/ SULI / Egy tanárnak bármit lehet...
  2011-10-17

Egy tanárnak bármit lehet…

Bizonyára mindenkinek voltak vagy vannak olyan tanárok az életében, akiket szeretett, és akiket nem. Néha az osztály véleménye megoszlik egy-egy tanárról, de van, amikor egytől egyig mindenki ugyanazt érzi.

- hirdetések -

Ezt többnyire nem a tanításának minősége befolyásolja, hanem a gyerekekkel való bánásmódja. Egyes eseteknél elgondolkozom: vajon néhány egyén azért megy pedagógusnak, hogy olyan embereket alázzon meg egész életében, akiknek nem áll módjukban kifejteni a véleményüket? Talán igen, nem tudhatom. Szerencsére az én iskolámban csak egy-két ilyen tanárt van, de ez is éppen elég.

Rosszindulat

Tegyük fel, hogy fizikaóra van. A „kedves” tanár úr nem éppen közkedvelt, de talán ezen a napon nem lesz probléma. A középkorának utolsó éveiben lévő férfi megjelenésével azt sugallja, hogy kedves, jóindulatú személy. Mikor azonban elkezd kommunikálni, tekintetében látszik a megvetés. Mintha alacsonyabb rendűnek gondolna minket.

Az óra kezdetekor, mikor a házi hiányok jelentése van soron, a tanár még viccelődik, legtöbbször egy-egy diákot gúnyol, aki nem tudja már, hova süllyedjen szégyenében. Jön a felelés. Itt a gyerekek a többi órától eltérően nem azért nem szeretnének kimenni, mert nem akarnak egyest kapni, hanem azért, mert tudják, hogy a felelések gyakran megalázásba mennek át. Ma a padtársamat, egy kedves lányt választ ki a tanár.

„Kérlek, írd fel a táblára a házi feladatod megoldását” – mondja neki. A lány ki is megy a táblához. Felírja az adatokat, és elkezd számolni. Sajnos látom, hogy nem lesz ennek jó vége, ugyanis már az elején elrontja, de mit sem sejtve továbbhalad. A tanár nem szól, mi próbálunk kicsit súgni, de elcsendesít minket. Már érzem, hogy baj lesz. Nem is kell sokat várni, és az alázás kezdetét veszi. A tanár úr mosolyogva elkezd gonoszul viccelődni. Az a legrosszabb, hogy a gyerekek nevetnek rajta, nem veszik észre, hogy ez rátesz még egy lapáttal.tanár

A lány nem tudja, mit tegyen, zavarban van, egyedül ő áll a teremben, ami elég zavaró tud lenni, ha az emberen legalább tíz másik nevet. A pedagógus tettetett jóindulattal megkérdezi tőle, hogy szeretne-e egy kis segítséget, majd mikor a lány igennel válaszol, hozzáteszi: „Szerintem segíts magadon!”. Ismét harsány nevetés zendül.

Én még csak nem is mosolygok, és másokon is látom, hogy már kezdik érezni a helyzet súlyosságát. Komor arcok, akik mind undorral tekintenek az elsőre kedvesnek tűnő, szemét alakra. Ha nem nevetne rajta senki, valószínűleg nem csinálná, de így nagyon humorosnak érzi magát.

Elgondolkozom rajta, hogy mit tennék, ha nem lenne a tanárom. De sajnos az. Folytatódik a felelet, a tanár már rég kijelentette, hogy egyest fog adni, de azért még kint tartja a táblánál a felelőt. A lány szemmel láthatóan szégyelli magát, és alig tud megszólalni. A tanár még utalgat rá, hogy mennyire butának tartja, majd végül elmondja, hogy már volt egy egyese (az is hasonlók miatt egyébként), és hogy meg fogja buktatni, aztán leülteti.

Én éppen elég mérges vagyok, úgyhogy nem nézek fel, nehogy még kiszúrja, mivel akkor potenciális célpont lennék, és kiprovokálna valami visszaszólást, amit intővel jutalmazhat (és megalázással). Oldalra tekintek inkább, ahol az imént felelő lány ül. Látom, hogy könnycseppek gyűlnek a szemében. A mögöttünk lévő fiútól kér egy zsebkendőt, aztán sírva kimegy a teremből.

