Van jövőnk?

Kedves Szakértő!
Én egy 21 éves lány vagyok, a párommal (24) több mint egy éve vagyunk együtt. Mindketten egyetemre járunk,messze egymástól s így csak hétvégente találkozunk. Kezdetben minden tökéletes volt, közös a hobbink, jól megértjük egymást, nincs sok veszekedés. Aztán ahogy jött a nyár | amit nagyon vártam már,hiszen végre több időnk lesz egymásra| azt kezdtem érezni, hogy kevesebb időt töltünk együtt minőségileg. Sokszor találkoztunk ugyan, de az abból állt,hogy együtt dolgoztunk ezt azt a ház körül. Amikor meg lett volna időnk egymásra programot csinálni, mindig bevonta a barátokat is,így kettesben aligha voltunk. Nagyon vártam a nyaralásunkat, de ő valahogy nem volt olyan lelkes, később kiderült,hiányoztak neki a barátai, én viszont örültem hogy végre nincsenek ott,és van pár nap amikor nincs munka és csak egymással foglalkozhatunk. Mindezt neki is elmondtam, hogy szükségem van arra hogy kettesben is legyünk, de azt mondta hogy a nyár nem arra való,ki kell használni az időt, hogy a barátainkkal eltöltsük,együtt szórakozzunk, meg egyébként sincs rá nagy igénye, hogy csak velem legyen. Aztán ebből kifolyólag ,hogy elfolytottam magamban ezeket az érzéseket, előfordult 1-2 bulin amikor alkoholos befolyásoltság alatt álltam, elsírtam magam és panaszkodni kezdtem, persze ez veszekedésekhez vezetett. Ő benne elég mély nyomott hagyott mai napig emlegeti,hogy akkor megtört benne valami..csalódott bennem. ( mert miattam ment tönkre a buli, és ő nem bírja elviselni a női hisztériát) Ez után sokat próbáltam vele erről beszélni,többször sikertelenül mert már amikor kettőnkre fordul a szó,ideges lesz,hogy megint nyúzom. De kezdtem rajta látni a változást. Törődött velem akkor is amikor a barátokkal szórakoztunk, nem nézett levegőnek,ahogy előtte azt többször is tette. A legutóbbi veszekedésünk karácsonykor volt. Megemlítette előtte pár nappal,hogy ő valószínűleg nem lesz otthon,mert dolgozni fog, elérzékenyültem,hiszen arra számítottam hogy vele tölthetem az ünnepeket.. Erre ő teljesen kiakadt és azt mondta,hogy ha nem tudom megérteni, hogy a munka az első szakítsunk, mert ő tanul,és ezért meg kell ragadnia minden lehetőséget ha tud menni dolgozni. Végül nem ment el , de nem találkoztunk csak rövid időkre. Aztán lebetegedtünk szilveszter előtt, itthon maradtam, ő a barátokat választotta újra.. egy hatalmas buliba mentek. Mindezek ellenére azt mondja, hogy nagyon szeret. Csak ez az időszak ilyen, hogy kevés idő jut egymásra, a tanulás,meg a távolság végett. De valahogy úgy érzem,hogy ez nem normális, hiányzik a törődése , hogy fontosabbnak érezzem magam. Szeretném a tanácsát kérni, elhagyni nem áll szándékomban, de erre megoldást szeretnék találni.
Válaszát előre is köszönöm!
Regina