Főoldal / Szakertő válaszol / Csak fiúknak / Mi várható? (3 év 2 k.sza...
  

Mi várható? (3 év 2 k.szalag-szakadás; pótlás)

ora 2021-07-09 06:35:15

Tisztelt Válaszadó!
Először néhány szót magamról. Engem Martinnak hívnak, 2003. április 6-án láttam meg a napvilágot, mégpedig a Felvidéken, vagyis Szlovákiában. Már 6 éves korom óta focizok, majd 2016. február 18-23. között egy nemzetközi tornát rendezett a csapatom és ott felfigyelt rám egy északnyugat-magyarországi klub, amely még azon a nyáron leigazolt. Július közepétől kezdődő felkészülést már új csapatommal csináltam végig, s annak ellenére, hogy – mint kiderült, hogy – nélkülem 23 főből álló csapatból 14-en a kezdetektől, vagyis 6 éves koruktól, míg további 3 fő pedig egy évvel későbbtől játszik együtt valamint rajtam kívül még 1 fő érkezett akkor, így is gyorsan befogadtak.
Én a nagybátyámhoz kerültem, majd ősztől pedig kollégiumba lettem beíratva. Imádtam és imádom az egészet. Aztán 2018. szeptember 21-én úgy tűnt, mindennek vége szakadt. A meccsen megkérdeztem a partjelzőtől, hogy mennyi van még a félidőből, aki közölte, hogy még tizenöt perc. Mivel a korosztályos meccsek 40 percesek, így tudtam, hogy még a huszonötödik percben járunk. Néhány perccel később egy kapuskirúgásból indítást kaptam. Megpróbáltam lefordulni az ellenfélről, ami nem sikerült. A bal lábam egyszerűen letapadt, s hiába fordult a testem többi része, az egyhelyben maradt. Egyből hallani véltem a roppanó-pattanó hangot és azonnali, erős nyilalló fájdalmat éreztem. A térdem egy pillanatra kiugrott a helyéről ugyan, de vissza is ugrott. Onnantól ugyan számomra minden megszakadt, de a társak elmondása szerint nagyjából 10-15 percig ápoltak a pályán, mire megérkezett a mentő, de én mindenáron saját lábon akartam elhagyni a pályát, ami ugyan sikerült, de életem legrosszabb döntése lehetett az. A kórházi. Ezt követően csak január 28-án kezdhettem el a speciális edzéseket, és április 6-án már a csapattal együtt edzhettem, majd április 23-án léptem először pályára.
A fordulatot a 2021. június 6-án következett be, amikor egy szezonzáró „felkészülési” mérkőzésen újra beütött a krach. Az említett mérkőzésen az 57. perc tájékán kaptam az egyik védekező csapattársamtól egy kb. 35 méteres ívelt indítást. A labdát lekezeltem, de ahogy megpróbáltam lefordulni az ellenfél két játékosáról, a 2,5 évvel korábbi események kísérteties megismétlődése következett be, csak most éppen a jobb térdemmel. A térdem szó szerint kiugrott a helyéről. Mint később a kórházi vizsgálatok kimutatták, hogy elülső keresztszalagom teljesen elszakadt, míg a külső- és belső oldalszalagom pedig részlegesen. A porc is teljesen leszakadt. A társult sérüléseket 2021. június 14-én műtötték. Jelenleg fekvőgipszben vagyok.
A kezelőorvosaim a szalagplasztikát ajánlották mindkét térdem esetében, merthogy az elmúlt bő 2 évben a sorozatos terhelés hatására a korábban sérült bal térdemben erőteljes porckopás kezdett kialakulni.
A műtéttel kapcsolatos választ július 13-án kell, hogy megadjam. Ha beleegyezek, akkor július 19-én meg is operálná a jobb, majd augusztus 30-án a tervek szerint a bal következne.
Mivel pótolják ilyenkor a sérült szalagot/szalagokat? Ősszel kezdem a gimi utolsó évét. Egy esetleges műtét a tanévkezdést hogyan befolyásolná? Mi legyen a focival a továbbiakban – Folytathatom vagy nem igazán ajánlott? Mik lehetnek azok a sportágak, amivel esetleg kiváltható a foci viszont stabilan megmarad a napi, tervezhetőség, szakemberek/edző(k) segítségével?
A megtisztelő válaszait előre is köszönjük!
(2021. július 9.)
Üdvözlettel:
egy sportoló kamasz

Szakértőnk válasza a Mi várható? (3 év 2 k.szalag-szakadás; pótlás) kérdésre

Kedves Martin! Mindezen kérdéseket a kezelőorvostól kell megkérdezni! Ő kell vagy kellett elmondja a műtéttechnikát, amitől függ a sikeresség a gyógyulás ideje, a rehabilitáció lehetőségei. Ő látja a képalkotót ami alapján meg tudja mondani mi lenne ha nem egyezne bele. De alapvetően ez javasolt mindig. És az iskolát szerintem nem befolyásolja, a jövő és sportolás majd szintén neki szóló kérdés, részben, részben viszont a gyógyulás mutatja majd hogy mehet-e.

Dr. Ujj Zsófia - belgyógyász, hematológus Dr. Ujj Zsófia - belgyógyász, hematológus
Hirdetések