Stressz miatt nem jön meg?

2010.04.18.
Kedves Szakértő!
Az előző barátommal 2 hónapig voltam együtt, semmi olyan nem volt köztünk, nem feküdtünk le, még petting se volt. Csak olyan ruhán keresztüli tapizás. Ez idő alatt nem menstruáltam. Majd szakítottunk, és a következő hónapban már megjött. A mostani barátommal 5 hónapja vagyok együtt. Volt, h megjött, és előfordult,h nem. Az utóbbi persze a problémám. Nem feküdtünk le, szűz vagyok, csak petting volt. Kölcsönösen kielégítettük egymást. Mivel én csináltam neki, így az én kezemre került sperma, amit zsepivel letöröltem, majd kb. 5 perc múlva, „oda” értem… De nem a hüvelyembe, csak úgy a nagyajkakhoz,kisajkakhoz.Nos, azóta nem jött meg. Attól félek, h terhes vagyok..Mindenki ettől fél ilyenkor. Idősebb barátnőm szerint, aki már tapasztaltabb ilyen területen, azt mondta, h azért nem jön meg, mert idegeskedem, h terhes vagyok, szóval a stressz miatt, és a spermiumok a levegőre érve már nem „hatásosak”. Lehetséges, h a mostani kapcsolatomban is a stressz miatt rendszertelen a menzeszem? Boldog vagyok a barátommal, és nem is erőszakoskodik vagy utalgatna,h mihamarabb feküdjünk le, de ez a helyzet nagyon aggaszt…csak annyit tud, nem jött meg. Édesanyámnak említeni se merem, h nem jött meg, így pedig nem tudom h h mehetnék nőgyógyászhoz,félek is tőle. Már gyomorrontásra is azt mondja, h biztosan terhes vagyok, azért érzem rosszul magam. Olvastam a terhesség jeleiről, reggeli émelygésről és hasonlókról, ezek nálam nem jelentkeznek. Gyakori problémám, h nem látom magam jónak a tükörben, és mintha nagyobb lenne a hasam, bár azért 1 hónap alatt nem lehet olyan nagy a változás. Igen, felmerülhet Önben a kérdés, h miért 1 hónap múlva írok, eddig vártam, de most már nem bírom ezt. Néha van olyan alhasi fájdalmam, mint ami akkor szokott lenni, mielőtt megjön…Nem tudnék élni, ha kiderülne,h terhes vagyok. Nagy csalódás lenne a családomnak,h 16 évesen „tönkreteszem az életemet”. Előre is köszönöm a válaszát!

Szakértőnk válasza a Stressz miatt nem jön meg? kérdésre

Kedves Levélíró!

Igen, nem lennék meglepve, ha a stressz miatt késne a vérzésed (habár ahogy írod, ez már korábban is előfordult). Ami köztetek történt, attól nem eshettél teherbe, ne aggódj. Az ugyan nem igaz, hogy a levegőn a spermiumok elpusztulnak. Persze, ha megszárad az ondó, akkor elpusztulnak a benne levő hímivarsejtek is. De! Te megtörtölted a kezedet, ezen kívül nem nyúltál a hüvelyedbe sem.

Elhiszem, hogy nehéz lehet, ha folyton az a téma, hogy biztosan terhes vagy.. Azt javaslom, hogy ha komolyabbra fordul a kapcsolatod és lefekszetek egymással, akkor inkább írass fel fogamzásgátló tablettát. Ez a ciklusodat is rendezi és nem kell sem neked, sem anyukádnak aggódnia, hogy esetleg teherbe esel. Persze, ehhez fel kell keresned a nőgyógyászt, de szerintem ha az ember lánya felnő ahhoz, hogy szexuális életet éljen, akkor azt tegye felelősen. A vizsgálat persze kicsit kellemetlen, de nem fájdalmas.

Azért az talán túlzás, hogy "nem tudnál tovább élni".. A lényeg mindenesetre a nem kívánt terhesség megelőzése. Mindenképpen védekezzetek és ha esetleg védekezés nélküli aktus történt, akkor még mindig ott van lehetőségnek a sürgősségi fogamzásgátlás. Ha muszáj, akkor élni kell a lehetőséggel.

Szóval ne aggódj, hanem beszéljetek a barátoddal (anyukáddal sem árt) arról, hogy hogyan fogtok védekezni.

Minden jót kívánok!

Dr. Szimuly Bernadett Dr. Szimuly Bernadett

Hasonló kérdések

Cikkek a témában

Rizikókalkulátor