Főoldal / Szakertő válaszol / Lelki problémák  / Érzéki káosz
  

Érzéki káosz

ora 2011-10-17 12:29:31
Üdv :)
Nagyon sok helyen kerestem már választ a kérdésemre, megoldás a problémámra, és most a kamaszpanasz az utolsó próbálkozás, mielőtt valóban szakorvoshoz fordulnék...
Lassan 16 leszek, mindig is egy csendes, nyugodt, végtelenül türelmes fiú voltam, és általában a társaság "krémjébe" számítottam a legtöbb helyen. Sose szerettem a középszerűséget, sosem akartam egy teljesen átlagos, társadalmilag elvárt életet élni, igazából tudom magamról, hogy nem lennék jó apa, se családfő, mert ugyanazok a vonások vannak meg bennem, mint a saját apámban, aki elhagyott engem és családot, mikor 7 éves voltam, méghozzá a születésnapom után 1 nappal. Emiatt kimaradt az életemből a klasszikus, filmekben olyan csodásan bemutatott gyerekkor, sosem volt kivel kocsikáznom, senki nem tanított meg arra, hogy milyen fiúnak lenni... emiatt nem is vagyok túl magabiztos a kapcsolataim terén, de erre, azt hiszem, megoldást találtam a jelenlegi barátnőm személyében.
Azt hiszem, ennyi elég volt bevezetőnek, és kerítés nélkül rátérek a konkrét gondra. A problémám az, hogy nem érzek szinte semmit a körülöttem lévő környezetből. Ezt már másfél évvel ezelőtt is észrevettem, de ma, pont ebédnél, azon kaptam magam, hogy azt az ételt eszem, amit a legjobban gyűlölök, anélkül, hogy egy picit is érezném az ízét. Pár napja -ahogy a korombeli fiúk mind- könnyítettem magamon, és az utóbbi időben azt vettem észre, hogy már ez sem okoz semmi különleges, mennyei, eget rengető élvezetet. Múltkor az iskolában az egyik (lány) haverom, szórakozásképp, teli erőből belém harapott. Véresre harapta a bőröm, a nyoma 3 hétig látszódott, és még a mai napig megvan a harapásnyom egy pici része, és a harapása közben nem éreztem különösebb fájdalmat, inkább csak zavaró volt, irritáló, mintsem fájdalmas. Úgy egy hete azt vettem észre, hogy ha megfogom a saját kézfejem a másik kezemmel, akkor olyan, mintha el lenne zsibbadva a karom, és csak tompítva jutna el az agyamig az inger, hogy magamhoz értem. mikor csokit eszek, nem tudom megmondani konkrétan az ízt, csak annyit érzek, hogy "Hmm, ez az íz édes". Kicsit utánajárva a dolgoknak, rájöttem, hogy nem az érzékeléssel van a gond, hanem a tudatosítással. Nem tudatosul bennem mondjuk a csoki íze, a szex közbeni élvezet, egy puszi kellemes melegsége, vagy egy ágysarkába beütött lábujj fájdalma. Olyan, mintha tompítva fognám fel a dolgokat, mintha az érzések elé egy szürke füstfelhő szállna, és emiatt nehezen látnám át a dolgot, illetve az apró részleteket észre sem venném.
Az eddigi tapasztalataim alapján ezek lelki eredetű gondok. Nagyon nagy káoszban élek, a családom darabokra hullott, állandó fenyegetettségnek kitéve érzem magam, mikor itthon vagyok, az iskolában pedig vissza kell fognom magam, mert elég jóhírű, erős iskola, és nem engedhetem meg magamnak, hogy érzelmileg befolyásolt legyek, inkább egy robotra hasonlítok lassan, aki csak végzi a szükségleteket, anélkül, hogy tisztában lenne azokkal és a környezetével. Idén nyáron külföldön töltöttem egy teljes hónapot, távol a családomtól, és az utolsó egy hétben teljesen rendbejöttem, kisimult voltam, életvidám, jókedvű, és ami a legfontosabb, finnyás lettem, ez pedig annak volt a jele, hogy már érzem az ételek, illatok ízét/illatát, és ami nem tetszik, arra nem vágyok. Az intim dolgok terén is javult minden, már örömmel csináltam, alig vártam a következő alkalmat, és minden pillanatát kiélveztem. Azonban haza kellett jönnöm nyár végén, és az itthoni körülmények nagyjából 1 hét alatt annyira kikészítettek, hogy ismét a gödör legalján vagyok. Tervezem, hogy felkeresem az iskolám pszichológusát, és a család tudta nélkül terápiára járok. Nem tudok már bízni senkiben a családból, a testvérem ellenem fordult, anyámban pedig nem bízok, kutat utánam, és minden téren kontrollálni akar, ameddig csak tud. Én azonban ezt nem akarom, pont ezért a barátnőmről sem tud, egyenlőre nem is szándékozom beszámolni neki róla... Ennél mélyebbre nem akarok kerülni, még időben meg akarom csípni ezt a problémát, és magamban megoldani, ugyanis anyámnak elmondtam a dolgot, de ő annyit mondott rá, hogy menjek vele háziorvoshoz, ha zavar... ő ezzel le is tudta a történetet. De nem is baj, már régóta önállóságra vagyok utalva, szeretem magam irányítani a dolgaimat, és szeretném ezt is megoldani, hogy ismét élvezhessem az életet, és meglássam annak minden apró szépségét, mert már nem választ el sok attól, hogy visszazuhanjak a véresen komoly depresszióba, amiből kb. fél éve sikerült kilábalnom...

Szakértőnk válasza a Érzéki káosz kérdésre

Kedves Levélíró!

Azt gondolom, mindenképpen jó dolog, hogy ennyire tisztán látod a problémádat és úgy érzed, szeretnéd megoldani, szembenézni vele. Fordulj tényleg személyesen pszichológushoz és kérd ehhez a segítségét, hogy a megfelelő módszerekkel, együttes munkával sikerüljön változtatnotok a helyzeten és újra úgy érezni magad az itthoni problémák között is, mint amikor egy ideje távol voltál és felszabadulhaztál. Az iskolapszichológushoz is mehetsz, de én inkább azt javasolnám, hogy kérd anyukád, háziorvosod vagy egy tanárod segítségét, ha szükséges és fordulj a nevelési tanácsadóhoz vagy valamelyik kórház pszichológusához. Ott általában jobban képzett szakemberek vannak, mint az iskolákban.

Arról pedig, hogy nem érzel dolgokat, azt gondolom, hogy ha semmit nem érzel, nem érzed a fájdalmat sem, gondolok itt a lelki fájdalmakra elsősorban. Ez lehet egyfajta védekezés azokkal a dolgokkal szemben, melyek veled történtek, fájtak és ha sikerül esezeket az eseményeket és az általuk kiváltott érzéseket, gondolatokat feldolgoznod, vissza fognak térni az érzések is az életedbe. Egyébként pedig muszáj hozzátennem, hogy te nem az apukád vagy és lehetsz egészen más, mint ő!!!

Minden jót!



Pyreschitz Anna, pszichológus Pyreschitz Anna, pszichológus
Hirdetések