A pszichológus és a titoktartás

2018.07.31.
Jó estét! Szóval 17 éves lány vagyok és nemrég voltam először pszichológusnál. Elmondtam neki, hogy bántottam magamat. Megkérdezte, én meg úgy voltam vele, hogy minek hazudjak. Megkértem, hogy ne mondja el, de ő erre azt mondta, hogy mivel önmagamat veszélyeztető dolgot csináltam, nem tudja megígérni, hogy nem mondja el. Ez normális esetben oké, de anyukámnak ezt nem mondhatja el. Nem ismeri, nekem az egyenlő lenne a halálos ítéletemmel. Először is, anyám úgy tekintene rám, mint valami elmebetegre, a bizalmát egy életre elveszíteném, és talán a legrosszabb, hogy egy nap elteltével, az egész ismerősi és baráti köre (beleértve a barátaim szüleit) tudná, mivel anyám mindenkinek elmondaná és 1000% hogy hozzáköltene valamit,és persze jól felfújná az egészet. Ő mindig ezt csinálja. Egyszer például fogytam 5 kg-t és mindenki úgy tudta utána, hogy anorexiás vagyok, pedig még csak vékony se voltam. A másik, hogy a két kishúgom is megtudná. Én olyan vagyok nekik mint egy példakép. Nem akarom, hogy emiatt csalódjanak, vagy még rosszabb, ők is bántsák magukat. Mit tegyek, hogy ne mondja el? Azt mondta, hogy mielőtt elmondja, megbeszéljük előtte..de én attól félek, hogy máris elmondta. Olyan ideges vagyok azóta, hogy folyton remeg a kezem, és már úgy érzem lassan létezni sem bírok a stressztől..valahogy ki kéne kerülni, hogy elmondja anyukámnak. Ez ön szerint lehetséges valahogy? A másik kérdésem az lenne, hogy (főleg ezek után) mennyire lenne okos dolog, ha elmondanám neki, hogy anyukám kicsit többet iszik a kelleténél?(..egyre többet.) Végülis segíteni nem tudna. Csak olyan jó lenne valakivel erről beszélgetni, mivel nagyon sokat stresszelek emiatt. De félek, hogy borzalmas következményei lennének..lehet ezt is el akarná mondani anyukámnak, és ha így tenne azzal mindent de mindent elrontana.
Előre is köszönöm a segítséget!
Bianka

Szakértőnk válasza a A pszichológus és a titoktartás kérdésre

Kedves Bianka! Szinte biztos, hogy a pszichológusod eddig nem mondott édesanyádnak semmit a problémádról: valóban szükséges a titoktartást megszüntetni, amennyiben a kliens önmagát vagy mást veszélyeztet, de ilyenkor szinte minden esetben tudnia kell erről a kliensnek. Fontos, hogy tudd, ez a te védelmedben történik és nem bizalmi kérdés. Azonban fontos lenne, hogy tudja a pszichológusod, hogy miért félsz ennyire ettől, illetve hogy szándékodban áll-e máskor is az önsértés. Ha együttműködő vagy és a problémádban javulás észlelhető (nem tettetett, hanem valódi javulás), akkor elképzelhető, hogy nem lesz szükség anyukád bevonására. Ezzel együtt az édesanyád alkoholizmusáról mindenképpen szükséges volna beszélnetek...illetve mindenről, ami foglalkoztat...ha őszinte leszel a szakemberrel, akkor tud segítséget nyújtani számodra.

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor