Hgoyar tovább? Szerelem vagy csak vonzalom?
2016.08.28.
Üdvözlöm! Egy külföldön élő harmincas ével elején járó fiatalember vagyok. Van egy velem egykorú barátnőm. Hosszú évek óta ismerjük egymást, egy korábbi találkozás folytán folytán csak úgy határozott a hölgy, hogy megpróbálja velem. Nekem már jóval fiatalabb koromban is tetszett külsőre ő viszont még akkor nem érdeklődött irántam, mint férfi. A történethez muszáj, hozzá csatoljam az anyagiakat ugyan is külföldön történő együttélésről beszélünk, és azt is, hogy a hölgy anyagilag nem áll úgy, mint én. Én egy elég temperamentumos, kapcsolataiban irányító, tüzes, őszinte gondoskodó férfiember vagyok az évek alatt megalapozott kinti életemmel. Együtt döntöttünk úgy hogy megpróbáljuk együtt. akkor még nyilván az ember nem ismerte úgy, mint most. A hölgy már tudta ezt rólam anno akkor is, hogy milyen vagyok temperamentumra.
Jövő hónapban lesz, hogy két hónapja együtt vagyunk. Ezalatt a rövidnek mondható idő alatt is sajnos voltak már kisebb nagyobb viták köztünk leginkább ilyen kis apróságok miatt. Ki hogy beszéljen a másikhoz. Igazából, mind a ketten elég szenzitívek vagyunk ilyen téren így elhatároztam, hogy felállítok alapszabályokat a kapcsolatunkban, amihez, mint a kettőnknek tartania kell, magát különben megint jönnek a vitatkozások. Leginkább a viták az érzelmi alapon jelentkeznek, ahogy írtam, mint a ketten elég érzékenyek vagyunk arra, hogy szólnak hozzánk a környezetünkben. Tehát a viták emiatt alakultak ki. A viták miatt volt már többször az, hogy csökkent a szexuális érdeklődés egymás iránt pláne a viták után nem érzem, hogy vonzódna hozzám szexuálisan viszont a vita utáni rákövetkező napokban megint mintha minden normalizálódna. Megy a szex. egyszerre élvezünk el az például jól szokott esni melyik férfinak ne esne jól ez.
Ahogy gondolom, kiveszi a soraimból egy elég hullámzóan induló párkapcsolatról beszélünk. A jó hír az, hogy ettől a kapcsolattól többnek, és határozottabbnak érzem magam nem csak szexuálisan (nem volt olyan barátnőm még előtte, akibe minden egyes alkalommal beleélveztem volna, természetesen a hölgy rendszeresen szed fogamzásgátló tablettát). Érzem magamon, hogy ettől a kapcsolattól több vagyok személyiségben, amit a körülöttem levő emberek is szerintem észrevesznek. Az ő részéről is pozitívan alakul ez a kapcsolat a viták ellenére, ahogy észrevettem. Ő azt mondta nekem, hogy szereti, ha megmondja neki egy pasi, hogy mit csináljon. Természetesen mindent a normális kereteken belül, vagyis nem teljes korlátozottság alatt. Én szeretem azt, ha mind a két félnek megvan a mozgástere a kapcsolatban, nem vagyok zsarnok, de nem is rejtem véka alá azt, amiben úgy gondolom, hogy változtatni kéne. Leginkább az zavar, hogy önző személyiség, amit saját maga jelentett ki magáról, amivel leginkább van a gondom vele, hogy én szeretek önzetlenül adni, de ha nem kapok szexuális, érzelmi téren megfelelő támogatást a partneremtől az már szokott zavarni. Ezt neki is mondtam többször már, és itt se a pénz érdekel, mikor tudatában van annak, hogy elég rendesen függ tőlem anyagilag, mivel én tartom el, amíg anyagilag nem áll talpra ebben az országban. A részéről annyi visszacsatolást kaptam, hogy ő nem szokta minden nap kívánni a szexet mondván, hogy az előzővel sem minden nap volt neki. Én adok ebben időt neki. Egyetlen megjegyzés még a hölgyről, azért tudom kijelenteni, hogy önző, mert egyrészt ő is őszintén kijelentette magáról, meg gyengédség terén sem kapok annyit, amennyit én beleadok a kapcsolatunkba (simogatások, többszöri szeretkezés, odabújás a másikhoz)
