Mit tegyek?

ora 2011-06-12 15:37:01
Tisztelt Doktornő!
Egy olyan ügyben szeretnék önhöz fordulni, amiben úgy érzem, hogy szükségem van szakember segítségére. Ahhoz hogy a problémámat érteni lehessen az előzményeket is fontos ismerni.
Alapvetően könnyen ismerkedő, bulizós típus vagyok és szeretek a társaság középpontjában lenni és a társaságomat ez egyáltalán nem zavarja sőt. Ebből kifolyólag nagyon-nagyon sok ismerősöm van, és vagy 3-4 közelebbi haver, de igaz barátom csak egyetlen egy van. Vele az gimnáziumban ismerkedtem meg elsőben olyan volt mintha nem is lennénk aztán másodikban egymás mellé lettünk ültetve és onnantól kezdve szépen alakult minden.
Az idén már végzős vagyok így 3. éve vagyok barátok. Idén februárban családi problémákkal küszködtem, ami engem nagyon megviselt és úgy gondoltam, hogy kitől-mástól, ha nem az egyetlen igaz barátomtól kérek segítséget. Ki is segített a bajból rengeteget beszélgettünk és ez által úgy éreztem (ahogy ő is) hogy még jobb lett a barátságunk. Kialakult bennem egyfajta viszonozni akarás és ezek után még jobban és még többet odafigyeltem rá. Egy-egy segítségem után annyit mondott, hogy majd meghálálja Minden a legnagyobb rendben volt egészen egy pontig. Megbeszéltük, hogy valamelyik hétvégén eljön nálunk és elmegyünk bulizni. Egy olyan hétvégét néztünk ki ahol nekem egy nemzetközi versenyen kellett helyt állnom, és én mondtam neki, hogy ez nem fontos nem megyek, sokkal fontosabb az nekem hogy együtt bulizzunk. Ez volt az a pont ahol azt mondta, hogy lazuljak ne legyek annyira feszült, beszélgessek másokkal is, legyek olyan, mint régen.
Ez után változott sok minden. Ha próbáltam beszélgetni, akkor éreztem, hogy ez nem nagyon tetszik neki. Másokkal akkor sokkal jobban elvolt, és a segítségemet sem igényelte annyira. Ezeket a dolgokat én elfogadtam, meg beláttam, hogy tényleg amit az utolsó napokban csináltam az már-már fanatizálódás volt. De ezzel hogy így olyan volt mintha távolodna tőlem azt éreztem, hogy az én „feszültségemmel” elrontottam a baráti kapcsolatunkat.
Nem bírtam tovább felhívtam május elején. Megbeszéltünk mindent és teljesen úgy éreztem, hogy minden rendben van, mert rendben is volt. Lazultam nem voltam feszült.
Ritkábban írtam rá hogy tényleg lássa, hogy nem vagyok olyan feszült. Mikor beszéltünk akkor szóba jött, hogy találkozhatnánk megint nálunk. Én nem akartam, hogy az legyen, hogy erőltetek bármit is csak annyit mondtam, hogy az elkövetkező 3 hétben nekem bármikor jó írj, hogy mikor szeretnél. (Ezzel is bizonyítva, hogy nem vagyok feszült) Aztán írt, hogy az X héten jó, de még ír, hogy mikor. Nem írt péntek felé írtam, hogy mi van, akkor mikor jön. Eszébe sem volt hirtelen hogy ígérte, hogy jön. Én erre kicsit letört lettem, de tényleg, csak azért mert úgy vártam semmi több. Ő erre azt hozta le, hogy megint feszülök, meg úgy csinálok, mintha nem találkoznánk többet, és mintha nem tudnék nélküle élni. Pedig ez nem így van. És ezután hosszas órákon át tartó netes beszélgetéseket folytattunk ahol előjött bennem az a „feszültség” mi akkor volt, mint mikor még „fanatizálódtam” az volt bennem hogy biztos nem akarja már a barátságunkat, nem is akar velem találkoznia stb. Én személyesen akartam ezt megbeszélni, de mondta, hogy itt neten is meglehet és megint csak az lett, hogy nekem miért nem jó itt. Ezután meghívott náluk rá egy hétre. Addigra beláttam, hogy félreérthetően beszéltem és én voltam a hibás teljesen. Mikor mentem megbeszéltük, hogy soha többet nem leszek ilyen feszült és lazább leszek. (Pedig ez a feszültség nem is feszültség, hanem inkább részemről sokkal több odafigyelés) Bocsánatot kértem a szemembe nézett és megfogta a vállam és ez a pillanat teljesen megnyugtatott és egyúttal biztosítottam magam, hogy sokkal lazább leszek. Ez egy szerdai nap volt, következő héten írtam neki hogy nincs e kedve egy sörre összeülni, és beszélgetni egy jót. Amiből megint azt hozta le, hogy megint feszülök befelé, meg hogy teljesen felesleges találkoznunk, mert ha beszélni akarok, akkor neten is lehet. (azt tudni kell, hogy kb. 30 km re lakunk egymástól). És ekkor én már nem azért lettem rossz állapotba, mert feszülök, hanem már alttól féltem, hogy már megint úgy tűnik, minta feszülnék pedig nem is akartam én csak egy baráti csevejt akartam és bennem volt az is hogy olyan mintha megszegtem volna ígéretemet. És mikor beszéltünk utána személyesen említettem, hogy én lennék a probléma? Erre ő annyit mondott, hogy óó hagyjam már a hülyeségemet. Tényleg kétségbe voltam esve akkor, hogy minden ötletemet szinte visszadobja, ha bármikor beszélünk, akkor mindig én leszek a feszült pedig én csak egy jót akartam beszélgetni és hasonlók. Ez a nyomasztó, hogy mintha nem is ő lenne, de ami a legjobban fáj, hogy megbántottam ezzel a viselkedésemmel, és szerintem teljes mértékben én vagyok a hibás, hogy elvesztem/elvesztettem őt. Sokszor ígértem, hogy változok, amit folyton meg is teszek, de úgy érzem, hogy ő mintha ezeknek már nem venné annyira komolyan.
Azt mondja nem haragszik, de mintha látnám rajta hogy mégis. Öröm helyett (a sörözgetést is ennek szántam) csak bánatot tudok neki okozni és tudtomon kívül. :(
Számomra még mindig ő a legjobb barátom és az is marad, történjen bármi is. Az életemet odaadnám érte. Ez a problémám, hogy nem vagyok már feszült, de ő mégis úgy érzi, hogy továbbra is az vagyok. Ezzel én meg magamat emésztem, hogy megbántottam nagyon, és ha meg beszélnék vele, azzal tudom, csak mélyíteném a problémát.
Már olyan szinten vagyok, hogy tegnap reggelre mikor felkeltem mintha lázas lennék levert a víz és már-már pánik rohamot kaptam, hogy úristen elvesztem őt és én abba majdhogynem bele fogok roppanni.
Úgy érzem, tényleg a régi vagyok már és a családi gond is megszűnt ő sokat segített ebben, de én csak annyit akarok, hogy néha találkozzunk és tudjam, hogy mellettem áll, ahogy egy barátnak azt tennie kell. Én már 100szor megbántam, hogy olyan feszült voltam olyan biztos nem leszek többet.
Lehet, hogy az a gond hogy én csak kicsit odafigyelőbb több időt együtt tölteni akaró barát típus vagyok? Hiba az, ha találkozni akarok vele? Mert a sörözésre is annyit mondott még hogy minek azt 3 hét múlva szóbeli után úgy is grillezünk. Tudom, hogy tanul, de meg lehetett volna oldani biztos. Ezt nem akarom, hogy így fogjuk fel, hogy menetrendszerűen találkozzunk, hanem az legyen, hogy lazán, amikor csak kedvünk támad rá.
Végső elkeseredettségemben azt gondoltam ki, hogy most nem írok, neki megvárom, hogy „hiányozzak” neki (ezzel bizonyítva, hogy tényleg nem vagyok fanatizáló), és ha ezért fog írni, hogy hiányzom, akkor lehet még esély és elindulhat minden szépen lassan, hogy megbocsát nekem teljesen, de ha nem ír nem tudom mi lesz velem :( .
De mióta beszéltünk interneten nagyon ritkán van, fent felnéz, majd lelép (pedig eddig nem ilyen volt) és ez olyan mintha attól félne, hogy írni akarok neki. :(
Mit tanácsol, mit tehetnék? Én nem haragszom rá és soha nem is tudnék rá haragudni, és tényleg csak azt akarom, hogy olyan legyen minden. Vagy legyen vége ennek a barátságunknak? (de akkor én abba biztos beleroppanok, és nem tudom, hogy hogyan fogom ezt kezelni életem további részében, hogy a legeslegjobb barátságomnak miattam lett vége)
Ő a legjobb barátom az életemet odaadnám érte és megbántottam őt (akaratomon kívül) ez fáj a legjobban. Ha ez így megy, tovább nem tudom mi lesz velem. :( Bármit megtennék, hogy ismét a régi legyen minden.
Sebastyan

