Nélküle már soha nem leszek boldog

Nélküle már soha nem leszek boldog

2010.05.07.

Itt, a neten keresztül megsimertem egy 17 éves srácot. Beszélgettünk msn-en, és nagyon szimpatikusak lettünk egymásnak. Mivel nem laktunk messze egymástól, megbeszéltünk egy találkozást. Eljött hozzám., és egész jól elvoltunk. Ez így ment egy darabig. Bár ő focizik, így emiatt nehéz volt összeegyeztetnünk a találkozásokat, de -bár nem jellemző rám most- nyugodt és türelmes voltam, és megértettem, hogy a focizás a mindene. Már az elején elmondta, hogy ő egy olyan típus, aki elég gyakran kiszeret a lányokból rövid idő alatt. De mivel nagyon megszerettük egymást már az első héten, úgy gondoltuk majd most sikerülni fog. Már előre is tervezgettünk pár dolgot, hogy mi lesz, ha nyáron is együtt leszünk, stb. De mindez most végetért. Tegnap voltunk pontosan 3 hetesek, és én már igazán elkezdtem érezni valamit: jó volt vele, meg minden. Erre ő szakított...

Ráadásul nem is úgy hogy ő elmondta hanem, hanem én kérdeztem rá, hogy neki teljesen jó-e minden, nem unt-e még meg. Természetesen én csak viccből. Errő ő: "hát nem is tudom"... Itt összetörtem. S erre leírta, hogy ugyanazt történt, mint eddig mindig, nem érzi azt a szerelmet, amit az elején. És hogy már egy hete úgy érezte, hogy nincs kedve lejönni hozzám, de amikor meg itt van, akkor jól érzi magát. Én csak annyit mondtam neki, ne sajnáljon, és sajnálatból ne legyen velem, mondja meg, mit akar. Elmondta.

Előállt egy olyan indokkal is, hogy lehet, hogy fiatal vagyok hozzá. Bár ez talán csak annyiban okozhatott volna problémát, hogy nem engedek annyit, mint a röbbi lány, csak idővel. Ha nincsenek a barátaim, nem tudom, mire lettem volna képes tegnap este. Nem vagyok egy sírós típus, és igyekszem nem mutatni ha fáj, De most nem bírtam. Ezzel a fiúval éreztem magam egésznek, és most elvesztettem. Komolyan nem tudom, hogy mihez kéne most kezdenem. Vissza akarom kapni! Nélküle már soha nem leszek boldog. Mert egy dolog boldognak lenni a barátaimmal, és tényleg olyan barátaim vannak hogy mindenki megirigyelhetné. De a szerelemből adódó boldogságot most elvesztettem És úgy érzem, egy ideig nem szeretnék szerelmes lenni. Segítsetek, mit tegyek.

Egy elkeseredett, összetört, szerelmes lány.

Forgasd a tollad, írd ki magadból!

Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!