy valami nincs rendben,hisz nem tudtam elfeledni az otthoni dolgokat arra az egy hétre sem. Hát leült velem beszélgetni. Jó volt megosztani valakivel és örültem,hogy elmondta, bármikor segít ha szükségem lenne rá. Kicsit jobban kezdtem magam érezni. Augusztusban írni kezdtem egy füzetet. Minden belső gubancot beleitattam a lapokba. A nyár alatt a szüleimtől teljesen eltávolodtam, főleg anyutól, akire szükségem lett volna, mint támasz.
2013. szeptember: 14 éves voltam már, 8.osztályos. Egy csalódással teli hónap. Az osztályfőnököm minden figyelmeztetés nélkül elvitt engem hirtelen az iskolapszichológushoz, annak ellenére, hogy mondtam neki, nem szeretném. Dühös voltam, de másfelől meg is értettem, hisz lehet,hogy féltett. Rettenetesen nehezen, de egyre felszabadultabb lettem ott. Egyre több dolgot tudtam elmondani,hisz mondogatta is,hogy amit fontosnak találok nyugodtan megoszthatom vele.... hát ez okozott bajt.... amikor említettem neki,hogy öngyilkossági gondolatok fordultak meg a fejemben, megijedt és egy pszichiáter ismerőséről kezdett nekem beszélni. Tiltakoztam. Nem elég,hogy őt így is nagyon nehezen fogadtam el, most meg pszichiáterhez akar küldeni? ... 2013.október közepén annyi is volt. Hát persze,hogy a pszichiáternél kötöttem ki. Hogy azért haladjak, decembertől már a pszichiáter mellett dolgozott egy pszichológus is és őhozzá kellett járnom.
2014. : Vészesen romlott az iskolai teljesítményem. Megváltoztam, aki eddig voltam az elment. Vágások voltak rajtam, annyi volt a stressz. Inkább magamon,mint másokon. Ami eddig érdekelt az már rég nem. Küzdöttem az alvással. Volt,hogy nem aludtam át éjszakákat és a teleírt füzetek csak szaporodtak. Magamba zárkóztam. Öngyilkosság járt a fejemben. Elvesztem. Mióta ahhoz a pszichológushoz jártam, egyre csak romlott minden. Egyszer próbáltam öngyilkos lenni, bevallom őszintén... mikor ismét mentem hozzá elmondtam neki,de semmi. Bármit is mondtam, semmi. Mondogattam neki,hogy olvassa el a füzeteimet, de egyszerűen nem akarta,pedig jobb lett volna,hisz én szóban sosem voltam az igazi. Írásban más volt a helyzet. Ha írtam akkor csak dőltek belőlem az érzések szavakban. A lényeg az,hogy borzasztó volt és sötét.
2014. nyár : Elballagtam az általánosból. Nagy nehezen,de felvettek abba a gimibe ahová szerettem volna menni, viszont attól rettegtem,hogy nem fogom bírni. Ugyanaz az iskolai tábor. Majdnem hazaküldtek. Mivel az osztályfőnököm (mostanra már csak a volt osztályfőnököm) elolvasta az összes füzetemet, mindent tudott. Egyik este a barátnőmmel kimentünk a táborhoz kapcsolódó Balaton-parti mólóra úgy,hogy senki sem tudott róla. Amikor két tanár visszavitt minket a táborba, osztályfőnököm közölte velem, hogy azt hitte, öngyilkos lettem. Győzködtem, hogy mégis,hogyan ha ott van mellettem a barátnőm? Aznap este olyan voltam,mint egy halott. A tanárok akik segítettek, úgy kérlelték,hogy nézzek rájuk. Meghaltam belül.
2014. szeptembertől-decemberig: 15 éves lettem, gimi első osztály.Harcoltam a tanulással. Akárhányszor leültem tanulni mindig elkalandoztak a gondolataim. Minden egyes alakommal. A félévi bukásból kellett kihúznom magam. Minden egyes nappal rosszabbul vagyok. Sokszor csak ülök este a szobámban, sírok és kérdéseket teszek fel magamnak. A pszichológushoz még mindig járok, de most nem tudom, hogy meddig. Épp most van valami pszichoterápia szerűség 10 alkalmas és semmi sem alakult még. Hogy ér-e valamit? SEMMIT. Bármit is mondok vagy épp teszek, semmi. Bevallom őszintén,amit eddig senkinek: depresszióra kezdek gyanakodni. Eddig mindig csak azt kaptam, hogy kamaszkori probléma meg minden hülyeség,de valamiért úgy érzem,hogy annál sokkal több. Szörnyen érzem magam. Az öngyilkosság kerget minden egyes nap és eddig talán csak azért nem tettem meg,mert inkább nekem fájjon, mintsem megtegyem és a családomnak,barátaimnak fájjon. Már a legjobb barátnőm sem hallgat meg igazán úgy érzem. Nincs ebben semmi figyelemfelhívás, csupán segítségkérés.Szokták mondani,hogy "Cry for help!". Nem akarok tovább sötétségben élni. Voltak olyan hetek az is talán 1-2 amikor úgy éreztem javulok, de folyton csak visszaestem a sötétbe. A 6.füzetemet írom mára már tele,de feleslegesen. Egyedül vagyok és már nem tudom,hogy mi tehetnék. Mit kéne mondanom,hogy tegyen valamit a pszichológus és a 10 alkalom után,amiből már azt hiszem 2 maradt, ne eredmény nélkül menjek el? Nem akarok tovább sötétségbe élni. Azt akarom,hogy megszűnjenek a vágások és begyógyuljanak a sebek. Egyedül erre képtelen vagyok,hisz ilyen sok idő eltelt és elgyengültem. Mit mondjak a pszichológusnak,hogy végre tényleg legyen valami haszna?
Köszönöm, hogy elmondhattam és bocsánat a szöveg végtelen hosszúsága miatt. Válaszát előre is köszönöm!

Szakértőnk válasza a Kemény évek, segítséget kérek! kérdésre

Kedves Levélíró!

Sajnálom, hogy nem segített a pszichológus, de azt kell feltételeznem, hogy nem sikerült olyan szakembert kifognod, akivel egymásra tudtatok volna hangolódni. Másrészt a leveled első feléből arra következtetek, hogy a családi problémák sem oldódhattak meg még nálatok – főleg, hogy arról egy szót sem írtál, hogy a szüleid mindebből pl. mit vesznek észre és hogyan kezelik. Ez alapján talán egy családterápiás kezelés több hasznot hozhatna számodra, hiszen ott kezdődtek a problémák: a családban. A pszichológusodnak mit tudnál mondani, hogy tegyen valamit? Ez azért jó kérdés, mert először neked jó lenne tudnod, hogy azon kívül, hogy „mulassza el” a rossz érzéseidet, mit vársz tőle. De mindenesetre próbálj őszintén és nyiltan beszélni vele, amennyire csak képes vagy.

Nagyon jó volna, ha a szüleiddel is tudnál beszélni és a pszichológusod keresne számotokra egy családterapeutát. Ha a kiváltó tényezők oldódnak, feltehetően a te depressziós tüneteid, öngyilkossági gondolataid is oldódnának.



Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések