/ Szakertő válaszol / Lelki problémák / Nem tudom, mit tegyek
  

Nem tudom, mit tegyek

ora 2016-04-05 20:11:20
Tisztelt Szakértő!
21 éves lány vagyok. Az egyetemen feltűnt egy új srác februárban, aki már az első pillanattól kezdve vonzott, pedig akkor még a nevén kívül még semmit se tudtam róla. Később viszont sikerült vele szóba elegyednem. Azóta is szoktunk beszélgetni személyesen, illetve néha interneten is.
Itt akadtam meg. Elég sok a közös érdeklődés, és nem feltétlen a külseje, de a személyisége és az érdeklődése is vonz. És nem tudom, mit tegyek. Jó barátokká váltunk, ha lehet így mondani, de úgy érzem ez a nagy vonzalom csak egy egyoldalú dolog. Ezt főleg abból gondolom, hogy van egy másik lány, akivel szintén jóban van (és én is a lánnyal, sok időt töltünk együtt), és egyszer mentem a sráccal a suliból és rákérdeztem, jön-e egy plusz órára. Mondta, hogy igen, de rákérdezett a másik lányra, hogy jön ő is? Ebből nekem az jött le, hogy neki a másik lány jön be. Hogy a lánynak bejön-e, arról nem tudok, sőt én úgy gondolom, nem bár eddig csak annyit mondott, hogy "tök jó fej és szimpatikus".
Szóval akkor 2 hete, úgy voltam oké, túlteszem magam rajta, és elfelejtem. Barátként gondolok rá és kész. Mivel egy szakon vagyunk így persze, hogy találkozunk és így sokkal nehezebb. Nagyon vonz és ha a többi lánnyal vagyok, mindig körbenézek, és srácot keresem. :) Már a lányok is közben ezzel piszkálnak, hogy "ott a barátod" és stb. Nem sértő, sőt jót nevetek rajta, csak már olyan, mintha nekik is feltűnne...
Nagyon szívesen megismerném közelebbről, de nem tudom, hogy így mennyi esélyem van nála. Soha nem volt még ilyen érzésem, ha tetszett is valaki, gyorsan ellaposodott az egész, és soha nem lett belőle semmi. Sajnos fiútémában nem vagyok gyakorlott (ha lehet ilyet mondani) és az önbizalmam (főleg a külsőm miatt) kissé ingatag. Valamiért azt hiszem, hogy minden lány nagyobb előnnyel indul a külseje végett, mint én... Valószínűleg ez is egy jó kifogás, hogy visszatartson. Egyébként úgy gondolom, hogy közvetlen, kedves, segítőkész vagyok és ezt már többen is megjegyezték. Valamint viccelődni is tudok, szóval alapvetően nem vagyok rossz természetű ember, csak igen, bizonyos területeket a külsőmmel kapcsolatban nem szeretek és lehetséges, hogy ez meg is látszik..
Tanácstalan vagyok.
Köszönöm a segítséget!

Szakértőnk válasza a Nem tudom, mit tegyek kérdésre

Kedves Levélíró! Az önbizalom úgy növelhető a külsőt illetően, ha hangsúlyozzuk azt, amivel elégedettek vagyunk, illetve aktívan igyekszünk (de nem irreális célokat kitűzve) változtatni azon, amivel viszont nem (pl. 70kg-osan hiába tűzzük ki célul, hogy gyorsan kockás legyen a hasunk, de elkezdhetünk aktívan sportolni és pár kg vagy pár cm változás erősíteni fogja az önbecsülésünket). A fiúval kapcsolatban az együtt töltött idő el fogja dönteni, hogy ki iránt érdeklődik igazán. Megpróbálhatsz olyan tevékenységeket keresni és felkínálni számára, ami bár nem randi, de mégis kettesben tölthettek időt. Ez megteremtheti számára a lehetőséget, hogy jobban megismerjen és kezdeményezzen, ha kölcsönösek az érzéseitek.

Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus Máténé Áfra Viktória - klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus
Hirdetések