Kihűlt szerelem?

2010.02.19.
Üdv! A párommal már több mint 1 éve együtt vagyunk, nagyon jól megvagyunk, azonban úgy érzem hogy pár hónapja egyre jobban kezd kihűlni a szerelmünk. A gond ott keletkezett hogy az anyja révén én nem lehetek vele, anyagi okok miatt pedig ő nem tud sűrűn jönni. Ezért jó ha hetente egyszer tudunk találkozni, és havonta egyszer együtt aludni. Eddig legalább hétvégente mindig együtt voltunk. Mióta keveset látjuk egymást egyre jobban hidegülünk el egymástól, ha együtt is alszunk szexre nem sűrűn kerül sor mert mindig fáradt és feszült. Teljesen megváltozott és már nem tudja azt nyújtani amit elvárnék, ami csak egy pici gyengédség és törődés. Sőt kezd az egész úgy kinézni hogy sok területen kihasznál engem. Megbeszélni nem nagyon tudjuk mert általában mindig engem hibáztat. Már nem egyszer mondtam neki hogy ennek nem lesz így jó vége, akkor pár hétig nyugalom van, azonban után újra kezdi. Én már a szakításon is gondolkoztam, de az a baj hogy én nagyon szeretem őt, és úgy érzem ő is engem. Hogyan lehetne legalább picit visszazökkenteni mindent a régi kerékvágásba? Nagyon köszönöm a válaszokat előre is!

Szakértőnk válasza a Kihűlt szerelem? kérdésre

Kedves Levélíró!
Az, hogy keveset találkoztok, még nem kell feltétlenül, hogy problémákhoz vezessen, hiszen azt a kevesebb időt is el lehet tölteni értékesen, tartalmasan. Az nem derült ki a leveledből, hogy a párod a kapcsolatotokban lévő problémák miatt feszült, vagy más dolgok miatt. Ha más miatt feszült (iskola, család, vagy bármi más), akkor fontos, hogy ez a feszültség ne rontsa meg a kettőtök együttlétét. Üljetek le, és beszéljétek át a kapcsolatotokat, hogyan jutottatok el odáig, ahol most vagytok, és milyen megoldási javaslataitok vannak. Hogyan lehetne például feldobni az együtt töltött időt. Mond el neki, hogy szereted, és te kész vagy mindent megtenni, hogy megmentsd ezt a kapcsolatot. Mond azt is el, hogy te mit szeretnél, mire lenne szükséged, hiszen ő sem gondolatolvasó. De előbb te kérdezd meg tőle, hogy neki mire lenne szüksége! És olvass a sorok között! Ha azt szeretné, hogy többször hívd fel naponta, igazából azt szeretné, hogy még jobban érezhesse, mennyire fontos neked. Íme egy jól bevált technika: Írjatok egymásnak kívánságlistát, hogy mit szeretnétek, mit csináljon egy kicsit másképp a másik! Te is írj ötöt, és kérd meg a párodat, hogy ő is írjon ötöt! Nem kell nagy dolgokra gondolni (pl. „szeretném, ha te is felhívnál néha, mondjuk hetente háromszor minimum…”), és legyen minél konkrétabb, annál könnyebben teljesíthető. És figyeljetek oda ezekre a kívánságokra egy hétig. Ezt követően jöhet újabb 5 kívánság! Ez a technika persze csak akkor működik, ha mindketten tenni akartok a kapcsolatotokért, csak az egyikőtök nem elég hozzá!
Remélem minden a legjobban alakul!
Üdv,
Ujpál Zsófia
Ujpál Zsófia, pszichológus Ujpál Zsófia, pszichológus

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor