/ A Te történeted / Meghalt és magával vitte a lelkem boldog részét
  2010-12-31
Közzétéve

Meghalt és magával vitte a lelkem boldog részét

Nem mindenki találkozott azzal az érzéssel, hogy milyen valakit elveszíteni, de aki már átment ezen a szörnyű érzésen, az tudhatja, milyen most nekem. Elvesztettem egy olyan valakit, akit az életemnél is jobban szerettem, s az az űr amelyet hagyott örökre ott fog tátongani a szívemben. Leírom ezt a történetet, s remélem soha senki nem fog így járni.

Minden három évvel ezelőtt kezdődött amikor megismertem egy számomra nagyon kedves fiút. Nagyon megtetszett és én is neki. Szerencsére ő nem volt olyan nagyon félénk alak és hamar bevallotta érzéseit.

Egy hétre rá már kézen fogva mentünk, persze nagyon szerelmesek voltunk. (Szerintem ezt nem is kell tovább firtatni J) . A gond csak két hónapra rá kezdődött. Egy nap mikor egy moziból jöttünk hazafele a barátom arra panaszkodott, hogy nagyon fáj a feje. Amikor hazaért, azt mondta lefekszik és pihen egyet. Reggel mikor felhívtam közölte, hogy nem tud ma kimenni a házból, nagyon magas láza van. Azt hitte mindenki, hogy csak megfázott.

Teltek a napok és csak nem gyógyult, akkor már én is mellette voltam és ápoltam, de a közérzete egyre csak romlott. Egy hétre rá már enni sem akart, nagyon lefogyott és nagyon sápadt volt. Mindenki megijedt és elmentünk együtt egy orvoshoz. Ő tovább küldött és addig mentünk míg nem megállapították, hogy fiatal kora ellenére (17éves volt) nem zárható ki a leukémia, hiszen majdnem az összes tünetet produkálta. Nagyon megijedtem, el sem tudtam hinni az egészet. Az orvosok nyugtattak, hogy nem lesz gond, mert hamar felfedezték, így van esély a gyógyulásra. Viszont azzal nem számoltak, hogy a barátomnak nagyon gyenge volt a szervezete. Sajnos pár hónapra rá meg is mondták, hogy mennyi ideje van hátra.

Amikor meghallottam, ordítani tudtam volna, lehetetlen volt számomra, hogy elveszítsem. Ő a hír hallatára nyugodt maradt és (minden szavára emlékszek) azt mondta, hogy ha már így kell meghalni akkor ezt el kell fogadni. Minden nap vele voltam amennyit csak tudtam, kimaradtam a suliból és nagyjából otthon se voltam. A leukémia örökletes volt számára. Nem volt vírusos, így maradhattam mellette. Napról napra gyengébb lett és nem engedte, hogy kezeljék, mivel nem volt esélye. Az utolsó héten már felállni se tudott. Ott sírtam az ágya szélén és ő csak mondta, hogy nem szakad ketté a világ emiatt.

Egy éjjel hunyt ki belőle az élet. Emlékszem arra a napra, mintha sohase törlődne ki belőlem. Nagyon fáradt voltam, mert jó pár napja nem aludtam akkor. És egyszer csak el kezdett furcsán beszélni velem. Az utolsó szava volt, a nevemet mondta. És akkor éreztem, hogy a keze elernyed….szörnyű volt… a feje oldalra dőlt….. Akkor egyszeribe olyat éreztem amit máig ne tudok szavakba önteni. És az a szeretet amit iránta éreztem még erősebb lett és ez az őrületbe kergetett.

Pár perc múlva felfogtam, hogy nincs többé, de nagyon nehéz volt ezt elhinni. Később kiáltozni kezdtem, s mindenki bejött a szobába. Én nem is sírtam csak meredtem magam elé. Csak annyira emlékszek, hogy valaki kivitt a szobából és hazamentem. Ezután jó pár napig fel se fogtam mi történik körülöttem. Nem szóltam senkihez, nem is érdekelt senki, aztán depresszióba estem, többször terveztem öngyilkos lenni, de sosem sikerült.

Most élem az életem, de nincs olyan nap, hogy nem jut eszembe a sok együtt töltött idő. Most már nem gyötörnek rémálmok de akkor éjjel sem tudtam aludni, pedig a végkimerültség tetőfokán álltam. Még most is szeretem őt, de tudom, soha többé nem látom majd hogyan mosolyog rám.

Forgasd a tollad, írd ki magadból! Ez a Te oldalad! Küldd el nekünk írásodat, és szerkesztőink rövid átfutás után megjelentetik írásod! Miért is jó ez neked? Megoszthatod a világgal, barátokkal, ismerősökkel és másokkal gondolataidat és véleményedet a világról, egészségről, egészséges életről. Te hogyan képzeled el az életedet? Te hogyan tudnál segíteni másokon, hogy jobban és egészségesebben érezzék magukat a bőrükben? Most rajtad a sor! Ragadj billentyűzetet és gépelj!