Konfliktuskezelés és beilleszkedés
2017.02.09.
Kedves szakértők!
16 éves lány vagyok. És eléggé elkeseredett. Általános iskolában sokat gúnyoltak, rengetegszer sírtam is. Sosem mondták miért tették, pedig én kérdeztem. Az önbizalmam a nulla alá zuhant. Aztán fűzőt kaptam és kénytelen voltam kihúzni magam, kicsit bátrabb lettem de csak árnyéka régi önmagamnak. Ha ismeretlenek közé kerülök képtelen vagyok megszólalni, nemhogy beszélgetést kezdeményezni. Ha beszólnak azt inkább lenyelem mert egyszerűen nem tudok reagálni. Szuper családom van és sok barátnőm de mégis egyedül érzem magam. Néha említettem, hogy mi a helyzet velem, erre olyan válaszokat kaptam, hogy állj ki magadért, miért hagyod?, sokkal jobb vagy náluk... nem tehetik meg... stb. Röplabdázni kezdtem és a csoportban néhány lány állandóan piszkál. Beszólogatnak, olykor kiabálnak velem és eléggé lehordanak ha elrontok egy ütést. Mindig kioktatnak és ez nekem rosszul esik. Az edző észre sem veszi mert imádja őket. Nem merek szólni mert ha megtudják, felnőtthöz fordulok segítségért, gyengének hisznek és mégjobban piszkálni fognak. Próbálok kiállni magamért de nem megy. Szégyellem de még ilyen korban is sírhatnékom van. Nem válaszolok mert a hangom elárulna és nem szeretnék még nagyobb bajt. Fogalmam sincs mit rontottam el és miért bántanak ennyien. Lehet, hogy csak én nem veszem észre a hibáimat, de nem tudom. Kezdem azt hinni, így maradok egy életre és senkinek sem kellek majd. Szörnyen gyáva vagyok és nincs a környezetemben olyan kortársam akivel beszélhetnék és megértene. A barátaimtól ezt nem várom el mert ők nem élték át mindezt. Hogyan tudnám elkezdeni újra felépíteni az önbizalmamat?
Előre is köszönöm a segítséget!
16 éves lány vagyok. És eléggé elkeseredett. Általános iskolában sokat gúnyoltak, rengetegszer sírtam is. Sosem mondták miért tették, pedig én kérdeztem. Az önbizalmam a nulla alá zuhant. Aztán fűzőt kaptam és kénytelen voltam kihúzni magam, kicsit bátrabb lettem de csak árnyéka régi önmagamnak. Ha ismeretlenek közé kerülök képtelen vagyok megszólalni, nemhogy beszélgetést kezdeményezni. Ha beszólnak azt inkább lenyelem mert egyszerűen nem tudok reagálni. Szuper családom van és sok barátnőm de mégis egyedül érzem magam. Néha említettem, hogy mi a helyzet velem, erre olyan válaszokat kaptam, hogy állj ki magadért, miért hagyod?, sokkal jobb vagy náluk... nem tehetik meg... stb. Röplabdázni kezdtem és a csoportban néhány lány állandóan piszkál. Beszólogatnak, olykor kiabálnak velem és eléggé lehordanak ha elrontok egy ütést. Mindig kioktatnak és ez nekem rosszul esik. Az edző észre sem veszi mert imádja őket. Nem merek szólni mert ha megtudják, felnőtthöz fordulok segítségért, gyengének hisznek és mégjobban piszkálni fognak. Próbálok kiállni magamért de nem megy. Szégyellem de még ilyen korban is sírhatnékom van. Nem válaszolok mert a hangom elárulna és nem szeretnék még nagyobb bajt. Fogalmam sincs mit rontottam el és miért bántanak ennyien. Lehet, hogy csak én nem veszem észre a hibáimat, de nem tudom. Kezdem azt hinni, így maradok egy életre és senkinek sem kellek majd. Szörnyen gyáva vagyok és nincs a környezetemben olyan kortársam akivel beszélhetnék és megértene. A barátaimtól ezt nem várom el mert ők nem élték át mindezt. Hogyan tudnám elkezdeni újra felépíteni az önbizalmamat?
Előre is köszönöm a segítséget!
Szakértőnk válasza a Konfliktuskezelés és beilleszkedés kérdésre
Kedves Kérdező! Fel lehet természetesen építeni az önbizalmat. Ezt meg kell próbálni tényleg egyedül először. Sokszor már az a bizonyos arckifejezés, mely ijedtséget meghunyászkodást tükröz, is sokat ront indításkor. Egyszerűen tényleg nagy levegővel, kis mosollyal kell próbálkozni, nem jó ha tudják, hogy félsz, nincs önbizalmad. Ez egy elég nehéz feladat, talán új közeg, új barátok közt, akiket eddig nem ismertél, új sportkörben lehet könnyebb lenne. Lehet először csak elmenni valahova, ahol lehet gyakorolni, akár egy egy boltba magabiztosan belépni, vásárlás nélkül kérdezni, beszélgetésbe elegyedni, mosolyogva, kihúzott testtel, magabiztosságot legalább először erőltetve mutatva. Tényleg nehéz ez, ha nem megy, minden gond nélkül személyesen pszichológushoz kellene fordulni. Van elvileg az iskolában is, ha ez zavarna, ha látnák, inkább szülői segítséggel magán úton keresni.
