technika
#Zöldövezet

A technika előnyei

2009.03.16.
2 perces olvasási idő

Kevés kérdésről olyan megoszlóak a vélemények, mint a technikáról. Ha sorra vesszük, az áldásait és az átkait, majdnem egálban vagyunk.

A tudományos világban, de a mindennapi életben is sok szó esik arról, hogy milyen rohamos léptekkel fejlődik körülöttünk a technika. Az ember tudata és szelleme csak kullog utána, míg az diadalútját futja. Soha el nem képzelt gyorsasággal tört előre.

Nézzük például a telefont. Bell elektromos távbeszélőjétől (1876) hosszú utat járt be ez a találmány. Ma már mindent lehet csinálni egy telefonnal, amit akarunk, sőt, amit nem akarunk, azt is. A modern telefonok kapacitásainak jó, ha negyven százalékát használjuk ki. A legtöbben szinte csak telefonálásra használják a „távrecsegőjüket.” Az sms-ezés után talán a fényképezés a második leggyakrabban használt funkció. A többi meg ott várja árván és reménykedve, hogy végre fölfedezzék őket.

Aztán ott a tévé. Az ötvenes évek végén még csak elvétve voltak készülékek. Kivételezett volt az a társasház, ahol akadt belőle egy. Az ilyen helyeken azonban komoly közösségformáló erővé vált. Műsorszórás idején a szomszédok hónuk alá csapták kedvenc hokedlijüket, és becsöngettek tévés szomszédjuk ajtaján. Összegyűltek annál a lakónál, akinek volt tévéje, társas programmá növesztve az adott estét.

Most meg itt vagyunk a digitális tévé előszobájában. Ma már bárki választhatja a szabad programozást. Természetesen színesben látja a világot, azt, amit akar, és akkor, amikor a kedve szottyan.

A nyolcvanas évek elején alig lehetett számítógéppel találkozni, az Internetnek pedig még híre-hamva sem volt. De aztán varázspálca-ütés szerűen felbukkantak a technika cilinderéből az újabbnál újabb darabok. Egyre nagyobb memóriával, egyre gazdagabb tartalommal.

"Turbósodunk"

Van egy nemzedék, amely beleszületett a vívmányokba. Számukra nem történelem, hanem maga a megkérdőjelezhetetlen valóság a technika és annak összes adománya. Nekik minden természetes, akkor bizonytalanodnának el, ha valami egyszer csak nem működne. Akkor csúszna ki lábuk alól a talaj, ha nem lehetne percenként felhívni valakit, szörfölni a világhálón, vagy csak úgy bambulni a tévé előtt.

Természetesen számtalan előny származik ebből a fejlődésből. Sokkal könnyebb lett az életünk. Igazodik a turbósodáshoz. Olyan gyorsan élünk, ami az említett eszközök nélkül már követhetetlen lenne.

Jó, hogy bárkivel felvehetem a kapcsolatot, a világ bármely táján éljen is. Jó, hogy bármit megrendelhetek a web-áruházakból. Jó, hogy kereshetek szakembereket, ha arra van szükségem, vagy recepteket, ha éppen úgy adódik. Találhatok magamnak orvost vagy társat. Adhatok és vehetek, mint a piacon. Csak itt egy kicsit nagyobb terepen. Nincsenek határok és korlátok. A földkerekség bármely fiókját kinyithatom.

A világ összes adata helyben van

Olyan, mint egy jó katalógus. Régen fogta magát az ember, és végigbogarászta a könyvtár katalógusát a kiszemelt téma után kutatva. Ma elég egy szót beírni. Aztán kattintás, és elénk omlik egy halom információ, csak legyen türelmünk kiválogatni.

Azt mondják, beláthatatlan az út vége. Megjósolni sem lehet, mit hoz a jövő. Milyen autók, elektromos berendezések, technikai csodák várnak még ránk. Az ember csak egy kis szeletét tapasztalja ennek. Úgy hetven-nyolcvan évet, amit enged neki jó sorsa. A technika azonban nem áll meg ilyen emberléptékű, pitiáner időszámításnál.

- Intera -