ciszta

2010.06.12.
Kedves Doktornő!

Ebben az 1-2 hónapban sok rossz hírt kaptam nőgyógyászoknál. És nagyon félek!
Először is, pénteken voltam megint doktornál, mivel már 2 hete egyfolytában görcsöltem, és egyik éjjel nem is tudtam aludni, mert olyan érzésem volt, mintha tűket szurkálnának belém. A doktor felküldött röntgenre, mert terhességre gondolt, főleg, hogy meg sem jött a mesim, pedig már 1 hete meg kellett volna jönnie. Terhes nem vagyok, ezt 2 teszt is bebizonyította, valamint a röntgen is. Azonban egy másik rossz hírt közöltek ott velem: van egy nagyobb cisztám állítólag. Barátnőm azt mondta, hogy lehet, hogy ez miatt nem jött meg, mert anyukájánál is így volt. Erről az lenne a kérdésem, hogy a papír, amit kaptam a vizsgálatról, mit jelentenek ezek rajta:
"Az uterus hossza 80 mm. Nhy: 9mm. Bal ov. 30x22mm, benne több 4-5mm-es tüsző láth. Jobb ov.ban 38x35mm-es hálózatos szerkezetű képlet láth. Douglasban folyadék nem láth. Graviditas nem látható.
Ezt kaptam a röntgenen. Most akkor ez egy nagyobb ciszta, avagy nem? Mert a nőgyógyász azt mondta, ettől nem kell félni, viszont röntgenen nem ezt mondták. :(

A másik dolog, amitől félek, hogy állítólag az egyik petefészkem úgy működik csak, mintha még szednék fogamzásgátlót, pedig már egy hónapja nem szedek semmilyen tablettát, mert rossz mellékhatásokat hozott ki rajtam. Ez ugye nem azt jelenti, hogy képtelen leszek majd a gyermekszülésre, ha oda jutok? Csak mert rögtön az jutott eszembe, amit még 5-6.-os általános koromban a drasztikus fogyókúrámkor mondott a doktornő, hogy hogyha ezt folytatom, nem lehet majd kisbabám. Ugye a gyógyszer mellékhatása miatt ez nem lehet?

Valamint ha nem jön meg a mesim, jövő hét pénteken mennem kell vissza nőgyógyászhoz, és valamivel elindít nekem egy vérzést. Ez hogyan és mivel történik? Milyen gyógyszerrel vagy eszközzel? Súlyos mellékhatásai ugye nem lesznek?

Összefoglalva:
-Ettől a cisztától kell félnem?
-Attól, hogy állítólag az egyik petefészkem nem működik teljes egészében, ugye nem jelenti, hogy nem lehet majd évek múlva kisbabám?
-Hogyan csinálja meg a doktor, hogy elindít nekem egy vérzést?

Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel!
Ági

Szakértőnk válasza a ciszta kérdésre

Kedves Ági!

Az ultrahangos leletben olvashatod, hogy a jobb petefészkedben (ov.=ovarium=petefészek) van egy nagyjából 4x3.5 cm-es ciszta (ciszta=folyadékkal telt tömlő). Ennek az eredete esetedben valószínűleg az, hogy a tüszőérés folyamatában zavar keletkezett, a petesejt nem szabadult ki a tüszőből és folyadék halmozódott fel benne. Ezek a típusú ciszták nem ritkák és gyakran okoznak vérzési rendellenességet (hiszen a ciklus normális lefolyásában zavar keletkezett), valamint alhasi fájdalmat. Gyakran maguktól eltűnnek néhány ciklust követően. Az ultrahangos követés mindenképpen fontos. Tehát aggodalomra nincs ok, bízz a szakorvosban!

A fogamzásgátló abbahagyása után egyes esetekben kell egy kis idő, míg a női szervezet "magára talál". Ez pár hónapba is beletelhet (előfordul, hogy kis orvosi segítségre is szükség van). Sokszor ilyen esetben a vérzés kimarad vagy nagyon rendszertelen. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem lehet kisbabád majd. Valószínűleg minden tökéletesen helyre fog állni. Ha esetleg mégsem, akkor amint írtam, gyógyszeresen lehet segíteni a peteérést.

A vérzés meghozása szintén gyógyszerrel (szájon át szedhető hormontartalmú tablettával) történik. Hatására valószínűleg helyreáll a ciklusod.

Ne aggódj, semmi komoly bajod nincs!

Üdv:

Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor