Az év kérdése folytatás

Előző: http://www.kamaszpanasz.hu/szakerto/lelki_problemak/19288
A legutóbbi levelem óta valamennyire nyugodtabb vagyok a nap 90 %-ában, de ez korábban változó volt. Most talán a társaság miatt könnyebb. Régebben szinte teljesen magamra maradtam a gondolataimmal… nagyon rossz volt. Esténként, amikor egyedül maradtam és lefekvés előtt is ez járt a fejemben, a reggelek, amikor nem tudtam miért, de nyomasztó érzéssel ébredtem, és legszívesebben zokogva az ágy alá bújtam volna… De a késztetés hamar elmúlt olyankor. Most már könnyebb elaludnom, másról álmodozni, legnagyobbrészt eléggé felszabadult vagyok, csak néha jön elő valami, ami akár az egész napomat is odavághatja. Nem tesztelek… annyiszor. Ritkán. Akkor is csak kényszeredett automatikusan (muszáj megtennem, már bizseregnek a tagjaim, olyan, mint amikor fel akarunk állni, de nem tehetnénk, de a lábunk már tenné is az első lépést. Volt már ilyen, amikor pl nem tudtam kiejteni egy angol szót és lépten-nyomon gyakoroltam. Még a buszmegállóban is rámjött, mint egy tikkelés, mert lehet, hogy elmondtam elsőre jól, de másodjára nem biztos, hogy tudnám. Előbb utóbb abba maradt, miután magamra pirítottam)rápillantok egyes emberek intimebb részeire vagy arcára, hogy kivált-e valamit. Attól tartok, hogy mivel ennyire automatikus, bár kényszeresnek érzem, ezért talán mégis azt jelenti, amitől félek. Az gond, hogy ha barátról, ismerősről van szó, akkor kivált valamit, mert szeretem őket, ha ismeretlenről van szó, akkor nem vagy… nem is tudom. Ha kivált valamit, akkor nem tudom, hogy homoerotikus érzelmeket-e. Az biztos, hogy nem a könyvekben, filmekben leírt, tapasztalt szerelmet és szexuális izgalmat. Bár nem tudom, hogy milyen viszonyítási alapok a könyvek. Most is (lehet, hogy ez rossz?) szívesen lapozok előre könyvben/tekerek előre filmben a csókolózós, szex-jelenetekig, mert szeretem azt az érzést, ami az olvasás közben eltölt (Az alhasi forróságot, izgalmat, még a szám is kiszárad.). Attól félek, hogy nem tudom megkülönböztetni a szerelmet a nagyon erős baráti szeretettől. Mi a különbség? A legjobb barátnőm egy gyönyörű, kedves lány, akitől vidámabb lesz az ember, és van benne valami, amitől sugárzik. A mosolya melegséggel tölt el. Évek óta ismerem, nagyon hasonlítunk, jó vele, mondhatni egy rugóra jár az agyunk. Soha nem fordult elő a barátságunkban, hogy nekem akár bármilyen barátságon túli érzelem megfordult volna a fejemben. Most pedig ő az egyik ingó pont. Lehet valakihez nagyon erősen vonzódni, hogy nem leszbikus? Ha eddig ránéztem egy nőre, akkor szorongást váltott ki mindig, ha bármit kiváltott belőlem. Most csak nála. De durván. A másik, ami beteszi nálam a kaput, maga a leszbikus szó. Olyannyira felzaklat, hogy néha elszorul a torkom, és nehezen jön a levegő pár pillanatig. Amikor ezek a tesztelő gondolatok mennek a fejemben, inkább a „mi történne ha típusúak”, nem „bárcsak” típusúak, de a bizsergés, ami akkor végig suhintja az arcomat, amikor mondjuk valakinek az ajkára ránézve arra gondolok, hogy mi történne ha megcsókolnám, az zavar, felzalat. Tetszenek a nők. Nem úgy (remélem). Régen sokat rajzoltam, főleg nőket és női ruhákat (valahogy a férfiakat sosem tudtam lerajzolni, talán nem is próbáltam), tetszenek a formák, a karcsúság és a hullámok. A gond, hogy most ez is összezavarodott bennem. Attól még nem leszek meleg, hogy tetszenek a női formák? Régen ennek a tetszésnek sem volt bennem gondolata. Néha úgy érzem, a mélyrepülős időszakomban annyi ilyen forrást (belenéztem ilyen sorozatokba és erotikus részekbe, plusz olvastam. Tényleg ennyire kéesek lennének befolyásolni, akár fals érzelmeket is kelteni?) nézegettem, hogy kiderítsem, mi van velem, hogy képtelen lennék