/ Szakertő válaszol / Csak lányoknak / Esemény utáni, menzesz, t...
  

Esemény utáni, menzesz, terhesség

ora 2014-09-19 20:47:40
Tisztelt címzett!
Eszter vagyok, 20 éves.
Van egy problémám és kérdésem, ami nem hagy nyugodni.
Kezdem a legelején. Júniusban 30-án jött meg, Augusztusban pedig elsején. Átlagosan három-négy, max öt naposak a menstruációim, és átlagban 35 nap van egy átlagos ciklusban, de ez mindig változik pár nap eltéréssel (+/- egyaránt). Nemi aktusom volt augusztus 24-n este, és nem védekeztünk - mindkettőnknek ez volt az első alkalom, és nem is akartunk teljes aktust, de a hév elkapott minket. Talán kis öröm, hogy a párom nem élvezett belém, de ez tudom, hogy nem jelent semmit sem. Másnap délután elmentem nőgyógyászhoz, aki megvizsgált és írt fel nekem esemény utáni tablettát (ellaone), amit este hétkor be is vettem, és mivel eleve fáradt voltam, lefeküdtem aludni, és konkrétan meg se mozdultam másnap reggel kilencig.
Volt egy kis hasfájás, mintha épp meg akarna jönni, nagyon picike kis hányinger és szédülés is, de leginkább szájszárazság - ezek mind szerepelnek a tüneteknél, az egész tájékoztató elolvastam.
A következő mentsruációmnak szeptember 5-6-7-én kellett volna megjönnie, és még most se jött meg, pedig már 19-e van. Többször is volt olyan érzés és jel, mintha épp megjönne (hasfájás, barna folyás), de sosem jött meg. Ugyanakkor beteg is voltam, de semmilyen gyógyszert nem vettem be az ellaone után, de előtte rengeteg citromot ettem, ami nálam mindig kitolja pár nappal a menstruációt, így nem is paráztam. Az utóbbi hetek ráadásul elég stresszesek is voltak, ami szintúgy hatással lehet rá.
A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint mikor érdemes terhességi tesztet csináltatnom? Maga a készítmény okozhatja azt, hogy így kitolja a menzeszemet? Hisz menstruáció előtt pár nappal vettem be az ellaone-t, és mikor elméletben meg kellett volna jönnie, akkor nem volt vérzés, de alhasi fájdalom jelentkezett, enyhébb, néha erősebb görcsök is előfordultak.
Nagyon aggódok, hogy terhes vagyok-e, és már komolyan nem tudom, hogy miben higgyek, mikor lenne érdemes tesztet csinálnom a menstruációm folyamatos változása miatt.
A válaszát előre is köszönöm szépen,
K. Eszter

Szakértőnk válasza a Esemény utáni, menzesz, terhesség kérdésre

Kedves Eszter!

A legfontosabb információ: a leírásod alapján lényegében semmennyi esély sincs rá, hogy teherbe estél. A tabletta egyik leggyakoribb mellékhatása, hogy a vérzés késését okozza, esetleg időlegesen felborítja a ciklust. Tesztet szerintem akkor érdemes csinálni, ha a menses nem jön meg a szokott időben (esetedben ez kb. 35 nap). Fontos tudni, hogy a terhességi teszt körülbelül az aktus után két héttel válik pozitívvá. Egyelőre nem látok teendőt, ha nagyon izgulsz, akkor a saját megnyugtatásodra csinálj egy terhestesztet.

Üdv:



Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett
Hirdetések