Téli viszketés és száraz bőr
Sok ember számára nem világos, hogy a télen jelentkező bőrviszketés az ekcéma egyik megjelenési formája. Ráadásul akár az egész családot is érintheti. Ha a szüleidnél tapasztalható a jelenség, akkor számolni lehet azzal, hogy a gyerekeknél, vagyis nálad is kialakulhat. Sőt, még a kisbabáknál is előfordulhat a téli viszketés.
Már ősszel jelentkezhet a probléma, elég egy-két fagyosabb nap ahhoz, hogy beinduljon a folyamat. A bőr viszonylag rövid idő alatt kiszárad, amely leginkább a karokon és a lábakon vehető észre. A száraz bőr érzékeny lehet és könnyen irritálható, elkezd viszketni, és a legtöbb ember válaszreakcióként szorgosan elkezd vakaródzni, és ez jelenti a komolyabb problémát.
Ugyanis a kivakart bőrön kiütések jelentkezhetnek (ekcéma), valamint fertőzések alakulhatnak ki. Minél jobban vakaródzik valaki, annál rosszabb lehet a saját helyzete. Azonban van megoldás, még azok számára is, akik genetikailag fogékonyak az ekcémára. A megfelelő ellenlépésekkel megelőzhetőek, vagy enyhe szintre csökkenthetőek az ekcéma tünetei.
Az első és legfontosabb a bőr megfelelő hidratáltsága. Így a bőr védelmi vonalának meggyengülése elkerülhető. Még akkor is intenzíven érdemes hidratálni a bőrt, ha az idő langyos maradna. Ne felejtsd el, hogy a bőrtípusodnak alegmegfelelőbb készítményeket válaszd!
Ma már szinte bármelyik drogériában kaphatóak, széles választékban a különféle testápoló krémek, olajok, kenőcsök, így könnyen megtalálhatod bőrödnek és a pénztárcádnak is a legjobb készítményt. Fontos, hogy rögtön fürdés vagy zuhanyzás után jó alaposan bekend magadat a választott krémmel, ugyanis a bőröd ilyenkor még nedves és a krémmel ezt a maradék nedvességet is bejuttathatod a bőrödbe.
Nappalra kényelmesebb lehet egy vékony réteg gyorsan beszívódó krém, például a hyaluron sav alapú készítmények megfelelőek, de ugyanolyan jó az avokádó kivonatot vagy más természetes olajat tartalmazó, esetleg glicerines testápoló is.
Azonban a szintetikus (szilikon alapú) termékek a pattanások elburjánzását okozhatják az érzékeny bőrűek és az azokra allergiásak számára. A kéz bőrfelülete relatíve kevés faggyúmirigyet tartalmaz, ezért könnyen kiszárad, berepedezik. Ráadásul az alkoholos kézfertőtlenítők rendszeres használata se tesz jót a bőrnek, ugyanis az alkohol vízelvonó hatású, és szárítja a bőrt.
Szintén bőrszárító hatású a hagyományos kézmosó szappan, aminek tisztító képessége hatékonyabb az alkoholos kézfertőtlenítőkhöz képest. Azonban nem kell kétségbeesned, ma már bő választék áll rendelkezésre az érzékeny bőrűek számára a különféle kímélő, bőrbarát kéztisztító szerekből, melyek egyben hidratáló hatásúak is.
Kisméretű kiszerelésben is kaphatóak, így bárhová magaddal viheted és jobb ezeket használni, mint a nyilvános mosdókban lévő illatosított szappanféleségeket vagy kézfertőtlenítőket. Jobban jársz, ha távol tartod magad az illatosított kézmosószerektől, illetve szappanoktól, ugyanis az ezekben található vegyi anyag bőrirritáló hatású lehet, akár allergiás reakciót is kiválthat az arra érzékeny személyek esetében. Az ilyen kemikáliák csak ronthatnak a viszketés mértékén, még jobban előidézve a problémákat.
A tisztálkodás legyen alapos, de lehetőleg rövidebb ideig zuhanyozz és tartózkodj a kádban történő áztatástól! Használj bőrbarát, hidratáló hatású termékeket! Amennyiben fokozottan érzékeny a bőröd, akkor a kímélő hatású arctisztítót használd kézmosáshoz is.
Az otthonodban pedig használj párásító készüléket, mert a fűtési szezon kezdetével a lakás levegője is teljesen szárazzá válhat, ami nem előnyös sem a bőrnek, sem a légutak nyálkahártyáinak, mert irritációt okozhat és növelheti a fertőzések kockázatát. Ne várd meg az első havat, kezdj el párásítani minél hamarabb, valamint a rövid ideig tartó, de rendszeres szellőztetés se elhanyagolandó.
Ne feledd, előzd meg a problémát, ne várd meg, amikor már nem bírsz magaddal és teljesen kikaparod a bőrödet a viszketés miatt! Ha időben elkezded az előkészületeket a megelőzésre, akár azt is elérheted, hogy egyáltalán nem jelentkezik a téli viszketés.
(M. T., webmd.com)
Kapcsolódó cikkek