Az utálat és a félelem különös keverékét érezve ránézek a tanárra, és egy sanda mosolyt vélek felfedezni az arcán. Elérte a célját. Mi volt az ok?

Nos, nem ítélkezhetem, mivel nem tudom, hogy a tanár úrnak mi lehet a baja. Lehet, hogy komoly oka van arra, hogy megalázzon egy-két érzékenyebb diákot? De az a gond, hogy nem ez volt az első eset . Ebben a félévben a harmadik lány volt, aki sírt miatta. És ő egyszer sem mutatott megbánást. A fiúknál másképp hat a megszégyenítés. Ők általában idegesek lesznek, és a végén visszaszólnak valamit, amire kapnak egy intőt. A lényeg, hogy a tanár mindig eléri a célját.

A legviccesebb az egészben, hogy még csak nem is tanít jól. Senki nem érti, amit magyaráz. Ennek ellenére képes azt megtenni, hogy az órának több mint a felét feletetéssel tölti abból az anyagból, amit senki sem ért, majd az óra második felében eldarál valamit, és felad egy házit, amit megint senki nem tud majd megoldani, és ő megint megalázhat valakit a táblánál.

Bokszzsákok vagyunk

Különösen zavaró, amikor egy tanárral kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak. Jól tanít, néha jó fej, máskor pedig mindenkivel kiszúr, akivel tud. Én nem mondom, hogy alapból rosszindulatú az illető. Talán otthoni problémák vagy a tantestületi ülésen megbeszélt létszámleépítés lehet az oka. Esetleg csak simán rosszul érzi magát, bal lábbal kelt fel. Mindenkinél előfordul, hogy ingerültebb. De akkor sem tudom elfogadni, hogy az így felgyülemlett feszültséget rajtunk vezeti le. Egy-két tanár gyakorlatilag bokszzsáknak használ minket (átvitt értelemben).

Tegyük fel, hogy angolórán vagyok. A tanárnő bejön. Látszik rajta, hogy az előző osztállyal már meggyűlt a baja. Elkezdi az órát, ami házi hiányok jelentésével indul. A csoport fele felteszi a kezét, hogy nem csinált leckét.

„Ajjaj, mi lesz ebből!” – gondolom magamban. Szerencsére én ma írtam házit annak ellenére, hogy elég sok tanulnivaló volt más, fontosabbnak vélt órákra, úgyhogy nincs mitől félnem – a többiekkel ellentétben, akik nem tudtak vagy nem akartak időt szánni a feladatra. Így külső szemlélőjévé tudok válni a harcnak a diákok és a tanár között. Először a tanárnő mondja el a véleményét. Többek között az, hogy nincsenek céljaink, hogy milyen primitívek vagyunk, és hogy mindenki egyest kap, aki nem készült az órára.

A cél hiányának és a primitívségnek az említése már némi morgást vált ki a társaságból, az egyes azonban úgy hat, mintha olajat öntöttek volna a tűzre. Hirtelen szinte lázadás tör ki. Mindenki igazságtalannak látja, hogy nyíltan le lett primitívezve, és egyest kap azért, amiért máskor csak mínusz jár. A tanárnő heves szócsatákba bonyolódik egy-két diákkal, amelyek mindig intővel végződnek. Miután már a harmadik beírás is megtörtént, mindenki lenyugszik. A diákok belátják, hogy úgyis ők húzzák a rövidebbet, a tanár pedig valamelyest levezette a dühét. Az óra többi részét feszültség jellemzi.

Mikor véget ér az óra, a tanárnő ugyanolyan mérgesen vonul ki a teremből, mint ahogy bejött. Ez előrevetíti a következő, általa tanított osztály sorsát.

Ők megmondhatják, mi nemofoe

A tanárok nyugodtan kimutathatják érzéseiket a tanulókkal kapcsolatban, és levezethetik rajtunk a feszültségüket? Igen, sajnos. Ha viszont egy diáknak van valami problémája, azt a tanárok nem veszik figyelembe. Elvárják, hogy minden sértést, megalázást vagy igazságtalanságot rendületlenül tűrjünk, amíg ők akár dühöngő őrültté is változhatnak. Már az is baj, ha elégedetlen arcot vágunk. Néhány órát már csak a középkorban elrettentésre használt nyilvános kivégzésekhez tudok hasonlítani.

(Benjámin, osztalyfonok.hu)

  Kapcsolódó cikkek