hideg
#Betegségek

Óvintézkedések hideg idő esetére

2020.11.13.
3 perces olvasási idő

A természet újból megmutatja könyörtelen erejét, ugyanis egyre hidegebb van odakint. Nyakunkon a mínuszok, ezért nem árt felkészülni, hogy megvédjük magunkat és szeretteinket a hideg okozta veszélyektől. Akár komoly egészségügyi kockázattal is számolhat az, aki nem veszi komolyan a téli öltözködés szabályait.

Fagyás, fagy okozta sérülés jelei

A bőr foltos vagy fakó színű, és az embernek olyan érzése van, mintha apró tűkkel szurkálnák az adott testrészét vagy az eltompul, érzéketlenné válik. A hideg leginkább a kezek, az arc, a fülek, az orr, valamint a lábak épségét veszélyezteti, ezeknél a legnagyobb a fagyási sérülés veszélye. Ez a furcsa érzés azt jelzi, hogy ideje melegebb, valamint szárazabb helyre húzódnod, ugyanis könnyen fagysérülés lehet a dologból. Ez azt jelenti, hogy apró jégkristályok keletkeznek a szövetek között, amelyek fizikai roncsolást eredményezhetnek. Az eredeti bőrszín kifakulása, világosabb foltok megjelenése már komoly figyelmeztető jelnek számítanak.

Mivel jár a fagysérülés?

Jellemzően az adott testrész érzéketlenné válik, megbénul, és nehézségbe ütközik annak akaratlagos mozgatása (főként az ujjak esetén), szintén jelentkezhet égő, viszkető érzés vagy akár éles fájdalom is. Ha még időben észreveszed, akkor még teljesen visszafordítható a folyamat, szöveti károsodás nélkül. Ha nem, akkor komoly következményekkel lehet számolni, például szöveti sérülés, elhalás.

A kihűlés jelei

A másik veszélyes következménye a hidegnek a kihűlés (hipotermia). Ez az állapot, amikor a test maghője 35 Celsius fok alá csökken (a normális testhőmérséklet 36,5°C körül van). Ez már komoly vészhelyzet, azonnali segítséget, lehetőleg orvosi ellátást igényel, ugyanis az izmok és az agy károsodhatnak, ami végzetes lehet.

téli hideg

Ilyenkor nem árt odafigyelni egymásra, mert ha az egyik társunk egy idő után zavartan viselkedik, reszket, érthetetlenül beszél, képtelen egyenesen megállni, koordinálatlan a mozgása, akkor ott gond van, ugyanis ezek a korai hipotermia jelei. Amennyiben olyan embert látsz, aki az említett tüneteket mutatja, akkor próbáld meg azt a személyt minél hamarabb meleg és száraz helyre juttatni! Ha idővel a tünetek nem javulnának, akkor orvost kell hívni, vagy olyan helyre kell vinni a fagysérültet, ahol szakszerű ellátásban részesülhet.

Kiket veszélyeztet leginkább a téli hideg idő?

A legfiatalabbak és a legidősebbek, valamint a beteg és legyengült szervezetű emberek (szív- és érrendszeri problémák és a diabétesz a legjellemzőbbek) a legkiszolgáltatottabbak a mostoha elemeknek, náluk a legvalószínűbbek a különféle sérülések bekövetkeztének az esélye. Valamint előfordul, hogy egyes gyógyszerek, kezelések miatt legyengül a szervezet, vagy felborul annak hőháztartása. Szintén fokozott kockázattal számolhatnak azok, akik munkájuk miatt huzamosabb ideig kint dolgoznak a szabad ég alatt. Ha csak sétálni mész ki a hidegbe, akkor is figyelj oda a kihűlés veszélyeire és alkalmazz megelőző óvintézkedéseket!

Hogyan védheted meg magadat a hideg idő káros hatásaitól?

