Kapcsolattartás

2010.05.10.
Válás után, 2 évig velem volt a most 15 éves fiam. Jó a kapcsolatunk, de az élet úgy hozta, hogy 800 km-re költözöm az új párom és a munka miatt. A fiam nem vállalta az új életet és környezetet és visszatért az apjához. Csendes válásunk volt és bár nehezen, de el tudtam fogadni a gyermekem döntését, mind a mellett, hogy tudomására hoztam, hogy szerettem volna, ha velem jött volna, mivel szeretem és nagyon fog hiányozni. Az apja nagy anyagi biztonságot nyújt, amire én nem voltam képes, amit a gyermekem többször kihangsúlyozott. Mind a mellett, hogy 2 havonta fogom tudni Őt meglátogatni, azt szeretném kérdezni: mit tehetek, hogyan csináljam, mire legyek figyelmes, hogy a gyermekemmel ne veszitsem el a kapcsolatomat ? Köszönettel, Nóra

Szakértőnk válasza a Kapcsolattartás kérdésre

Kedves Nóra!

A fia most nagyon nehéz időszakban van, nagy változások, heves érzelmek, nagy kihívások időszaka ez. Fontos, hogy tiszteletben tudta tartani a fia döntését, és azt gondolom, jól kommunikálta azt is, hogy bár nem megy vele, de azért fontos Önnek. A fia már 15 éves, nevelési és fejlesztési szempontból eddig már megtett mindent, amit lehet, ebben az időszakban szülőként már csak a türelem a fontos, és a bizalom, hogy a gyermek, bár kamaszodik és néha nehéz természetű, de a kamaszkor végére rátalál a „jó” útra. Keresse őt gyakran, beszéljenek sokszor, de ne túl gyakran, az terhessé válhat számára – hiszen ő pont most ebben a korszakában próbál függetlenedni, önállósodni. Lehet, hogy elutasító lesz a telefonban, lehet, hogy nem lesz kedves, nem akar beszélgetni, vagy nem üti meg a normális hangot, de ezt ne vegye magára, ez nem Önnek szól, kamasz. Lehet, hogy nem fognak sokat beszélgetni, de ettől még fontos, hogy érezze, hogy bár az anyukája messzire költözött, de ő ettől még fontos az anyukájának, törődik vele, és hallani akarja a hangját hetente többször is. Tegyen úgy, ahogyan a szíve diktálja, az anyai szív megsúgja mindig a legjobb megoldást!

Minden jót kívánok!

Ujpál Zsófia, pszichológus Ujpál Zsófia, pszichológus

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor