Gondok a bokámmal

ora 2018-04-17 13:22:03
Jó napot kívánok! Ugyan más témában is lenne kérdésem, de most ez a fontosabb, mert ez valamelyest egészséget befolyásoló!
Én 18 éves vagyok. Van két öcsém (12-15 éves) és három bátyám (21-27 éves). Nagyjából 6 éve érte a családunkat egy tragédia. Az anyai nagymamám elhunyt. Az ennek nyomán megörökölt házat a nagynéném, a nagybátyám és édesanyám eladták. A folyamat nagyjából 1 év volt. A ház árából anyámnak járó részből elkezdtük a házat felújítani. Mivel apu és az egyik apai nagyapám burkoló, a keresztapám és a kisebbik öcsém keresztapja egyaránt ács, az egyik unokabátyám festő, így csak az anyagért fizettünk.
A dolog innentől válik bonyolulttá. Egyfelől a legidősebb (akkor 21 éves) bátyám már nem nagyon foglalkozott dolgokkal. A többiek a magunk módján persze ott segítettünk, ahol tudtunk. De, mint a kamaszok, azért (főleg az öcséimmel és a legkisebbik bátyámmal) mi is hagytunk időt a játékra is magunknak. Na, de hol is játszottunk? A sorsot kísértve a téglák környékén ill. azokon. Főleg a nagyobbik öcsém (akkor 10) és én (akkor 13). Mindkettőnkre többször rászóltak anyuék valamint a keresztszüleim, de milyen a kamasz? Dafke is az ellenkezőjét teszi, mint amit mondanak neki. Meg is lett a következménye. Az egyik ilyen felmászásnál becsúszott a lábam a két tégla közé. Ahogy visszaemlékszem, mintha roppant is volna egyet, aminek először nem tulajdonítottam nagy feneket. Ha jól emlékszem nem telt el 2-3 percnél több, amikor elkezdett fájni, Én még ekkor sem igazán foglalkoztam vele. De aztán a nagyobbik öcsém megjegyezte, hogy "milyen szép színes a bokám". Azt gondolhatta, hogy ez így poénos. Ekkor leültem, és fájdalmak árán, de levettem a szandálomat a bal lábamról. Aztán megpróbáltam ráállni, de ez már csak fájdalmak árán ment. De még ennek ellenére is besántikáltam, majd felmentem a szobába, lefeküdtem és elpolcoltam a lábam. Egy szót sem szóltam anyuéknak. Legalább 3-3,5 óra telt el, amikor anyu kint keresett az udvaron és a kisebbik öcsém annyit mondott neki, hogy a lefeküdtem a szobában. Anyu jön fel, ahogy belép az ajtón, majd meglátja a lábamat, akkor láthatóan lesápadt, majd megfordult és szaladt apuért. Elkezdtek tanakodni, hogy mit kellene tegyenek. Mentőt hívjanak, vigyenek be inkább ők az SZTK-ba esetleg kórházba, vagy várjuk meg a másnapot. Végül részben a késeibb idő miatt (úgy este 8 körül lehetett) a legutóbbi mellett döntöttek. A fájdalom ugyan erősödött némileg így fájdalomcsillapítót kaptam, majd a borogatást is kicserélték a lábamon. Azon az estén szinte semmit nem aludtam. Ennek nem csak a fájdalom volt az oka, hanem az is, hogy sem azelőtt, sem azóta nem tudok háton fekve aludni. Mivel reggelre sem a fájdalom nem csillapodott, sem pedig a duzzanat nem lohadt le(jjebb), így irányt vettünk a legközelebbi sürgősségire, ahonnan szinte azonnal tovább küldtek a traumatológiára. Ott aztán legalább 1 óra után elkezdtek vizsgálgatni. Sajnos kiderült, hogy a szárkapocscsontom eltört, míg a sípcsontom pedig megrepedt két helyen is. Gipszsínt kaptam 1 hétre. Aztán kontroll, majd szerencsére műtét nélkül fekvőgipsz 3 hétre, aztán ugyanennyi időre egy térdig érő járógipsz. Néhány hét gyógytorna, majd újra terheltettem teljes mértékben. Majdnem napra pontosan 10 hónappal később az iskolával táborban voltunk a Balatonnál. Ott, mint már évek óta mindig, megrendezésre került egy belső focitorna is. De többen még a strandon is készek voltunk nekiállni focizni. Ki sportcipőbe, ki tornacipőbe, ki mezítláb. Én azok közé tartoztam, aki a sportcipőt annyira nem szerettem szétrúgni, de a strandra nem hordtam magammal a tornacipőmet sem így maradt a mezítlábasság. Mindig is figyeltünk ilyenkor (is) egymásra, és egymás testi épségére, ezért is állíthatom, hogy nem volt szándékos az, ahogy összecsúsztunk az egyik haverommal (aki kicsivel