Betegségek blog
#Betegségek

Az első hét

2021.10.03.
Mate04
Egy nagyon aktív 18 éves fiatalnak az, hogy egy hétig egyáltalán nem kelhet fel az ágyból, vagyis max. a mosdóba mehet ki, az igazi kínszenvedés volt. Az első 2-3 napban én sem találtam igazán a helyem. Próbáltam TV-t nézni, de nem kötött le. Próbáltam netezni, de az sem kötött igazán le. Próbáltam olvasni, de valahogy az sem volt elég. Mindig irigységgel gondoltam öcséimre, a húgomra, akik nyugodtan mehettek bármerre, csinálhattak bármit. (Persze azért ez utóbbi idézőjelben értendő)

3 nap után jött egy olyan, hogy elkezdtem végre elfogadni, hogy most ez ellen tenni nem tudok, így inkább próbálkozzak mégis fontos elfoglaltságot szervezni magamnak. Napközben egy-egy jó regényt elolvasni, egy-egy jó krimit megnézni.

Eljött végre július 5-e, amikor megszabadulhattam a fekvőgipsztől, vagyis egész pontosan egy gipszsíntől, ami arra volt hivatott, hogy ne is tudjam terhelni a sérült lábamat valamint a duzzanat leapadjon a bokámról, mielőtt megkapom a végleges, vagyis körkörös gipszet.