alvás
#Testi problémák

Tippek, hogy jól aludj télen

2016.01.14.
2 perces olvasási idő

Föltekerni a fűtést és takarókupac alá bújni... Mindez csábítónak tűnhet egy hűvös éjszakán, de nem minden esetben tesz jót a szervezetnek! Miközben alszunk, testhőmérsékletünk alkalmazkodik a szobáéhoz. Akármilyen hihetetlen, a hűvösebb levegő a mélyebb szundításnak kedvez.

Bár az optimális hőmérséklet 20 és 25 Celsius fok között van, sokan hajlamosak túllépni ezt az értéket. Inkább aludjunk egy viszonylag hűvösebb szobában, és rétegesen takarózzunk! Így ha melegünk van, akár félálomban is biztosíthatjuk a komfortérzetet a felső takarótól való megszabadulással. A hangsúly itt azon van, hogy ne egy nagy, vastag paplannal takarózzunk, hanem többel és lehetőleg vékonyabbakkal!

alvás

Töltődj fel napfénnyel!

Télen sokkal több napfényt igénylünk, mint máskor. Ugyanis ha nem kapunk ebből elegendőt, igazán könnyen érezhetjük magunkat fáradtnak és rosszkedvűnek egész nap, illetve még alvási problémákat is okozhat. Ez utóbbi abból adódhat, hogy ha a testünk nem érzi a fényt, akkor úgy fogja érezni nappal, hogy alvásidő van, este pedig nem fog tudni pihenni, mert gyakorlatilag már napközben is félálomban tengődött.

Azt javasoljuk, hogy amikor az időjárás és az időbeosztásod engedi, minél gyakrabban menj ki a napfényre! Ha erre nincs lehetőséged, akkor próbálj az ablakok mellé helyezkedni, hogy minél több fény jusson hozzád. Este pedig minimalizálj minden fényforrást, annak érdekében, hogy immunrendszered ki tudja magát pihenni veled együtt! Ugye nem szoktál elalvás előtt mobilozni?

Étkezz kiadósan!

A kiadós étkezések a mostani, hideg téli napokon igazán jól jönnek, szóval hagyd el a fogyókúrának nevezett kínszenvedést, mert ezek a bűnös étkek belső átmelegedést nyújtanak a testednek. Fontos, hogy este csak valami könnyűt egyél, ugyanis ha túlságosan is sokat és megterhelőt vacsorázol, a szervezeted nem tér nyugovóra, amíg meg nem emészti azt. Ezt több kutatás is igazolta. Van olyan orvos, aki alvászavarral küzdő pácienseinek azt tanácsolja, hogy 4-5 órával lefekvés előtt már ne egyenek semmit. A meg nem emésztett ételekből felesleg képződik, ami zsír formájában rakódik le.

Mozogj sokat!

Sajnálatos módon a téli hónapokban hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy le vagyunk lassulva, és nem tudjuk maximálisan kihasználni az energiánkat. Aki nem sportol rendszeresen, esetleg nem teheti a téli időjárás miatt, sétáljon sokat, lift és mozgólépcső helyett pedig használjon hagyományos közlekedést, vagyis a lépcsőt! Minél több energiát fejtünk ki nappal, annál könnyebben és gyorsabban tudunk majd este elaludni. A lényeg az, hogy a mozgékonyságunkat ne veszítsük el télen sem!

Ne aludd át a napodat!

Ezeket a hideg, sivár és borongós téli napokat sokan legszívesebben átaludnák, hogy ne kelljen látni a leghangoló szürkeséget. Sok ember van, aki egyszerűen átalussza a szombatot és a vasárnapot - ám ez nem jó! Éppen emiatt fognak ugyanis megváltozni az alvási szokásaink, így később tudunk elaludni, ami az egész napi ritmust befolyásolja.

Legyen ideális a szobád páratartalma!

Télen a párás, meleg nyári szobát felváltja a hűvös és száraz kuckó. Ha szobánk száraz, akkor alvás közben az orrunk is azzá válhat, és akkor öntudatlanul is tátott szájjal fogunk aludni, ez pedig igencsak rossz alváshoz vezethet. A megoldás mindezek ellen az, ha párásan tartjuk a szobánkat, oly módon, hogy a radiátorra egy tálban egy kis vizet helyezünk, vagy egy kis csobogó szobaszökőkutat szerzünk be - aminek a kellemes hangja még álomba is ringat minket.

(Gy. P. F.)