Vissza akarom kapni a szerelmemet!

Vissza akarom kapni a szerelmemet!

2010.05.20.

Körülbelül két hónapja ért véget az első nagy kapcsolatom, ami 18 és fél hónapig tartott. Érzetem, hogy valami nincs rendben, ezért szünetet tartottunk... 1 napig. Aztán azt éreztem, hogy talán minden helyrejött. Megvolt a Valentin-nap, ajándékoztunk. Rá két hétre hétfőn bejelentette, hogy vége. Lefagytam, és nem tudtam mit tenni. Elvonultam a terembe és sírtam. Suli után együtt mentünk.

Két-három hétig ugyanúgy viselkedtünk egymással mintha még mindig együtt lennénk. A szakítás után nagyon sokat sírtam és szinte mindenen. Azután eltelt egy kis idő, és eléálltam, hogy megmondjam: inkább ne beszéljünk. Azóta kisebb beszélgetések voltak. Mostanában megint csak rá gondolok, mindenről ő jut eszembe, és úgy érzem még mindig szeretem.

Nem tudom mit tegyek, üresnek érzem belül magamat. Gondoltam, megírom ezt nektek. Szeretnék még esélyt látni rá, hogy valamikor újra, de nem tudom mit hoz a jövő.

El kell felejtenem, de nem lehet, nehéz, sőt lehetetlen. Mostanában egyre jobban hiányzik. Egyszerűen nem lehet ezzel mit csinálni. Legszívesebben elmondanám neki, mint ahogy tettem legutolsó beszélgetésünkkor, de látom, hogy őt nem érdekli (legalábbis ezt veszem észre rajta). Sokszor azt sem hiszem el, hogy szeretett.

Legszívesebbn pénteken odammmenék, és ütném a mellkasát. Sírva mondanám neki, hogy én vissza akarom kapni, meg mennyire utálom azért, amit velem tett.. De nem tudom utálni. Nem tudom elmondani neki, és ezt örök életemre bánni fogom. De egyszer hátha látni fogja ezt, amit most írtam!
és nemtudom h van az h másfél hónapja nem beszéltünk és úgyanúgy érzem iránta azt amit érzek :(
Nekem nehéz, azért mert többet voltam vele, és ezalatt a több mint másfél év alatt hatalmas benyomást tett rám és az életemre..
Még mindig szeretem!!

Forgasd a tollad, írd ki magadból!

Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!