Életveszélyes bikinivonal gyantázás

Az én estém is csak úgy kezdődött, mint egy átlagos hétköznap este. Hazamentem, tanultam, tévéztem, de aztán az a fájdalmas gondolat keringett a fejemben, hogy előszedjem a házigyanta-készletet.
Szóval elővettem, bevonultam a fürdőszobába… Hideggyanta-csíkok voltak, nem igazi forrógyanta, mint a kozmetikusnál. Elolvastam a használati utasítást- nem nagy ügy, gondoltam naivan, végtére ezeket a csíkokat is csak fel kell melegíteni dörzsöléssel, majd rákenni arra a testrészedre, ami nálam most a bikini-vonalam volt. Biztonságos, még le sem forrázhatom magamat és bár nem vagyok technikai zseni, de azért csak sikerülni fog megcsinálnom.
Szóval, vegyük elő az egyik csíkot. Kettő csík volt egymással szemben, összetapadva. Ahelyett, hogy dörzsölném őket én, a zseni, előkapom a hajszárítót és kábé 1000 fokosra forralom. (Hideggyanta, aha…)
Végig kenem az combomon, feszesre húzom a bőröm majd egy határozott mozdulattal lerántom. Meg tudom csinálni! Nem, nem a legjobb érzés, de egészen tűrhető. Most már felvehetem a harcot a szőr ellen, de fel ám!
A következő kenésnél egy kicsit délebbre vándoroltam, bezárkóztam a fürdőbe kulccsal a szőr-ellenes bajnokság utolsó lépéseként. Ledobom a bugyimat a padlóra és megtámasztom a lábamat a wc-n. Ugyanazt a terméket használom, mint az előbb, felrakom a csíkot a jobb-oldali bikini-vonalamra, mély levegőt veszek, és lerántom a csíkot.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! Megvakultam!! Megvakultam a fájdalomtól!!
Lenézek, elszörnyülködve rájövök, hogy a csíknak csak a felét sikerült lerántanom. ÓÓ. Na, jó, essünk rajta túl gyorsan. Még egy mély levegő, erősnek kell lennem… Erősnek! Megvan, a fájdalmat nem is tudom mihez hasonlítani, de legalább megcsináltam.
Keresem a „trófeámat”, ha már ennyi fájdalmat okozott ez az egész nekem legalább hagyj lássam az eredményét. Felveszem a csík maradványait, és…
De hát nincsen rajta szőr!!!
Hol a szőr? ÉS HOL A GYANTA???
Lassan lehajtom a fejemet, körbenézek. Látom a szőrt. Látnom kell! A szőrnek a csíkon kell lennie. De nincsen!! Akkor meg…?
Végighúzom az ujjaimat a testem legérzékenyebb területén, ami most hideggyantával és félig halott szőrszálakkal van borítva. Aztán elkövetem a következő nagy hibát. Emlékeztek, hogy a lábaim még mindig a WC tetejére vannak téve?
Tudom, hogy tennem kell valamit, tehát leteszem a lábaimat a földre.
NEEE!! Összeragasztottam a lábaimat! Ez nem lehet igaz!!
Pingvinjárással megyek körbe a fürdőszobában és próbálom kitalálni, hogy mit csinálhatnék magammal. Csak logikusan… Mit lehet csinálni a kihűlt gyantával??
FORRÓ VÍZ! A forró víztől megolvad!! Rohanok a zuhanykabinhoz, beverekedem magamat a zuhanyrózsa alá, és a forró vizet óvatosan magamra irányítom.
NEM IGAZ!!
Ez a forró víz… Nem lehet igaz, lehet, hogy ilyennel sterilizálják a börtönökben az eszközöket. Na, igen, az egyetlen rosszabb dolog az összeragadt bikini-vonalaknál a leforrázott összeragadt bikini-vonal. Tehát ma megtudtuk, hogy a forró víz nem olvasztja meg a kihűlt hideggyantát. Olyan, mintha porcelánt öntöttem volna magamból…
Még jó, hogy behoztam a mobiltelefonomat a fürdőbe. Gyorsan tárcsázom a gyanta-fan barátnőmet, aki a sztori után jó hangosan kiröhög, majd közli, hogy hívjam inkább fel a gyantás-doboz oldalán lévő számot.
Hát persze… Hogy ők is kiröhögjenek. Komolyan mondom, poszttraumás stressz szindrómám lesz ez után az este után. De a doboz után nyúlok és meglátom a megmentőmet – a balzsam, amit a hozzám hasonló idiótáknak mellékeltek – na, jó, a maradék kisebb gyantadarabok eltávolításáért, de nekem ez most jól jön.
Mit is veszíthetek? Ennél már csak nem lehet rosszabb, felkenem. DE TE JÓ ÉÉÉG!! Akkorát sikoltottam, hogy a barátnőm elejtette a telefont. (közben végig nekem fecsegett valamiről)
Úgy csípett a krém, hogy majdnem beleőrültem. Egy idő után már nem is éreztem, a fájdalom is csillapodott. De aztán jött a következő sokk: a szőr még mindig ott van! Száltól szálig!!
Szóval leborotváltam. Ne is mondd, most már TUDOM! Mennyivel kevesebb fájdalmat okoztam volna és mennyivel kevesebb időt pazaroltam volna, ha rögtön ezzel kezdem!

Egyébként már semmit nem érzek. De azért én maradok a hagyományos módszernél, és nektek sem ajánlom az ilyen jellegű szőrtelenítést!

Forgasd a tollad, írd ki magadból!

Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!