Nem szoktam azt se szeretni, ha egy hölgy sokat hozza fel a pénzt, hogy ő így meg úgy akar sokat keresni, biztos tisztában van vele, hogy én szeretem a pénzt keresni, és beosztani. ez is egy iszonyúan zavaró tud lenni nála akkor azt szoktam érezni, hogy csak a pénzemért meg a kapcsolataimért él velem távol hazánktól. Néha volt is egy olyan kijelentése, aminek hallatán azt a következtetést vontam le, hogy szereti összekapcsolni a pénzt és a kapcsolatot, ez például kiábrándító volt a részéről akárhogyan is mondta. Összegezve tehát az önzősége a hölgynek, meg a pénzéhsége, illetve ez a szenzitívsége zavar, ha megmondom neki, hogy mit volna jó változtatni. Nem azzal van baja, amit mondok, hanem ahogyan mondom, megjegyzem, ezen igyekszek jobban odafigyelni már a kapcsolat kezdete óta. Nos, ezek a bökkenők jelentkeznek nálunk és azt érzem én is meg a párom részéről is akadályozzák azt, hogy egymásba szerelemmel beleszeressünk. Látom, hogy kötődik hozzám és akar is (kérdezte is tőlem, hogy ő attól tart, hogy hamarabb bedobom a törölközőt mivel ő neki rendszerint több idő szokott kelleni ahhoz, hogy beleszeressen egy férfiba) de néha én érzem azt, hogy nem hogy együtt inkább külön volna jó folytatni az életünket. Kérdeném önt a korábbi tapasztalatai alapján van-e esélyünk ez a kapcsolatot megtartani, vagy sem. Fiatal vagyok, úgy gondolom az élet akkor szép, ha jó dolgok vesznek körül minket, jelen esetben ez a párkapcsolat. Fontos a párom, tehát hajlandó vagyok megtenni bármit azért, hogy zökkenőmentes legyen minden köztünk.
Ha ez a kapcsolat ön szerint tipikus problémákkal küzd, azzal kapcsolatban ezek a problémák pszichés alapon jelentkeznek e nálunk?
Van-e bármilyen gyógyír, annak ellenére, hogy meg szoktuk őszintén beszélni a dolgokat egymás közt?
Lehet-e orvosi szempontból ezt a kapcsolatot előrevinni?
Mind a ketten hajlandóak vagyunk akár szexuál pszichológushoz is fordulni, hogy akár én is megkapjam tőle a kívánt érzelmi törődést. Köszönöm, hogy elolvasta a hosszú levelemet. Várom tiszteletteljes válaszát.

Szakértőnk válasza a Hgoyar tovább? Szerelem vagy csak vonzalom? kérdésre
Kedves Levélíró! Egy olyan kapcsolatban, ahol az együttélés megelőzi az érzelmek kialakulását, elég nehéz az alkalmazkodás. Kevesebb mint két hónap alatt megismerni egymást is nehéz (még együtt élve is), nemhogy kialakítani a közös életet. Ha ezt az utat választottátok, akkor feltehetően több türelemre volna szükségetek. A konfliktusok minden kapcsolatban normálisnak tekinthetőek, amennyiben van megfelelő feloldásuk mindkét fél részére. Azt viszont fontos lenne szem előtt tartani, hogy a vélemény felvállalása nem azonos az irányítással, egy jó kapcsolatban pedig egyensúlyt kell és lehet teremteni a két fél kissé eltérő igényei között (nem mindenki libidója csap az egekbe naponta, nem mindenkinek ugyanolyan fontos az érintés...stb.). Ha nincs egyensúly, akkor idővel működésképtelenné válik a kapcsolat, hiszen olyan elvárások uralják majd, amiknek való folyamatos nem-megfelelés frusztrációba csap majd át.Ráadásul kissé ellentmondóak az elvárásaid: ne akarjon többet keresni a nő, mint a férfi, a férfi ossza be a pénzt, de azért ne érezze már a nő, hogy fontos a férfi pénze.Ambivalens elvárásokhoz pedig nehéz alkalmazkodni. Egyenrangú félként, nyílt, de indulatmentes kommunikációval, közösen kialakított "szabályokkal" működőképes lehet a kapcsolatotok, amennyiben valódi érzelmi háttere van mindkét félnél.