Húsz éves vagyok, Bécsben születtem és 5 évesen Budapestre költöztem édesanyámmal (aki magyar) és 7 évvel ezelött (vagyis 13 évesen) költöztem ki anyukámmal Ausztriába, már 7 éve itt élek, beszélm a nyelvet, állampolgár vagyok, jelenleg az érettségit csinálom, szüleim itt élnek, de mégse érzem magam Ausztriában otthon, honvágyam van és annak ellenére, hogy otthon állítolag lehetetlen megélni, haza akarok költözni és haza is fogok költözni Budapestre.

Hiányzik a legjobb barátom, az ismerősök, a magyar emberek, a magyar nyelv, a város meg minden. Mindig amikor látogatóból megyek Pestről Ausztriába, akkor sokszor sírhatnékom van és megszakad a szívem, amikor elhagyom Pestet. Én csak otthon, Pesten vagyok ember és csak ott vagyok boldog. Mindenki azt mondja, hogy ha majd Pesten fogok dolgozni, akkor majd sírni fogok Ausztria után. De a szerelmem is Veszprémben él, mindenkim otthon van, akit szeretek (édesanyámon és testvéremen kívül) és utálok külföldön élni. 7 éve vagyok már itt és nem sikerült egyáltalán megszeretnem a külföldi életet. A legfájdalmasabb az, amikor a magyar ember le akar beszélni arról, hogy hazatérjek.

Már legalább 6 éve ez a vágyam: Haza menni, vissza haza!!! És ez nem változott, imádok otthon lenni és haza is fogok menni, ha törik, ha szakad. Hiába fikáz le mindenki, nekem az az álmom és vágyam, hogy otthon, ahol felnőttem egy boldog családot alapítsak és tisztességen felneveljem őket életem szerelmével.