Szakértőnk válasza a Mit tegyek? kérdésre

Kedves Sebastyan!

Azt gondolom, egy barátság két emberen múlik, ahhoz, hogy működjön, mindkettőnek körülbelül ugyanazt kell, hogy várja tőle. Az emberi kapcsolatokról általában elmondható, hogy hamar kialakul a két fél között egyfajta egyensúly, melyet ha az egyik fél megbillent, a másik igyekszik visszabillenteni. Közeledni leginkább csak kis lépésekben lehet és csakis akkor, ha a másik is akarja. Ha nem akarja és azt érzi, hogy a másik közeledik vagy többet ad/vár, akkor ő hátrálni fog, hogy visszaálljon az egyensúly. Könnyen lehet, hogy veletek is valami hasonló történt, a barátod túl nagy tehernek érezte, hogy ennyire háttérbe helyezed magadat miatta, nem tudott vele mit kezdeni vele és inkább távolodni igyekezett tőled, miközben mondta is, hogy ne feszülj annyira. Próbáld kicsit a helyébe képzelni, te mit éreztél volna az ő helyében!

Azt javaslom, adj neki egy kis időt, foglalkozz magaddal, azzal, hogy te mit szeretnél, neked mi a fontos és ha kicsit előtérbe tudod helyezni a saját érdekeidet, ezt valószínűleg ő is megérzi majd rajtad amikor beszéltek és könnyebben kezd újra közeledni feléd.

Minden jót!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések