/ SULI / Tánc a szalagavatón
  2011-11-19

Tánc a szalagavatón

A szalagavató csúcspontja, amikor a több hetes felkészülés után bemutatjátok a táncaitokat. Na de mi mindenre érdemes odafigyelni a próbák, és az előkészületek során?

- hirdetések -

Táncpróbák a gyönyörködtető eredményért

A legnagyobb fejtörést mindig a táncpróbák időpontja okozza, hiszen ha hétköznap délután, vagy estefele sikerül csak időpontot találni az oktatóval, akkor valószínű, hogy másnap nehezedre esik majd jól teljesíteni az iskolában.

Egy táncpróba legalább 1,5 óra szokott lenni, így nem egyszerű hozzá megfelelő időpontot találni pláne akkor, ha évfolyamkeringőről van szó. Ilyenkor ugyanis nem csak az osztály, hanem az egész évfolyam igényeinek megfelelően kell a próbákat kitűzni.

Szerencsére az osztálytánccal már más szokott lenni a helyzet. Sok iskola ugyanis a heti 2-3 testnevelés órát odaadja a diákoknak, hogy időben felkészülhessenek.szalagavató

Keringőpróbák

A keringőpróbák többnyire évfolyam szinten vannak, így valószínű, hogy a próbákon elég sokan lesztek. Hogy hozhatsz-e külsős párt, azt iskola dönti el. Van, ahol elvárják, hogy az iskolai falai között találj magadnak táncpartnert, ezért ne legyél rest felkeresni a veletek párhuzamos osztályokat, illetve az alattatok lévő évfolyamot

Ne feledd, hogy ha valaki szívességet tesz Neked azzal, hogy a táncpartnered lesz, akkor illik kifizetned a fellépő ruháját.

Tippek a gördülékenyebb próbákhoz

Az osztálytánc szempontjából érdemes az órarendet ebben az időszakban úgy alakítani, hogy két testnevelés óra legyen egymás után, így gyorsabban tudtok haladni.

Egy minőségi tánc elsajátításához nem elég 4-5 próba, ezért mindenképpen időben kell elkezdenek a készülést. Keressetek időben tánctanárt!

Ha tehetitek, duplázzátok a próbákat! Ez főleg az utolsó két hétben jöhet jól, mert ekkor még kiderülhetnek az esetleges hiányosságok is, amikre az alapórákon nem lenne idő.

A tánclépések a tanulás elején meglehetősen megerőltethetőek lehetnek, főleg, ha azelőtt nem is táncoltál. Éppen ezért érdemes váltó ruházatot vinned a próbákra, valamint inni-ennivalóról is célszerű gondoskodnod, pláne, ha késő délután, vagy este táncoltok.

(csakmiketten.hu)

  Kapcsolódó cikkek