Szakítás daganatos beteggel?
2020.02.19.
Tisztelt Doktornő/úr.
A vőlegényemet (20 éves) 6 hónapja diagnosztizálták Hodgkin-limfómával. A kapcsolatunk előtte sem volt az igazi, sem szexuálisan sem érzelmileg, habár együtt vagyunk 3 éve. Most, hogy kemoterápiás kezelésre jár kéthetente a kapcsolatunk mégjobban megromlott ha nem is ettől, valamitől biztosan. Már nem érzek szerelmet, talán szeretetet sem, szerintem megszoktam és ez az amitől nagyon rossz embernek érzem magam. Megváltozott a jelleme teljesen, a szexre kifogásokat keres, hol a feje, hol a hasa fáj, csak hogy ne kelljen hozzám érnie, így havonta talán maximum 2x szexelünk. (A kemoterápia nem viseli meg annyira, hogy ez legyen az oka, bármi mást szívesen megcsinál, akár fizikai munkát is a ház körül.) Én (21 éves) 2 hónap múlva munkaügyben elköltözök fél évre tehát távkapcsolat lenne belőle, ami valószínűleg ennél is rosszabb lenne, de nem tudom, hogy hogy szakítsak, ha most teszem meg ezt a lépést akkor, tudom, hogy nem tudnám úgy lezárni, hogy ne járjon a nyakamra, ne könyörögjön és ígérjen meg minden, majd azokat ne tartsa be ahogy egy átlagos veszekedésnél szokta. Ha viszont kivárom ezt a két hónapot lesz ideje lenyugodni ameddig távol vagyok. Valószínűleg már szakítottam volna vele, ha nem beteg, de így ez megnehezíti a dolgomat, ő is (lehet, hogy bűntudatkeltés vagy lelki zsarolás céljából) elmondta vagy 100x, hogy ha én nem lennék vele már a pszichiátrián feküdne, viszont ha ez így folytatódik én fogok oda kerülni.
Tehát mit tegyek, hogy egyikünk se sérüljön?
Köszönöm válaszát.

Szakértőnk válasza a Szakítás daganatos beteggel? kérdésre
Tisztelt Levélíró! Bár a barátod valóban sérülékeny helyzetben van lelkileg,mégsem várható el, hogy te feláldozd magad az ő betegsége miatt. Beszélhetsz a hozzá közel állókkal (szülei,barátai),hogy figyeljenek oda rá,kérhet szaksegítséget,hogy feldolgozza a veszteségeit (mert az egészsége és a barátnője elvesztése is gyászfolyamatot indíthat be nála), de ezek - akármilyen keménynek hangzik is - az ő problémái, amiben te nem tudod tovább támogatni és ezt felvállalhatod. A kapcsolatotok megromlásának okait nyilván ő is felismeri. Mindezekkel együtt mint barát,akár támogathatod továbbra is, ha el tudja fogadni.