Miért jó ez neki?
2017.01.17.
Tisztelt doktornő!
Már régóta a fejemben van ez a kérdés, de eddig nem tudtam kinek feltenni.
Mindig is fiúsabb lány voltam, lányokkal nehezen találtam meg a közös hangot, így jóval több fiú barátom is van, mint lány. Miután gimi első évében görcsösen próbálkoztam lányokkal barátkozni és rájöttem, hogy nem megy, 10.-ben kezdtem el a fiúkkal többet beszélgetni, addig csak amolyan pacsi pajtik voltunk. Abba az évben, jött az osztályba három új fiú, abból az egyikkel nagyon jóban lettem. Viszonylag hamar legjobb barátok lettünk, aztán ez átfordult egy kicsit többe. Szerelmesek sose voltunk egymásba. Legalábbis, ő ezt állította, én pedig a lányokat ilyen téren jobban preferálom. Egy ideig "játszadoztunk" egymással, de mind a ketten tudtuk, hol a határ, amit nem léphetünk át és ezt nem is tettük. Később neki barátnője lett. Nem nagyon kedveltem a lányt és meg is mondtam neki, - talán egy kicsit túl sokszor - hogy nekem abszolút nem szimpatikus. Még tavaly áprilisban nálam alvás problémák is jelentkeztek és - állítólag - ettől sokkal hisztisebb lettem és könnyebben kiakadtam jelentéktelen dolgokon is, amiből neki elege lett. Ezt mondjuk megértem. A probléma ott kezdődött, hogy nekem erről elfelejtett szólni én meg a legegyértelműbb utalásokat sem vagyok képes megérteni, szóval egy-két hétig nekem erről fogalmam sem volt. Végül megbeszéltük, hogy akkor a nagy barátságnak vége van és legyünk csak osztálytársak, mert neki már a barátnője a legjobb barátja. Úgy voltam vele, hogy oké, legyen így. Egy ideig működött is a dolog, egyre kevesebbet beszéltünk, én elfoglaltam magam, mivel túl sok barátom a suliba nincs (gyakorlatilag csak ő volt nekem akivel huzamosabb ideig el tudtam beszélgetni).
Később elkezdett piszkálni. Először csak nem hagyott olvasni. Aztán egyre durvább dolgokkal kezdett piszkálni, a könyves dologtól eljutottunk oda, hogy jobban tenném, ha megölném magam. Váltig állítja, hogy csak viccel, én már nem is tudom magamra venni, mert szörnyen gyerekesnek tartom ezt a fajta viselkedést és egy kölyökre nem tudok haragudni, elengedem az ilyenjeit a fülem mellett. Ez az egyik amit nem értem, hogy miért csinál. Miért jó neki az, hogy engem ilyen szinten piszkál, mikor én most már jóformán csak akkor szólok, hozzá, ha valami sulis dologgal kapcsolatban kell beszélnünk? Ha elvileg már csak osztálytársak vagyunk, akkor én miért érdemlek ilyen "különleges" bánásmódot? A másik dolog amit nem értek, hogy miért jó neki és ami talán a legjobban érdekel... Miért "fáj" neki, ha hozzá érek? Valahányszor közelítek felé, akár azért mert le akarok róla szedni egy hajszálat, elkezd úgy viselkedni, mintha valami fertőző beteg lennék, akihez ha hozzáér véletlenül, halálra van ítélve. Máskor meg az orrom alá dugja a kisujját, hogy simogassam meg, aztán ugyan úgy elrántja és én nem értem miért csinálja, ha elvileg ugyan úgy viselkedünk egymással, mint bárki mással az osztályból? Másnál nem csinál hisztit, ha hozzáér, máshoz nem vág olyanokat, hogy takarodjon, tényleg csak én érdemlem ezt a "csodás" bánásmódot... De ez miért jó neki? Persze én is sok mindenben hibás vagyok, van, hogy elszakad a cérna és elkezdek vele veszekedni és tényleg rengeteg hisztit elviselt tőlem, de erre tényleg azzal kell válaszolnia, hogy úgy kezel mint élete legnagyobb hibáját, amitől meg akar szabadulni, de nem megy neki?
Köszönöm a válaszát! :)
Már régóta a fejemben van ez a kérdés, de eddig nem tudtam kinek feltenni.
