egyetem
#Suli, munka

Milliárdos egyetemisták: így lehet meggazdagodni egyetlen ötlettel

2011.08.13.
1 perces olvasási idő

Larry Page és Sergey Brin a Stanfordon találkoztak, és kezdtek el együtt dolgozni egy BackRub nevű keresőprogramon, amit nem sokkal később átkereszteltek Google-ra. Sikersztorijuk nem egyedülálló, rengeteg cég indult zsúfolt koleszszobából világhódító útra.

Jó ötlet, kevés pénz és sok lelkesedés - ez az általános recept.

Bár az internet elterjedése óta különösen könnyűnek tűnik fiatalon, viszonylag kis befektetéssel sikeres céget felépíteni, régebben is volt erre példa. Fred Smith például még a Yale padjait koptatta az 1960-as évek derekán, amikor megszületett benne a FedEx (korábbi nevén Federal Express), a világ legnagyobb expresszküldemény-szállító cégének terve. A ma már 39 milliárd dollárt érő vállalkozás vezérigazgatójával szemben - aki csak az egyetem befejezését követően, az egyik szemináriumi dolgozata alapján dolgozta ki a FedEx rendszerét -, a mostani egyetemisták közül sokan nem várják meg, amíg kézhez kapják a diplomát, hanem már az egyetemi évek alatt elkezdik megvalósítani ötletüket.

Ennek részben az az oka, hogy ma már a jövedelmező vállalkozások nagy része valamelyik új internetes szolgáltatáson alapul, amely beindításához eleinte nem kell más, csak egy számítógép. Ha mégis szükség van drágább technológiákra, a campusokon általában ezek is hozzáférhetőek a diákok számára, ráadásul az olcsó és lelkes munkaerőt jelentő évfolyamtársak is további előnyökkel szolgálnak a fiatal cégalapítóknak.

Mi a probléma?google

Az egyetemi közeg sokféleképpen inspirálhatja a vállalkozó kedvű tanulókat: Ooshma Gargnak például az iskolai diákklubok adták az ötletet Anapata nevű cégének létrehozásához. Garg elsőéves volt a Stanfordon, amikor felvetődött benne egy olyan online platform ötlete, amelyen az amerikai jogi cégek – ahol a munkatársak körében általában alulreprezentáltak a kisebbségek – különböző etnikai csoportokhoz tartozó egyetemisták közül választhatják ki a magasan képzett munkaerőt.

Barátaival a Stanford Women in Business diákszervezettől készítettek egy internetes adatbázist a legjobb jogi karokon tanulók kisebbségi csoportjairól – amilyen például a Latino Pre-Law Society vagy a Black Law Student Association. A nyári szünetben Garg szakmai gyakorlaton vett részt egy manhattani pénzügyi tanácsadó cégnél, ahol minden alkalmat megragadott vállalkozása népszerűsítésére. Mire elkezdődött az új tanév, már egy tucatnyi jogi cég fizetett elő a munkaerő-toborzó oldal szolgáltatásaira – mostanra a legjobb amerikai ügyvédi irodák nyolcvan százaléka használja a 23 éves diáklány honlapját.