Mit tegyek?

2021.04.16.
18 éves lány vagyok és lassan egy éve hogy együtt vagyok a párommal minden jól ment eddig. De valami nagyon megváltozott. Élünk szexuális életet. 3hete mikor az aktushoz készültünk, feltűnt hogy a pénisze hegyén van egy nagy piros folt. Ilyen még nem volt neki, valójában semmilyen elváltozás sem volt eddig a nemi szerve körül. Éppen emiatt szóvá tettem ezt neki.A seb nem volt hólyagos csak nagy és piros. Rákérdeztem nála és kifogásként a nagyon erős víz sugarat hozta fel. Mármint hogy az sérthette fel. Valójában nagyon zavarodotnak tűnt.
Természetesen óvszerrel történt az aktus, viszont megkért hogy orálisan elégítsem ki. Nemet mondtam rá a piros folt miatt. Mert nagyon aggasztott. Elmondtam neki hogy nem szívesen venném így a számba mert mi van ha nem a víztől van. Elmondtam neki hogy félek a nemi betegségektől. Természetesen magára vette és emiatt összevesztünk.
Nagyon rosszul éreztem magam emiatt. Rákövetkező nap már nem volt semmi baja a péniszének. Nyoma sem volt a piros foltnak, éppen ezért hittem el neki a vízsugaras sztorit. És most a hét elején szintén megkért hogy orálisan elégítsem ki és Persze belementem.Ezek után az ajkam szélén kivarasodott /hólyagosodott a bőr, illetve A belső ajkamon kis piros hólyagok jelentek meg, és a nyelvem is ég. Rettenetes félek hogy mi lehet ez, mert ilyen még sosem volt. Félek és úgy érzem a párom átvert, vagy valamit titkol előlem, Félek hogy igazak voltak a megérzéseim mert a számon van a bizonyíték. Vízsugártól nem lesz ilyene az embernek.
Mindent összevetve szeretném megkérdezni hogy valóban lehet olyan hogy az erős vízsugár kisebesíti a péniszt? Tényleg van ilyen?
Illetve szeretnék tanácsot kérni hogy mégis mit tegyek ilyenkor. Tudom el kell menni orvoshoz, de attól még ott lesz a probléma a párommal. Attól még nagy a baj. Számomra ő volt az élső partnerem. És eddig nem volt problémánk. Nekem nincs más partnerem. Nem voltam rajta kívül mással soha életemben. Ezért vagyok biztos benne hogy ő tett valamit, de ha felhozom neki akkor én leszek a hibás. Én aki nem bízom benne. De szerintem okkal kételkedem benne. Szerintetek?

Szakértőnk válasza a Mit tegyek? kérdésre

Kedves Kérdező! Nyilván a vízsugár okozta seb nem fertőző. Herpesz pl felmrül, ha sebes a pénisze nyilván nem ajánlott semmilyen óvszer nélküli kapcsolat. Első körben háziorvostól vagy nőgyógyásztól kell segítséget kérni.

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor