/ SULI / Egy hazai magánzeneiskola...
  2020-07-28

Egy hazai magánzeneiskola győzelme a koronavírus fölött

A Bolgár Dániel és Markovich Mónika által alapított és vezetett Premier Zenei Intézet egy 2016-ban létrehozott butik nemzetközi magánzeneiskola, ahol a magyar mellett angol nyelven is folyik a zeneoktatás.

Mint szinte minden vállalkozásnál, a koronavírus járvány és annak hatásai a zeneiskola életében is sok változást hoztak. Bár már korábban is kínáltak online hangszeres órákat az arra igényt tartó növendékeiknek, de az idei év márciusától kezdődően egyik napról a másikra kellett átállni digitális, online órákra, koncertekre, vizsgákra.

A Premier Zenei Intézet ügyvezető igazgatója, Bolgár Dániel fontosnak tartotta, hogy ez ne félmegoldás legyen, ne részben offline órákat jelentsen, mint a legtöbb oktatási intézményben, hanem valós idejű Skype/Zoom foglalkozást, ahol minden tanítvány a saját otthonából bejelentkezve kapcsolódhat be – rendszeresen – a szokásos egyéni zeneórájára. Akinek volt otthon hangszere, azzal úgy ment tovább az élet, mint a járvány előtt, akiknek viszont nem, de nyitottak voltak a további foglalkozásokra, azokkal zeneelmélet, szolfézs alapú órák formájában folytatódhatott az oktatás.

- hirdetések -

A megszokott év végi koncert is virtuálisan zajlott

„Arra törekedtünk, hogy senki ne érezze úgy, mintha bármit is veszítene az online oktatásra való áttéréssel, és az is a szempontunk volt, hogy megmaradjon a számunkra fontos családias közösségünk, ahol a 6 éves gyermektől a középkorú növendékig a hazaiak, illetve a világ számos területéről jelentkezők otthonosan, biztonságban, jól érzik magukat, miközben fontos készségeket, tudást sajátítanak el.”

Ezért is volt fontos momentum 2020 június elején – nemcsak a zeneiskola életében, de a hazai színtéren is – amikor úgy döntöttek, hogy a megszokott év végi koncertet virtuálisan, online (Zoom-on keresztül) bonyolítják le. Mindenki egyszerre jelentkezett be – mind a tanárok, mind a diákok saját otthonukból – és hallgatták egymás produkcióit a növendékek.

A zeneiskolában, az említett tevékenység mellett, minden tanév végén brit könnyűzenei vizsgákat is szoktak tartani, amin az erre vállalkozó jelentkezők az Angliából iderepülő zsűrinek játszhatják el a vizsgára kiválasztott darabjaikat. Idén nyáron, rendhagyó körülmények között, Magyarországon egyedülálló módon, ezt is az internet segítségével bonyolították le – azaz a zeneiskolában videóra felvették a vizsgaanyagot és feltöltötték a világhálóra, így juttatták el a vizsgabizottsághoz az anyagot.

„A körülményekhez képest sokkal jobban sikerült ez a járványügyi időszak, mint ahogy arra számítani lehetett”,számol be a közelmúlt időszakról Bolgár Dániel. A növendékeink kivétel nélkül elégedettek az eredményeikkel és szerencsére velünk is, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy nem riadva vissza a kihívásoktól, korlátozott anyagi lehetőségeinkhez és kis intézményünkhöz képest, sikeresen próbáltunk innovatívak és újszerűek lenni. Bár 35%-al kevesebb volt az idei bevételünk eddig mint a tavalyi, de örülünk, hogy támogató, befektető nélkül 100% -ig önerőből tudunk működni.

A kezdetektől nyugati típusú modellben gondolkozunk, számunkra nagyon fontos, hogy a növendék dönthesse el, hogy a hangszer-tanulás során milyen stílusú zenét kíván elsajátítani , illetve, hogy szeretne-e vizsgázni, vagy koncerten előadni. Legyen számára egyértelmű, hogy hobbiból választotta-e a zenélést, vagy esetleg innen akar továbblépni és zeneművészeti egyetemen/főiskolán kívánja-e folytatni tanulmányait.”

A Premier Zenei Intézetben az alapvető zeneelméleti tudást a hangszeren keresztül mindenki elsajátítja, de ezen felül is lehet szolfézs, illetve zeneelméletet tanulni. Bolgár és csapata elkötelezett a diákközpontú oktatás mellett, ösztönzik a kreativitást, kritikus gondolkodást és a hatékony zene-gyakorlást. Az itt dolgozó zenetanárok a következő hangszereket kínálják: zongora, dob (különféle egyéb ütőhangszerek), gitár, hárfa, ének, szaxofon, furulya.

(További információ: www.premierinstitute.eu)