kozmetikum
#Testi problémák

Ártalmas kozmetikumok: milyen összetevőkre figyeljünk?

2023.07.19.
3 perces olvasási idő

Egyre csak szélesedik a kozmetikai cégek által előállított termékek palettája, és egyre több pénzt költenek fejlesztésre, kutatásra. Sajnos még így sem vagyunk teljesen biztonságban, mivel a tartósításra, az illat- és színfokozásra használt anyagokra sokan lehetnek allergiásak.

A legtöbb terméket kémiai úton állítják elő, és szinte mindegyik tartalmaz valamilyen konzerválószert, festék- és emulgeáló anyagot vagy antioxidáns hatású összetevőt. Ezek az anyagok úgy vannak kialakítva, hogy a bőrön keresztül gyorsan felszívódjanak és könnyen a véráramlatba jussanak. Csakhogy éppen ebben rejlik a veszély is, mivel így könnyen szét tudnak terjedni a szervezetben, létfontosságú szervekbe is bejutnak, illetve azokban felhalmozódva, akár súlyosabb problémát is okozhatnak.

Egy kutatás során tizenéves önkéntesek szervezetében vizsgálták tudósok, hogy a különböző toxikus vegyületekből mi mutatható ki a szervezetükben. Az eredmények szerint a tucatnyi kozmetikai termék, amivel kapcsolatba kerülünk, mind nyomot hagy szervezetünkben is.

Amit mindenképp érdemes kerülni

A tartósítószerként használt két legveszélyesebb anyag az egészségünkre a triklozán és a parabén. Az elsőként említett szert már be is tiltották a bőrirritáló és a bőrgombásodást elősegítő hatásai miatt. A parabén egy hormonhatású vegyület, amely nemcsak a felszínen hat, hanem képes a vérbe is bejutni. Összefüggésbe hozták már a mellrák kialakulásával is, de számtalan tanulmány bizonygattja ennek a vegyületnek az ártalmatlan hatását is.

Az emulgeálószerek azért felelősek, hogy a zsír és víz összetevők együtt maradjanak. Legismertebbkozmetikum a polietilénglukol (PEG), amely polyglykol, polysorbate néven kerül feltüntetésre a termékek összetevői között. Ezek az anyagok áteresztővé teszik a bőrt, így idegen organizmusok, illetve mérgek könnyebben bejutnak a szervezetünkbe.

A mesterséges színező anyagok és hatásaik

Szinte kivétel nélkül minden kozmetikumban található valamilyen festékanyag, amellyel könnyebben eladható egy-egy termék. Azonban ezek a színezőnek használt vegyületek mesterséges úton vannak előállítva, így az arra érzékenyekben allergénként viselkednek. A legnagyobb változáson a hajfestékben található színezőanyagok mentek keresztül. Már a 80-as évektől egészen napjainkig egyre több vizsgálat, kutatás igyekszik ezen anyagok egészségkárosító hatásait feltárni.

Ennek köszönhetően már számos szert betiltottak, ugyanis kiderült néhányról, hogy akár húgyhólyagrákot vagy limfómát is okozhatnak. Jelenleg a forgalomban lévő termékek nemzetközi bizottság által bevizsgáltak, így eddigi tudásunk szerint veszélytelenek.

A hypoallergén is okozhat allergiát

Az utóbbi években a légúti allergiákhoz hasonlóan emelkedett a különböző bőrallergiák előfordulásának gyakorisága is. Napjainkban számos olyan termék kapható, amelyet hypoallergén jelzővel látnak el. Tudnod kell azonban, hogy ezek a kozmetikumok sem jelentenek teljes biztonságot az allergiás reakciók elkerülésére.

A természetes alapanyagokból készült kozmetikumok sem mindenki számára jelentenek megoldást, nem ritka ugyanis, hogy épp bizonyos gyümölcs- (pl. citrus), vagy gyógynövényfélékkel szemben alakul ki érzékenység. A leggyakrabban észlelt tünetek általában bőrpír, kiütés, hámlás és duzzanat a bőrfelszínen.

Az allergiás reakciók elkerülésének érdekében azt javaslom, ha bizonyos kozmetikumokat problémamentesen használsz, ragaszkodj hozzájuk. A termékek folyamatos váltogatásával ugyanis könnyen bukkanhatsz egy olyan összetevőre, ami allergiás tüneteket okoz.

Ne hagyjuk magunkat az orrunknál fogva vezetni

A kozmetikumok fele tartalmaz illatanyagot, ami azonban a csomagoláson csak parfümként van feltüntetve. Köztudott, hogy a parfümök akár több száz illatanyagfajtából tevődnek össze. Ezek közül már 26 anyagról derült ki, hogy elég erős allergizáló hatása van, amelyeket külön is fel kell tüntetetni a flakonokon.

Antioxidáns, antibakteriális: csak a neve hangzik jól...

Gyakran találkozunk az antioxidáns összetevővel egy-egy tisztálkodószer kapcsán butylhydroxytoluol (BHT) és a butylhydroxyanisol (BHA) néven. Ez a kettő igen ártalmas az immunrendszerünkre, gyakran okoz allergiát. Már leírták magzatkárosító hatását is.

Egyes tisztálkodószereink ásványiolaj-kivonatot tartalmaznak, amely sűrűségéből adódóan elzárja a bőr pórusait és érzékennyé, függővé teszi a bőrt. Emellett még lelassítja a sejtek megújulását, elősegítve ezzel a bőr korai ráncosodását. Különösen rossz hatású lehet ez a zsíros bőrűeknek, sokkal több pattanás jelenhet meg rajtuk.

A legtöbb sampon, fogkrém, tusfürdő tartalmaz valamilyen habképző anyagot úgy, mint nátriumlaurilszulfátot, amely igen erős zsírtalanító hatással is rendelkezik. Ennek köszönhetően a bőrön található védőréteget roncsolva bőrgyulladást, korpásodást okozhat.

A korpásodás ellen használt termékek egy része úgy fejti ki hatását, hogy a korpát „leragasztja” a fejbőrhöz, ezzel megakadályozza a bőr lélegzését, normális regenerációját.

Több millió háztartásban használnak antibakteriális szappant illetve tisztítószert annak reményében, hogy azok segítenek megőrizni a család egészségét. Felmerül azonban a kérdés, hogy ugyanaz a vegyi anyag, mely képes megölni a különböző baktériumokat, vajon veszélyt jelent-e ránk?

Rákot okoz az izzadásgátló?

Nagy port kavart nemrégiben az izzadásgátló dezodorokban található alumínium-származékok (alumínium-klór-hidrát, alumínium-cirkónium-hidrát, alumínium-cirkónium-glicin), mivel egyes kutatások szerint megnövelhetik az emlőrák kialakulását. A tanulmány szerint összehúzzák a pórusokat, eltömítik azokat, illetve képesek lerakódni az emlő szöveteiben, és képesek ösztrogénreceptorokhoz is kötődni.

(Forrás: WEBBeteg)