magasabb és súlyosabb volt nálam, arról nem is beszélve, hogy ő sportcipőbe volt). Sajnos rögtön éreztem és hallottam, hogy nagy a baj. Hallottam egy reccsenést, és őrólt fájdalmat éreztem. Biztosra vettem, hogy megint eltört a bal bokám, de most már az első pillanatban sem tudtam ráállni. Sajnos jól éreztem. Sajnos megint eltört a síp- és a szárkapocscsontom. Ráadásul az utóbbi három helyen is. Nem elég, hogy a kéthetes tábor első hetét majdnem teljes egészében kórházban töltöttem, míg a többi napon sem lehettem a többiek között úgy, ahogy akartam, mert nem(igazán) kelhettem (volna) fel az ágyból, hogy fekvőgipszem volt. 4 héttel később kivettek 4, majd további negyedévvel később újabb 2 csavart a lábamból. Azt nem állítottam, hogy sosem volt azóta feldagadva, vagy fájt azóta. De ezek néhány nap alatt még úgyis eltűntek, hogyha terheltem a lábamat.
2018. februárjának második szombatján édesanyám születésnapjára készülve, apámmal, a két öcsémmel valamint a legfiatalabbik bátyámmal elmentünk bevásárolni. Minden jól is ment. Mire azonban hazaértünk fel volt dagadva a bokám. Egyikünk sem értette miért. Másnapra eltűnt. Ez azóta majdhogynem minden napos volt. Aztán a nemzeti ünnepünk előtti utolsó előtti iskolai napban már fájt is mire onnan hazaértem. Ez mára odáig fajult, hogyha túl sokáig ülök (vagy éjjel mondjuk ugyebár fekszem), akkor percekig alig tudok felállni. Napi szinten bokarögzítőt viselek (most is). A dagadás mértéke ugyan mintha kisebb is volna, de a fájdalom viszont még annyira sem!
Az elmúlt hét pénteken délután voltunk a korábbi kezelőorvosomnál (akivel mindkét sérülésemnél a rehabilitációt végigcsináltuk). Ő annyit mondott, hogy mivel e héten szabin van, mához (ápr. 17) egy hétre menjek vissza mindenképpen és részletesen kivizsgál. Lehet, hogy egy szalagsérülés vagy egy csontrepedés, de akár izomsérülés is állhat a panaszok hátterében.
1. Ön szerint is fel kell arra készüljek, hogy ez izom- vagy szalagsérülés lehet?
2. A jelenlegi állapotom leharapózását mennyiben befolyásolja az a tény, hogy ez a bokám már kétszer volt eltörve -amiből egyszer műtéti beavatkozássorozatra is sor került-?
3. Mivel ugyebár suliba járok, és ahhoz tömegközlekedést veszek igénybe, amin befele menet mindig, és hazafele jövet is sokszor állnom kell, valamint a sulinál kb. 1,5 km - míg "itthon" kb. 2 km séta is vár rám. Az "itthonihoz" hozzátartozik, hogy az út legnagyobb részét nem betonon, hanem köves, kavicsos úton kell megtegyem. Nem beszélve arról, hogy a suliba a "mindennapos" tesi miatt is napi szinten nagyobb terhelést kap, mint kapott volna ezelőtt 4-6 éve, amikor a két idősebbik bátyám járt gimibe. Ön szerint mindezek mennyiben segítenek rá a helyzet stabilan való fennmaradásához?
A megtisztelő válaszait előre is köszönöm!
Utóirat:
Mint fentebb jeleztem - más témában is lenne kérdésem, de azt majd legközelebb teszem fel, mert az teljesen más jellegű.
Üdvözlettel:
Petrik Marci

Szakértőnk válasza a Gondok a bokámmal kérdésre

Kedves Marci! Sajnos a sérült boka, főleg ha ilyen komoly és nem is egy sérülés történt, okozhat tartósan gondot. Feltétlen meg kell nézze, van-e jelenleg fennálló sérülés, amivel további teendő lehet. Ha nincs, felmerül olyan maradandó eltérés, ami sérülések után lehet, és ami ahhoz vezet, hogy a terhelhetőség jelentősen romlik, gyakoriak a dagadások, a fájdalmak. Ehhez jön a harmadik kérdésed, hogy szinte akaratod nélkül is mindennapos terhelésnek teszed ki. Rögzítőt hordj, otthon pihentesd. És a legjobb, hogy megbeszéltétek az orvossal, hogy megnézze. Romlás esetén mindig meg kell nézetni. (Belgyógyászként persze az is femerül bennem, nincs e trombózis a sérült lábad vénáiban. Remélhetőleg nincs, annak a tünetei a duzzanat, de nem boka tájon, hanem lábszár).

Dr. Ujj Zsófia - belgyógyász, hematológus Dr. Ujj Zsófia - belgyógyász, hematológus
Hirdetések