Mindig is fiúsabb lány voltam, lányokkal nehezen találtam meg a közös hangot, így jóval több fiú barátom is van, mint lány. Miután gimi első évében görcsösen próbálkoztam lányokkal barátkozni és rájöttem, hogy nem megy, 10.-ben kezdtem el a fiúkkal többet beszélgetni, addig csak amolyan pacsi pajtik voltunk. Abba az évben, jött az osztályba három új fiú, abból az egyikkel nagyon jóban lettem. Viszonylag hamar legjobb barátok lettünk, aztán ez átfordult egy kicsit többe. Szerelmesek sose voltunk egymásba. Legalábbis, ő ezt állította, én pedig a lányokat ilyen téren jobban preferálom. Egy ideig "játszadoztunk" egymással, de mind a ketten tudtuk, hol a határ, amit nem léphetünk át és ezt nem is tettük. Később neki barátnője lett. Nem nagyon kedveltem a lányt és meg is mondtam neki, - talán egy kicsit túl sokszor - hogy nekem abszolút nem szimpatikus. Még tavaly áprilisban nálam alvás problémák is jelentkeztek és - állítólag - ettől sokkal hisztisebb lettem és könnyebben kiakadtam jelentéktelen dolgokon is, amiből neki elege lett. Ezt mondjuk megértem. A probléma ott kezdődött, hogy nekem erről elfelejtett szólni én meg a legegyértelműbb utalásokat sem vagyok képes megérteni, szóval egy-két hétig nekem erről fogalmam sem volt. Végül megbeszéltük, hogy akkor a nagy barátságnak vége van és legyünk csak osztálytársak, mert neki már a barátnője a legjobb barátja. Úgy voltam vele, hogy oké, legyen így. Egy ideig működött is a dolog, egyre kevesebbet beszéltünk, én elfoglaltam magam, mivel túl sok barátom a suliba nincs (gyakorlatilag csak ő volt nekem akivel huzamosabb ideig el tudtam beszélgetni).
Később elkezdett piszkálni. Először csak nem hagyott olvasni. Aztán egyre durvább dolgokkal kezdett piszkálni, a könyves dologtól eljutottunk oda, hogy jobban tenném, ha megölném magam. Váltig állítja, hogy csak viccel, én már nem is tudom magamra venni, mert szörnyen gyerekesnek tartom ezt a fajta viselkedést és egy kölyökre nem tudok haragudni, elengedem az ilyenjeit a fülem mellett. Ez az egyik amit nem értem, hogy miért csinál. Miért jó neki az, hogy engem ilyen szinten piszkál, mikor én most már jóformán csak akkor szólok, hozzá, ha valami sulis dologgal kapcsolatban kell beszélnünk? Ha elvileg már csak osztálytársak vagyunk, akkor én miért érdemlek ilyen "különleges" bánásmódot? A másik dolog amit nem értek, hogy miért jó neki és ami talán a legjobban érdekel... Miért "fáj" neki, ha hozzá érek? Valahányszor közelítek felé, akár azért mert le akarok róla szedni egy hajszálat, elkezd úgy viselkedni, mintha valami fertőző beteg lennék, akihez ha hozzáér véletlenül, halálra van ítélve. Máskor meg az orrom alá dugja a kisujját, hogy simogassam meg, aztán ugyan úgy elrántja és én nem értem miért csinálja, ha elvileg ugyan úgy viselkedünk egymással, mint bárki mással az osztályból? Másnál nem csinál hisztit, ha hozzáér, máshoz nem vág olyanokat, hogy takarodjon, tényleg csak én érdemlem ezt a "csodás" bánásmódot... De ez miért jó neki? Persze én is sok mindenben hibás vagyok, van, hogy elszakad a cérna és elkezdek vele veszekedni és tényleg rengeteg hisztit elviselt tőlem, de erre tényleg azzal kell válaszolnia, hogy úgy kezel mint élete legnagyobb hibáját, amitől meg akar szabadulni, de nem megy neki?
Köszönöm a válaszát! :)
Szakértőnk válasza a Miért jó ez neki? kérdésre
Kedves Levélíró! Valószínűleg a fiú nem tud mit kezdeni a kialakult helyzettel, a jelenlegi viszonyotokkal: nem tudja kialakítani a megfelelő viselkedési formát, ezért menekül ebbe a fajta kommunikációba. Talán szerencsés volna, ha te (is) változtatnál a viselkedéseden (tarts nagyobb távolságot...stb.), hogy kialakítsátok az új szabályrendszert közöttetek.
