/ Szakertő válaszol / Csak lányoknak / Lehetek-e terhes?
  

Lehetek-e terhes?

ora 2014-08-30 11:22:34
Kedves Doktornő!
Augusztus 28-ról 29-ére virradóra együtt voltam egy fiúval. Nagyon részeg voltam, fogalmam sincs hogyan kerültem egyáltalán a szobájába. Nekem ez volt az első szexuális együttlétem. Az alkohol befolyása miatt nem emlékszem mindenre tisztán, az azonban biztos, hogy használtunk gumit, de egyszer, kb. fél-1 perc erejéig a gumi lekerült róla és úgy csináltuk, de ekkor nem élvezett el. Lehetek terhes? Nagyon félek, anyukámnak nem merem elmondani. A menstruációm mindig hónap vége, következő hónap eleje körül jön meg, vagyis pár napon belül esedékes lenne. Mikor érdemes esetleg egy terhességi tesztet csinálnom?
A másik dolog, hogy ma, az együttlét utáni napon még vérzek, és nagyon fáj ott. A barátnőm azt mondta, ez természetes, mert most vesztettem el a szüzességemet. Ez igaz?
Tényleg nagyon meg vagyok ijedve, és ráadásul még iszonyatosan szégyellem is magam, rettentő lelkiismeret furdalásom van, mert nem szoktam ennyit inni, az első alkalmat pedig mindig is különlegesnek akartam, ezért is vártam eddig - most 20 éves vagyok -, és a saját butaságom miatt most csak úgy odalett a szüzességem. Az eset óta csak pityergek egyedül, és vannak percek amikor utálom magam amiért ekkora idióta voltam, és remegek az idegtől hogy ne legyen baba.
Remélem Ön valami biztatót fog írni.
Válaszát előre köszönöm:
T. ~

Szakértőnk válasza a Lehetek-e terhes? kérdésre

Kedves Levélíró!

A leírtak alapján a terhesség esélye minimális. Remélhetőleg azóta megjött a vérzésed is, ha ez így van, akkor emiatt nem kell tovább aggódnod.

Amire nem árt odafigyelni: rendellenes folyás, bármilyen kinövés vagy seb a nemi szerveden, alhasi fájdalom stb., hiszen sajnos fennáll a nemi úon terjedő betegségek kockázata is (még ha nem is nagy). Ha ilyesmit tapasztalsz, akkor nőgyógyászhoz kell fordulni.

A tapasztalt kisebb fájdalom ill. diszkomfort és enyhe vérzés normális dolog, emiatt ne aggódj.

Elhiszem, hogy haragszol magadra a történtek miatt, de sajnos ezen változtatni már úgysem tudsz. Ami fontos, hogy tanulj az esetből, hiszen akkor többé nem fordulhat veled elő hasonló.

Üdvözlettel:



Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett
Hirdetések