Nem tudok túl lenni rajta!
2014.03.31.
Kedves kamaszpanasz!
Úgy szeretnék segítséget kérni, hogy semmilyen előítélet nincs ön(ök)ben..Kérem :/
Az egész még tavaly kezdődött, amikor középiskolás lettem. Megtetszett a biztonsági őrünk, és úgy láttam hogy neki is bejövök mert folyton bókolgatott. Természetesen a legjobb barátnőm folyamatosan le akart beszélni róla még azt is kamuzta hogy látta őt egy csajszival kézenfogva. Persze én nem hittem neki..
Szóval teljesen belezúgtam, és nyáron (amikor felmondott) elkezdtük kerülgetni egymást de hivatalosan csak szeptemberbe jöttünk össze.
Minden szuper volt, teljesen szerelmes voltam, és úgy éreztem ő is nagyon kedvel ha bár tudtam, hogy nem hihetek neki 100%-ig..
Novembertől vissza jött a sulimba, de az iskola másik épületébe vették vissza, így csak akkor láttam amikor bementem hozzá.
Aztán úgy december közepétől elkezdett furán viselkedni, már nem nagyon kereste a társaságomat, mindig én kerestem. Már nem írt rám facebookon hanem én őrá..És pofátlanul elfelejtette a megbeszélt találkozókat vagy azt kamuzta hogy nem ért rá..Na mindegy...szilveszterkor kérte hogy aludjak ott nála. Így is lett, és azt hittem ezen az estén megoldódhat minden de nem! Még rosszabb lett...sírva mentem haza, mert nagyon nem érdekeltem és ez bántott..Egyébként ezt azért volt muszáj elmondanom mert ez volt az utolsó alkalom hogy rendszeresen találkoztunk. Ezután úgy döntöttem elegem van és nem keresem majd ő fog engem. Hát...eltelt 2 hét és semmi! Se facebook, se telefon, semmi! És ezt csinálta egész január-februárba, csak akkor láttuk egymást ha bementem a másik épületbe, és néha adott egy puszit a számra...Úgy döntöttem elég volt, és szakítottam vele...azóta nem is beszéltem vele, csak most az elmúlt egy hétben. Facebookon irt nekem hogy megkéne ezt beszélnünk, menjek le hozzá. Meg is beszéltük, nem hiszem hogy felfogta miért szakítottam vele...Mivel ezen a héten a sulim "hete" van, így mindenki a főépületbe van és mindennap látom őt és beszélünk..és nem is tudom, azt hittem már túl vagyok rajta de nagyon hiányzik!!
Ma elmondtam neki hogy 3 napja róla álmodok erre azt mondta hogy még semmi sincs veszve akár össze is jöhetünk újra! Ami tőle fura, mert mindig azt mondta nekem hogy exekkel soha nem jön újra össze...!
Maga(maguk) szerint mit tegyek? Újra összejöjjek vele vagy inkább felejtsem el? Szívem szerint vele lennék, de amikor az ember szerelmes akkor se lát se hall...
Ja és amiért az elején írtam hogy ne legyenek előítéleteik...én 17 vagyok, a pasi 41

Szakértőnk válasza a Nem tudok túl lenni rajta! kérdésre
Kedves Levélíró!
Valóban soknak tűnik a köztetek lévő korkülönbség és felvethet mindenféle nehézséget, de a történetedben más problémák is felmerülnek. Szerintem, mielőtt döntenél arról, hogy újra belemenj-e a kapcsolatba, érdemes lenne tisztázni, hogy mégis mi történt, ami miatt így viselkedett veled. Az alapján, amit írsz, elég nyomós okod volt rá, hogy végül szakítottál, és az, ha ő ezt megérti, kevésnek tűnik az újrakezdéshez. Érdemes lenne tisztázni, hogy vajon most mit tudnátok tenni azért (nem csak te, hanem főleg ő is), hogy jobban működjön a kapcsolatotok! Mert gondolom, olyan párkapcsolatot szeretnél, melyben azt érzed, hogy te is szeretve vagy! Az a kérdés, hogy ettől a férfitól megkaphatod-e.
Minden jót!