érettségi
#Suli, munka

Érettségihez szükséges közösségi szolgálat: akár a nyári szünetben is

2013.07.18.
2 perces olvasási idő

Az érettségi megszerzéséhez nélkülözhetetlen, 50 órás közösségi szolgálat a nyári szünetben is elvégezhető, ha éppen most van rá időd és nem vállalsz diákmunkát. Naponta összesen 3 óra számolható el közösségi tevékenységként. Az érdeklődésednek megfelelően különféle tevékenységek közül választhatsz. Mi két szolgálatnál jártunk.

A közösségi szolgálat keretében bekapcsolódhatsz egészségügyi, szociális, jótékonysági, oktatási, kulturális, közösségi, környezet- és természetvédelemi, katasztrófavédelmi, óvodás korú vagy sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal vagyidős emberekkel végzett közös, vagy sport- és szabadidős órákba.

A szolgálatokat az iskolák szervezik, azokat pedagógiai programjukhoz „arculatukhoz” illesztik, diákjaik ez irányú tevékenységét a szülőkkel is egyeztetik.

Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója sajtótájékoztató keretében elmondta: hasonló programok már a 80-as évek óta léteznek az Amerikai Egyesült Államokban. Negyven órás közösségi szolgálatot teljesítenek a kanadai középiskolások, de ismerősen cseng a közösségi tevékenység fogalma az angol és a francia diákok körében is.

Közösségformálás, szemléletformálás

A nyíregyházi székhelyű Állatbarát Alapítványnál több feladat is vár rád: a befogadott kutyák és macskák gondozása, ápolása, kutyasétáltatás, etetés-itatás, kerti munkák, például füvesítés, takarítás, szalmázás, hogy az állatoknak legyen télen min feküdniük.

Dankó Dóra, az állatotthon vezetője a KamaszPanasznak elmondta, hogy tavaly szeptember óta közel 300 diák volt náluk közösségi szolgálaton. Többen úgy jönnek, hogy nem is tekintik ezt a munkát kötelezőnek, volt olyan lány, aki még a munkanaplóját is elfelejtette elhozni, amikor pedig kértük tőle, mondta, hogy nem ez a fontos, most „csak úgy” jött segíteni - mesélte Dankó Dóra. Igen, pont ez a lényeg ebben a szolgálatban, megtanulják a gyerekek, milyen segíteni egy gazdára váró kutyuson vagy macskán, miként kell sétáltatni, szakszerűen ápolni a kedvencet.

Szemléletformálás – igen, ez is a célunk, ezt pedig minél fiatalabb korban jó elkezdeni – mondja Dóra. A középiskolások már könnyen felfogják az elmondottakat, az itt látottakat, hogy milyen testközelből látni egy sérült kutya felépülését. Van nálunk egy látványműtő is, itt követhetik a diákok az egészségügyi beavatkozásokat. Az Állatotthonban élő kutyák és macskák rendszeres állatorvosi ellenőrzés alatt állnak, megkapnak minden szükséges védőoltást.

50 óra a kötelező, naponta 3 óra számolható el közösségi tevékenységként. Az ideális, ha egy alkalommal 4 órát itt töltenek a fiatalok – véli a vezető. Van olyan, aki nem is figyeli az óráját, nem siet el a munka végeztével.

Egy szolgálaton egyszerre 15 fiatalnak tudnak biztosítani feladatot, jelenleg 5 iskolával vannak kapcsolatban. Dankó Dóra elmondta azt is, több fiatal visszatérő önkéntes lesz, hiába telik le a szolgát. Szükség is van segítőkre, 1-2 éve ugyanis megcsappant a számuk.

Ha mégsem nyáron...

Amennyiben nem a szünidőben szeretnéd letölteni a kötelező szolgálatot, szeptembertől egy izgalmas feladattal áll elő a Budapesti Művelődési Központ. Kovács Márta információs főmunkatárs beszámolt arról, hogy a mozgásukban akadályozott emberek számára is látogatható, akadálymentesített túraútvonalakat, kiránduló pontokat, nevezetességeket kell személyesen felkutatni és ellenőrizni, hogy valóban használható-e a terület például kerekes székkel. Ezeket az adatokat, információkat aztán fel kell tölteni a megadott szempontok alapján a Budapesti Művelődési Központ által szerkesztett Kirandul.hu oldalra. Akár hétvégén, kötetlenül, kisebb csapatban is elvégezhető a szolgálat - tette hozzá Kovács Márta.

A Közösségi Szolgálat Portálján további információkat találsz a szolgálatról, a fogadó intézményekről, akár lakóhelyed és érdeklődési köröd alapján is kutakodhatsz a rendszerben.

(Szerző: T.A. újságíró)