szabadulni tőle. Határozottan ezután jött elő a fura gondolataim nagy része. Néha még az is gondolom, hogy hipochonder vagyok, és látok valamit a semmiben. Ez lehetséges? Viszont a források csak akkor jönnek elő (egyébként eszembe sem jut), ha nagyon agyalok a témán. Ha elkerülném ezeket, és kényszeríteném magam, hogy felhagyjak a teszteléssel, az segítene? Hogyan tudnék felejteni, elterelni a gondolataimat, amikor tesztelni akarnék? Biztos vagyok benne, hogy ez tényleg csak valami kamaszkori zavar. Mert ha nem az lenne, akkor kisgyerekkorban, de legkésőbb a pubertás kezdetén nem kellett volna nagyon-nagyon közeledni akarnom a lányokhoz úgy? Akkor még a szót sem ismertem, sőt magát a dolgot sem meghatározás nélkül, tehát ha lenne valami, én vagy a környezetem tapasztalta volna, de nem. Csak mostanában, közeledve a 17 felé jött elő. A korábbiakhoz képest már csak fásultan küzdök a gondolataimmal, ami megijeszt. Amíg komolyabban kiborultam, könnyebben rávágtam, hogy lehetséges, hogy a hormonok műve minden, de most, amikor teljesen nyugodtan is elvagyok… mi van, ha a hormonjaim abbahagyták a hancúrozást és egy teljesen más irányba löktek? Pedig most is van, hogy tetszik egy-két fiú, de kb egy a millióból, a többiek közömbösek, barátok vagy nem tetszik kategóriások. Még a mindenki által helyesnek talált fiúért sem feltétlenül lelkesedek. Ezek ismét frászt hoznak rám. Teljesen összezavarodtam. Most már azt sem tudom meghatározni, nem hogy felismerni, mi a szerelem, mikor tetszik úgy valaki… Soha nem volt még kapcsolatom, sem plátói szerelmem, és ez azért aggaszt, mert a lányokkal nagyon erős a kapcsolatunk, a fiúk többségével semleges, ráadásul néha csak a hibáikat látom, hogy nem olyan szépek, görbe az orruk, az ajkuk keskeny, színtelen… a nők pedig szépek. Nem tudom, hogy a szépség vonz-e, vagy a nő. Na ez rendesen foglalkoztat. Csak azt tudom, hogy amikor egy fiú felkelti az érdeklődésemet, ismeretlen hűvösség tölt el, amitől felvillanyozódom, kissé frissebb leszek, és a buszon is őt bámulom (Van ilyen…). Ilyen lenne a lehet-belőle-szerelem fajta érdeklődés?A lányokkal szemben csak melegség van. A jövő még mindig úgy gondolom, hogy férfival lenne kerek, de néha annyira belehergelem magam a gondolataimba, hogy bár izgalommal tölt el egy illetőről való fantáziálgatás, amikor egy hosszas agyalás után próbálok erre a kis boldog érzésre koncentrálni, úgy szorul el a torkom, mintha nem akarnám. De akarom. Félek, hogy nem tudnék fiúba beleszeretni… Régen volt egy kis kisebbségi komplexusom. Szerettem volna a barátaimhoz hasonlóan divatos, szebb, vékonyabb stb lenni, olyan mint ők. Soha nem volt még fiúkkal tapasztalatom, már csak azért sem, mert a sulin kívül nem járhatok sehova egy két eset kivételével, anyáék nem pártolják a kamaszkapcsolatokat…na, meg én sem érdekeltem senkit. Régen emiatt akartam sminkelni, vagy változtatni magamon, most viszont nem tudom megmondani, mit is érzek pontosan. Talán még irigykedtem is más lányokra. Lehet, hogy ezt mahinálták meg a hormonjaim? Meddig tarthat ez az időszak, amikor ezek az izék szórakoznak velem? Néha olyan, mintha a fizikai valóm és az, ami a fejemben van, két külön világ. Félek, hogy azért bukkant fel a dolog most annyira erősen, mert más lennék. A suli mentálhigiénés szakembere segít. Ha megpróbálnék nőiesebb lenni, és ezzel felkelteném a fiúk figyelmét, az talán segítene? Kérem, próbáljon meg minden kérdésemre választ adni, és tanácsot. Nagyon-nagyon fontos lenne. Örülnék, ha az elterelésre és a meddig tart ez kérdésre a vége felé tudna valamit mondani Köszönöm előre is. U.I: Ez már egy hónapja gyűlt bennem, lehet hogy ismétlem magamat, elnézést. + Lehet, hogy ebben közrejátszhat az erős érzelmi beállítottságom?