Cigi, kávé, internet - mindegyik rabul ejtett, segítség!

Mindig is szerettem az édességet, de életem első 5-6 évében napi egy tábla csokin osztoztunk hárman. Az adag azonban fokozatosan emelkedett, nemsokára már egyedül faltam fel azt a táblát. Vékony kislányként ballagtam el az oviból, az első osztályképemen viszont már meglehetősen túlsúlyos gyerekként vagyok látható. Ha nem kaptam csokit, órákon át hisztiztem. Így ment ez egészen hatodik elejéig.

Kávéfüggő lettem

Ötödik osztályban elkezdtem lázadó kamasszá válni és a tizenévesek másik jellemzője, a magas alvásigény is kezdett eluralkodni rajtam. Sokszor voltam fáradt, de anyukám szigorúan megtiltotta, hogy kávét igyak, mivel az nem gyereknek való. Aztán hatodik elején úgy döntöttem nem érdekel mit mond anya, én bizony kávézni fogok. És onnantól fogva mértéktelenül ittam a kávét.

Reggel, amikor beléptem az iskola kapuján 2-3 doboz fél literes jegeskávé lapult a táskámban. Az osztály közepén lazán vedeltem a kávét minden szünetben, aztán egész nap alig tudtam ülni a helyemen. A csoki miatt rám rakódott súlyfeleslegtől pedig sokszor próbáltam fogyókúrával megszabadulni, de aztán mindig elegem lett és újra visszaszoktam a csokizabálásra. Így lettem csoki és kávéfüggő.

A kávéról nem is tudom, hogy sikerült leszoknom. Egyre kevesebbet vettem, aztán azon vettem észre magam, hogy szinte sose iszom kávét, legfeljebb egyet reggel az automatából. De nem kellett sokat várnom a következő szenvedélyemre.

Jött az internet és a cigi

Még valamikor ötödikben kötötték be az internetet, de én az e-mailezésen kívül nem nagyon használtam semmire, mert lassú volt és nem is tudtam róla, hogy mire jó még. Viszont hatodik áprilisában végre megkaptam a The Sims 2-t és vele együtt az új laptopomat.

Onnantól fogva bottal sem lehetett volna elhajtani a gép közeléből. Hétvégén leültem reggel a gép elé és este fölkeltem mellőle. Nyáron elköltöztünk és az új helyen nem nagyon voltak barátaim, úgyhogy már tényleg nem tudtam mit csinálni a simsezésen kívül. Ez így ment egész hetedikben. Se lecke, se tanulás, se semmi mozgás, csak játszottam egész nap, meg a neten beszélgettem a barátaimmal. Az új suliban mindenkit utáltam és rosszul éreztem magam, ezt a már említett csokoládéval próbáltam orvosolni.

Hetedik vége felé visszaköltöztünk és újra járhattam a régi sulimba. örömömben azonnal leszoktam a simsről. De nem sokáig örülhettem, mert szeretem ugyan a sulimat, de nagyon megváltozott, a barátaim elmentek. Mindig is vagánynak számítottam, de a barátaim nélkül untam magam, valamivel fel akartam dobni az életemet. És akkor jött a cigi. Volt egy srác a baráti körömben, akinek bejöttem és ő cigizett.

Adott nekem is és amikor látta, hogy ízlik, egy egész csomagot ajándékozott nekem. Attól fogva cigiztem és megint jól éreztem magam. Oldotta a hatalmas stresszt, néhány osztálytársammal pedig összetartott a közös titok. Izgalmas volt tilosban járni, minden reggel széles vigyorral léptem ki a lakás kapuján. Ez több mint fél évig tartott, egy hónapja annak, hogy leszoktam, mert sokszor annyit szívtam, hogy már fájt tőle a mellkasom és olyan szagom volt, mint egy gyárkéménynek. Ráadásul egy idő után a titkolózás is nyomasztani kezdett.

Nemrég újra rászoktam a kávéra. A cigi nagyon hiányzik, még mindig vágyom rá. A csokiról továbbra sem tudok leszokni, bár vannak időszakok amikor alig eszem. Hetedik tavaszán 10 kilót adtam le két hét alatt. Sajnos amíg nem csökkentem az édességfogyasztásomat, esélyem sincs lefogyni, bár szerencsére csak egy kicsit vagyok duci. Nagyon sokat netezek, a TV-ről nem is beszélve. Nem tudom mikor lesz vége ennek és, hogy hol rontottam el, de talán az olvasók rájönnek és tanulnak belőle.

Forgasd a tollad, írd ki magadból!

Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!