/ ZÖLDÖVEZET / A házimunka menő is lehet
  2011-10-12
Közzétéve

A házimunka menő is lehet

Nem szereted, ha az anyukád megkér arra, hogy segíts neki a házimunkában és közben úgy tesz, mintha szórakoztató lenne a robotolás? Egy tinédzsernek miért is lenne vicces a porszívózás, a szemetes kiürítése, a kiteregetés?

Pedig ezzel anyukád csak tanítani akar a házimunkákra, mit hogyan kell csinálni. Majd, ha felnősz, nagy hasznát fogod venni annak a tudásnak, amit anyukád a házimunkákkal tanított neki. Egyszer még hálás leszel neki. A másik dolog: Igazán megérdemli a segítséget, hiszen annyit dolgozik érted, hogy meglegyen mindened. Jutalmazd meg ezzel őt!

A statisztikák eredményei azt mutatják, bár ezt amúgy is tudja mindenki, hogy a lányok többet segítenek otthon, mint a fiúk. Míg a lányok 80 százaléka vásárol be, addig a fiúk 60 százaléka teszi ezt meg.

Kutatók szerint a családok 90 százaléka majdnem a hétvégéjük felét házimunkával tölti, így az az érzésük van, hogy fáradtabbak hétfő reggel, mint péntek este. A kérdés nem az, hogy a szülő kérjen-e segítséget a gyerektől, hanem az, hogy ezt hogyan tegye harc nélkül?házimunka

Az embernek kell lennie egyfajta igényességnek, hogy rendet tegyen maga körül, ahol él. A tinik esetében ez elég, ha a saját szobája az, amit rendben tart. A házimunka tiszteletre, felelősségvállalásra, igényességre taníthat, illetve fejleszti a munkaerkölcsödet.

Hogyan tudsz segíteni szüleidnek anélkül, hogy „fájdalmas” lenne neked?

- Kérd meg a szüleidet, hogy állítsanak össze neked egy listát, hogy milyen házimunka van a ház körül. Válaszd ebből ki azokat, amelyek szimpatikusak neked, amelyekhez van kedved és nem olyan szörnyűek. Jóbban szeretsz beágyazni, mint elmosogatni vagy jobban szeretnéd levinni a szemetet, mint kiteregetni? Akkor tedd azt, meg van a választáshoz való jogod és ez is segítség a szüleid felé.

- Konkrétan beszéld meg anyukáddal, hogy mit csinálj. Ha csak azt mondja, hogy takarítsd ki a fürdőszobát, az nem mond neked sok mindent. Kérd meg, hogy konkrétan mit csinálj: súrold ki a kádat és a kagylót? Mosd fel a padlót? Tisztítsd meg a csempét, a tükröt, az ajtót? Ha azt csinálod, amit mond, meg is fog dicsérni, és felesleges munkát nem fogsz elvégezni. Így nem fog kritizálni, hogy nem azt csináltad meg, amit kellett volna.

- A takarítást is bizonyos időközönként kell elvégezni. Mondjuk, legalább hetente porszívózd, mosd fel a szobádat stb.. A takarítást ne azzal kezd, hogy keresed, hogy hol vannak a tisztító szerek és a rongyok. Tud meg, hogy minden, amire a takarításhoz szükséged lehet, hol van és legyen mindig elérhető.

- Köss alkut szüleiddel. Ígérd meg, hogy te rendben tartod a szobádat, de cserébe mindig legyen zárva az ajtó. Így biztosan nem lesz olyan, hogy a holmiijaidat nem ott találod meg, ahol hagytad.

- Tudatosítsd magadban, hogy a házimunka egy szükséges rossz és meg kell csinálni, ha nem akarod, hogy piszokban és büdösben élj. Ráadásul a por, az atka, ha nem takarítasz egészségügyi károsodáshoz is veszethet (allergia, asztma).

- Ha belegondolsz, a porszívózás, elmenni a boltba, a felmosás stb. egy kicsit meg is mozgat. Jobb, mint punnyadni a TV vagy a számítógép előtt. A testmozgás tudjuk, hogy mennyire fontos az ember életében.

- Egy friss felmérés során kiderült, hogy a tinik 71 százaléka alkudozik a házimunkáért cserébe. Vagy pénzt kapnak vagy kisebb dolgot, mint például filmet, fagylaltot vagy fél órával tovább maradhat fen este, elmehet bulizni stb.

(M. T., beinggirl.com)

  Kapcsolódó cikkek


ha tetszett a cikk, oszd meg másokkal is!