Amikor fokozott hidegnek vagy kitéve, akkor az első számú védelmi vonalat a laza, réteges és száraz, jól szigetelő ruházat fogja alkotni. A nedves ruha elvezeti a test hőjét, így gyorsítja a kihűlést. Tehát, ha kint tartózkodsz a hidegben, akkor első a megfelelő öltözködés: sapka, sál, kesztyű, réteges, száraz és meleg ruházat (lehetőleg olyan anyagból, ami az izzadtságot elvezeti, de szellőzik is). Nem árt tudni, hogy a test hőveszteségét akár 40-50%-ban a sapka vagy sál hiánya okozhatja - nem számít, hogy milyen hosszú vagy vastag a hajad.

Hogyan védd magad télen a nagy hidegtől?

  • Védd a kezeidet és a lábaidat! Ha teheted, egyujjas kesztyűt viselj, mert így jobb lesz a hőhasznosítás. Olyan zoknit húzz, ami megfelelően vastag és száraz is egyben, amiben nem izzad meg a lábad (gyapjú), kerüld például a műszálas dolgokat. A lányoknak vastag harisnyát, a fiúknak hosszú alsót érdemes a nadrág alá felvenni.
  • Védd az ajkaidat! Használj ajakbalzsamot vagy szőlőzsírt, ezek segítségével megakadályozhatod, hogy a hideg és szeles időben az ajkaid vékony bőre kiszáradjon és kirepedezzen.
  • Kerüld a kiszáradást! Igyál sok folyadékot, télen a legjobb a meleg tea, de a csapvíz is teljesen jó.
  • Öltözz megfelelően! Réteges öltözködj, a külső rész lehetőleg víz- és szélálló legyen. Ha átfúj a ruhádon a szél, az rohamosan meggyorsítja a kihűlés folyamatát, de kevésbé extrém körülmények között is kényelmetlenebbül fogod érezni magad.
  • Kerüld az alkoholt! Nagyon veszélyes és becsapós dolog az alkoholfogyasztás egy sor kockázati tényezővel jár: melegnek érzed a hatását, pedig pont ellenkezőleg, csak hőt veszítesz általa, mert kitágítja az ereket, azon kívül tompítja a tudati állapotot, veszélyezteti a cselekvőképességet és az épp gondolkodást, csökkenti a veszélyérzetet, gyorsítja a kiszáradást.
  • Készülj fel előre! Ha autóval utazol valahová, akkor tegyél be váltásruhát, plusz takarókat, vizet és élelmet (konzervet vagy száraz, hosszú ideig elálló élelmiszert, csokit, kekszet), mert sosem lehet tudni, hogy mikor alakul ki vészhelyzet, és ezekre a dolgokra nagy szükséged lehet neked és a veled együtt utazóknak is, esetleg tudsz segíteni más bajba jutott embereken.
  • Tájékozódj, hogy milyen gyógyszereket szedhetsz, illetve melyek okozhatnak plusz kockázatot hideg időben!
  • Figyelj oda a gyerekekre és az idősekre, ha úgy látod, hogy baj van, segíts rajtuk! Juttasd minél előbb meleg, száraz helyre az átfázott személyt!
  • Figyelj oda, hogy mit eszel! Ha kimész a hidegbe, akkor fontos, hogy előtte ne edd tele magadat, mert az emésztés energiát, vagyis hőt von el a szervezetedtől. A vérkeringés a belek és a gyomor körzetére koncentrálódhat, ha túlzottan teleeszed magadat, ami azt eredményezheti, hogy a kezek és a lábak hamarabb átfagyhatnak. Inkább csak némi könnyű dolgot egyél, esetleg vigyél magaddal csokit!
Sportolás hidegben
Ha a hidegben kültérben sportolsz, akkor is fontos legalább napi 2 liter vagy több folyadék fogyasztása. Ugyanakkor a tömény alkoholos italok fogyasztása nem ajánlott, mert azok növelik a végtagok hőleadását, ezzel pedig elősegítik a kihűlést. (ÁNTSZ)

(KamaszPanasz - N. L., howstuffworks.com)