érettségi
#Suli, munka

Érettségi Angliában

2014.05.30.
3 perces olvasási idő

Kamasz szerkesztőnk, Gyarmati Anna jelenleg Angliában tanul, és éppen a magyar érettségihez hasonló, úgynevezett A-level vizsgáival küzd. Élményeiről és tapasztalatairól kérdeztük.

Angol oktatási rendszer

Az angol oktatási rendszer sokban különbözik az otthonitól, a legnagyobb különbség szerintem az, hogy itt nincsenek kötelező vizsgák bizonyos tárgyakból, mint ugye otthon például a magyar, matematika, történelem. (Legalábbis nem A-level Kamasz szerkesztőnk, Gyarmati Anna Angliábanszinten - az itt tanulóknak az érettségihez sokkal hasonlóbb, úgynevezett GCSE vizsgáikat 16 éves korukban kell letenni, ahol szabadon választott tantárgyaik mellett kötelező vizsgázniuk angolból, matematikából illetve science-ből, ami a biológia, kémia és a fizika egyvelege).

Az angol tanulók A-level szinten általában 3-4 tantárgyat tanulnak, majd azokból vizsgáznak. Ezek a tantárgyak a legtöbbször szorosan kötődnek az adott diák továbbtanulási irányához - én például business-t, szociológiát, franciát és fotográfiát tanulok, és jövőre Business Management-et szeretnék tanulni egyetemen.

Az A-level kurzus általában két éves, az első évben úgynevezett AS-level, még a másodikban A2-level 'szinten' tanulunk, és mindkét év végén vizsgázunk az összes tantárgyunkból - tehát ha úgy vesszük, én a vizsgáim felét már letudtam tavaly nyáron. A végleges jegyünk az AS és A2 vizsgákon elért eredmények átlagából adódik. Lényegében minden vizsgán el lehet érni egy adott pontszámot (raw mark) amit utána egy sajátos rendszeren keresztül, úgynevezett UMS mark-ba konvertálnak. A vizsga nehézsége és az országszinten elért eredmények alapján szabják meg minden évben a ponthatárokat, és ezek után döntik el, hogy ki milyen jegyet ér el. Mint sokan tudják, itt nem ötöstől egyesig terjednek a jegyek, hanem A-tól E-ig, illetve ha nem feleltél meg a vizsgán, U-t kapsz.

Amikor egyetemre jelentkezel, az egyetemek az AS-level vizsgáidon elért eredményeidet, illetve a tanárok által "megjósolt", A2 jegyeidet veszik figyelembe, hiszen itt adott év januárjáig kell egyetemre jelentkezni, és csak augusztus végén tudod meg, hogy ténylegesen bejutottál-e.

Ballagás, szalagtűzés, tabló

A másik, otthonitól eltérő szokás, hogy itt nincsen ballagás, szalagtűzés vagy tabló - egyszerűen csak levizsgázol, és elhagyod az iskolát. Persze a legtöbb suli szokott szervezni valamilyen búcsúeseményt, mi például egy nagy közös vacsorára megyünk az egyik étteremben az összes tanárral és végzős diákkal, de ez iskoláról iskolára változik - az egyik szomszéd suli például a Thorpe Park-ba, az egyik legnagyobb vidámparkba szervezi a búcsúeseményt.

Az eddigi vizsgáim közül a francia szóbelim volt a legnehezebb, ettől is tartottam a leginkább. Ezen a vizsgán azt várják el a tanulóktól, hogy szinte bármilyen közéleti témáról tudjanak folyékonyan beszélni és véleményt nyilvánítani, a nukleáris energia előnyeitől és veszélyeitől kezdve a bevándorláson és integráción át a börtönök túlzsúfoltságáig.

Emellett a tananyag részeként két francia művet kellett olvasnunk és elemeznünk franciául, a mi osztályunk a Tartuffe-öt és Joseph Joffo Egy marék játékgolyó című művét (a második világháborúról szóló könyv) olvasta. A szóbeli vizsga második felében ezekkel a művekkel és a szerzőikkel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolnunk. Utólag úgy érzem, hogy jobban is teljesíthettem volna a vizsgán, de nagyon remélem, hogy így is jó jegyet fogok kapni. Természetesen a nagyobb "falat", az írásbeli még hátra van, arra is nagyon sokat készülök.

