erős vas szagú véres folyás

2018.05.24.
Jó napot doktor Nő! 17 éves lány vagyok és az lenne a kérdésem hogy három héttel ezelőtt hüvely gombával diagnosztizáltak kaptam is rá kúpot(micovag) és cataflamot kellett szednem(a diagnózis után megjött ezért 7 nap után tudtam csak elkezdeni szedni a gyógyszereket), majd mindezt alkalmaztam és úgy tűnt minden rendben, (a gyógyszer alkalmazása alatt kétszer voltam együtt párommal) majd miután vége lett a 10 napos kezelésnek az az utáni napon szintén együtt voltam a párommal (az elején enyhe fájdalmat éreztem ami gyorsan elmúlt). Az aktus utáni napon enyhe vérzés keletkezett(már 2-3 hónapja nem vagyok szűz és még nem kellett volna megjönnie) amely először erős vas szagú volt most már egy kissé enyhébb azonban még ez fenn áll 3 napja. Fogamzásgátlót nem szedek óvszerrel védekezünk barátommal, eddig semmilyen baleset nem történt aktus közben azaz nem szakadt el.(nem tudom hogy fontos-e de még mindemellett a gyógyszer szedése alatt elkaptam egy vírusos fertőzést száraz köhögés és torokfájás ami most már elmúlóban van azonban mellette még tüdőhártyámra is átment ami időközönkénti tüdőfájdalmat okoz orvosnál voltam kaptam gyógyszert is rá). Az lenne a kérdésem hogy a folyás egy kisebb fertőzés lehet vagy esetleg jelenthet komolyabb betegséget? Előre is köszönöm válaszát!

Szakértőnk válasza a erős vas szagú véres folyás kérdésre

Kedves Kérdező! A folyás általában fertőzés jele. Szerintem ha nem szűnik meg pár napon belül, menj vissza az orvoshoz feltétlen.

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor