depresszió

Tisztelt Szakértő! Már több, mint két éve érzem magam lehangoltnak. Tavasz végén és nyáron felerősödik, télen egy kicsit elcsitul. Nyáron szinte minden nap sírtam, harapdáltam a kezem, szinte elviselhetelten fájdalmat éreztem. Mégis éreztem, hogy muszáj eltitkolnom, tettettem, hogy jól vagyok két évig. Nagyjából egy évvel a kezdete után elkezdtem vagdosni magam. Először csak alkalmilag, hogy hónapok is elteltek két vagdosás között, de mostanában már nagyon gyakran. Próbálom visszatartani, nem akarom, hogy valami függőség alakuljon ki, de néha úgy érzem, minek harcolni ellene? Az utóbbi időben egyre többet gondoltam az öngyilkosságra, míg már szinte másra se gondolok. Különböző módokat találok ki, és elképzelem, hogy megölöm magam. A szüleim néhány hete megtudták a vagdosást, én mondtam el nekik, ezt javasolta a pszichológus, akihez kb 8 hónapja járok. Sajnos nem állunk túl jól anyagilag, ezért nagyon jó esetben két hetente egyszer tudunk találkozni, és nekem amúgy is sokáig tart, mire megnyílok. Egy teljesen más dolog miatt kezdtem el járni hozzá, de persze tudja a sírást meg ezeket is, és egyszer megkérdeztem, hogy nem lehet, hogy depressziós vagyok? Azt mondta, hogy szerinte nem. De valahogy én ezt nem hiszem el, mert néha úgy érzem, inkább meghalok, mint hogy ezt a fájdalmat tűrjem, ami végül is nem is tudom, hogy miért van. Mert van az iskola, ami miatt nagyon nagy a nyomás rajtam, meg bűntudatom is van bizonyos dolgok miatt, amikről igazából nem tehetek, de mégis dühös vagyok magamra miattuk. Meg még van néhány ilyesmi, de ez mégse elég ok ilyen nagy dühre és fájdalomra, amit érzek néha, hisz nem történt velem semmi komoly, nem halt meg senkim, nem erőszakoltak meg. Néha ha órákon keresztül sírok, akkor se lesz jobb. Ha ez az érzés nem jön rám, többnyire akkor is levert vagyok, de nem annyira, hogy látsszon hogy ennyire mélyre süllyedtem. Visítani akarok, de nem merek, mert félek, hogy valaki meghallja, és kérdezősködnek majd, és én nem akarom, hogy kérdezzenek, azt akarom, hogy valaki mentsen meg. Néha már nem is akarok jobban lenni, belefáradtam a próbálkozásba, hogy ha valaki segít is, akkor is kelletlenül, és ha nem működök vele együtt teljes mértékben, akkor rögtön felcsattan, hogy hát így hogy segítsen?! Senki nem segít azért, mert nem akarja, hogy meghaljak, csak azért, mert szeret, pedig én hányszor megtettem. Egyre gyorsabban belesüllyedek ebbe a valamibe, ami ha nem depresszió, akkor mi? Néha szeretném, hogy még gyorsabb legyen, hogy végre elérjek a végére.
Bocsánat, tudom, hogy semmiképp sem Ön a hibás ezért, mégis, azt hiszem ez a levél olyan lett, mintha mindenkit vádolnék ,aki elolvassa. Sajnálom, nem akartam elrontani senkinek se a napját. Szóval csak annyi a kérdésem, hogy ez nem lehet, hogy mégis depresszió? Tudom, hogy nem vagyok orvos, de nekem nagyon annak tűnik. Ha nem az, akkor tényleg nem tudom, mitől van ez a szörnyű fájdalom.
egy 14 éves lány