A felkészülés

Érettségi Angliában

Minden vizsgámra megpróbáltam egész éven keresztül készülni. Itt nincsenek dolgozatok vagy felelések a tanév alatt, így a szorgalom és a motiváció nagyon fontos tényezők, hiszen ezek nélkül könnyen el lehet veszni a tananyag sűrűjében és sokan az utolsó pillanatban jönnek rá, hogy milyen rengeteg anyagot kell átvenniük pár hét vagy hónap alatt a vizsgákig.

Számomra a legjobban bevált módszer az előző évi vizsgasorok megoldása, illetve a rengeteg extra, adott témákhoz való hozzáolvasás, kutatás. Emellett számos A-level vizsgákra felkészítő weboldal létezik, ahonnan nagyon hasznos jegyzeteket, tippeket lehet letölteni.

A vizsgaidőszak túléléséhez, mint sokan mások, én is próbálom "turbózni" magamat. Elég sok kávét és zöld teát iszok, a megfelelő koffein-bevitel elérése érdekében, illetve gingko biloba teát és kapszulákat is fogyasztok - elvileg ezek nagyon jót tesznek az agyműködésnek. Emellett próbálok odafigyelni arra, hogy egészséges, tápanyagokban gazdag ételeket egyek, bár néha sajnos nincs elég időm és energiám ahhoz, hogy főzzek magamnak.

Vizsgák után

A vizsgáim végén mindenképpen ünnepelni fogok, az utolsó vizsgám napján az egyik legjobb barátom érkezik Angliába - tavaly ő is itt élt és tanult cserediákként, de velem ellentétben ő hazatért Svájcba, és így már egy éve nem láttuk egymást, tehát a látogatása hatalmas öröm lesz. Mindezek után a nyarat Magyarországon fogom tölteni, a barátnőimmel már több fesztivált és programot is beterveztünk - biztos vagyok benne, hogy egy boldog és élményekben gazdag nyarunk lesz, ami szerintem tökéletes módja az érettségi és vizsgák ünneplésének, hiszen mindannyiunkra rá fog férni majd a lazítás és bulizás a sok tanulás után.

A jövőre érettségizőknek, attól függetlenül, hogy másik rendszerben vizsgáztam azt tanácsolnám, hogy kezdjenek el minél hamarabb készülni az érettségire. Bár tavaly nyáron, amikor elkezdtem tanulni az idei vizsgáimra, úgy tűnt, hogy még rengeteg időm van, valójában nagyon hamar elröppent ez a pár hónap, és nagyon örülök, hogy sok mindent már előre megtanultam, így most fókuszálhatok más témákra is.

Emellett egy másik, nekem nagyon jól bevált stresszoldó módszerként a testmozgást ajánlanám. Mindenki ismeri a rendszeres testmozgással járó előnyöket, de én sosem gondoltam volna, hogy a napi szinten való mozgás tényleg ennyire jót tesz az elmének és a testnek. Attól függően, hogy mennyire vagyok fáradt, minden nap próbálok elmenni vagy egy intenzívebb, vagy egy nyugodtabb, relaxáló órára. Ha van még elég energiám, egy megerőltető kardió vagy súlyzós edzés, illetve az új személyes kedvencem, a kick-box tökéletes módjai annak, hogy leizzadtan, mégis felfrissülten jöjjek ki a konditeremből. Ha pedig kicsit fáradtabb vagyok, vagy még izomlázam van az előző napi mozgástól, akkor nekem nagyon jól beváltak a jóga, pilates, illetve tai-chi órák - ezeket azért is különösen ajánlanám, mert a sok tanulástól nekem gyakran szokott fájni a hátam és/vagy nyakam, de egy óra jóga után sokkal jobban érzem magamat!

(KamaszPanasz)