Betegségek blog
#Betegségek

A sérülés

2021.10.03.
Mate04
Idén június 26-án, mindent kihasználva, a családdal meglátogattuk a helyi strandot. Ott volt alkalom családi vizifocira is, amit ki is használtunk. Már majdnem letelt a befizetett 30 perc, amikor véletlen összecsúsztam az öcsémmel. Ő sem tehetett róla, meg én sem. Azonnal éreztem, hogy baj van. Két perccel később már a duplája volt a bal bokám, mint a jobb. Akkor kezdett bennem tudatosulni, hogy nem képzeltem azt a roppanás szerű hangot, amit az összecsúszást követően hallani véltem. De, mivel minden fájdalom ellenére rátudtam állni, így nem gondoltam kellően komolynak. Szerencsére a szüleim igen, így apám azonnal bevitt a sürgősségire, ahol megvizsgáltak. Kiderült, hogy külboka törésem van. Szerencsére, mivel a csont nem mozdult el, így műteni nem kellett.