mozgás
#Szülőknek

5 módszer, hogy mozgásra bírja gyermekét

2014.04.25.
3 perces olvasási idő

Rengeteg tini túlsúlyosan kezdi a felnőtt életét, pedig egy fiatal sincs túlsúlyosságra ítélve. Egy 2010-es felmérés szerint azok a tizenévesek, akik minden nap egy órát mozognak, nagy valószínűséggel nem lesznek túlsúlyosak, még akkor sem, ha genetikailag megvan bennük a hajlam az elhízásra.

Azok a fiatalok, akik rendszeresen mozognak, kevesebb testzsírral, kisebb derékbőséggel és alacsonyabb testtömeg indexszel (BMI) büszkélkedhetnek. Ha a túlsúlyos gyerek fizikálisan nem aktív vagy szenved a teste miatt, az nem csak a gyermeknek, de a szülőnek is rossz lehet.

Ez az a pont, ahol a szülőnek segítenie kell a gyermekét. A napi egy óra bármilyen mozgás egyesek szerint soknak tűnhet, de a sokszori egy órás munka meghozza a várva várt eredményt, csak egy kis kitartás kell hozzá. A szülőnek ott kell állnia a gyermeke mellett, és mindvégig testileg-lelkileg támogatnia kell őt. Kezdetben, amikor még nagyon nincs hozzászokva a szervezet a mozgáshoz, tényleg sok lehet az a napi egy óra, de idővel ez könnyebb lehet.

Íme, 5 jó tanács ahhoz, hogy hogyan vegye rá gyermekét a mozgásra, és hogyan éreztesse vele a mozgás előnyeit.

Építsen lassan!

A testmozgás aranyszabálya, miszerint ne várjuk el gyermekünktől, hogy első nap lefussa a maratoni távot. Kis lépésekkel kezdjen, mint például napi 10 perces sétával iskola után. Ha úgy látja, hogy gyermeke a mindennapos sétát nem élvezi, menjen el vele Ön is sétálni, mondjuk minden második nap.

Minden alkalommal adjon néhány percet a 10 perchez, és kövesse nyomon a fejlődését. Állítson fel gyermekének apró célokat, ez fontos lehet neki. Látva azt, hogy ezeket a kis célokat eléri (ha Ön 20 perc sétát mond neki, és ő tudta azt teljesíteni), egyre nőhet a motiváltsága. Több perc lesétálásáért dicsérje meg gyermekét!

MozgásA kis sikerek a gyermek önbizalmát építhetik, mellyel tudatosulhat benne az, hogy képes uralni és irányítani az életét. Dicsérje meg, és ösztönözze a pozitív lépések megtételére gyermekét!

Tévénézés: szabjon határt!

Amikor a gyermeke a tévé vagy a számítógép előtt ül, elesik az aktív testmozgás nyújtotta előnyöktől. A szakemberek azt javasolják a szülőknek, hogy napi 2 óránál többet ne hagyják gyermekeiket a képernyők előtt ülni. Üljön le gyermekével, és hozzák meg együtt a tévénézéssel eltöltött idő szabályait!

Próbálja meg a tévénézéssel töltött időt is aktívan eltölteni, például a reklám-blokk alatt versenyezzen gyermekével, ki tud több felülést vagy fekvőtámaszt csinálni. A nyertes pedig kap valamilyen jutalmat. Ezek az apró, kis mozgások hatásai összeadódva eredményre vezethetnek.

Legyen példakép! Ha a gyermeke nem hajlandó mozogni, de látja, hogy Ön igen, és rutinszerűen lábait emelgeti vagy súlyzózik a reklámok alatt, vagy akár az egész filmnézés alatt, ez motiválhatja gyermekét is arra, hogy kövesse Önt.

Tegye élvezetessé a mozgást!

Figyelje meg, hogy gyermeke milyen mozgásformát kedvel! Lehet, hogy a futást nem, de a túrázást már jobban szereti. Nézzen körül a lakóhelyén, hogy milyen szabadtéri klubok, szervezetek vannak, milyen táborozási, kirándulási, túrázási lehetőségeket kínálnak. Ha gyermeke az aerobikot nem, de a táncot vagy a harcművészetet szereti, akkor nézzen szét, hogy hol tartanak ilyen órákat. Mindegy, hogy mit választ gyermeke, a lényeg, hogy mozogjon.

Ne feledje, minden mozgás, amihez nem kell ülni. Tehát mozgás az is, ha házimunkát végez az ember vagy kertészkedik. Kérje meg gyermekét, hogy porszívózón ki, vigye le a szemetet vagy nyírja le a füvet, segítsen Önnek gyomlálni.

Javasolja gyermekének az edzést!

Az erősítő edzés, a súlyzózás jó módja annak, hogy csökkenjen a testzsír, nőjön az izomtömeg, erőssé és ellenállóvá váljon gyermeke. Mindehhez kutatások igazolják, hogy heti 3-szori edzésre van szükség.

Ahhoz, hogy gyermeke mozogjon, nem feltétlenül muszáj drága edzőterembe járatni a csemetét. Otthon is lehet felüléseket, fekvőtámaszokat, lábemeléseket, karerősítéseket végezni súlyzókkal. Mielőtt elkezdenék az edzést, kérdezze meg a gyerekorvost, hogy végezhet-e ilyen erőnléti edzéseket gyermeke.

Ösztönözze gyermekét a sportra!

Ha gyermeke szívesen nézi a tévében a futball- vagy bármilyen más sportközvetítéseket, lehet, hogy szívesen játszaná is. Egy túlsúlyos tizenéves számára előnyős lehet az, ha csatlakozik egy csapathoz, és velük együtt sportol.

Ha gyermeke nem szeretne tagja lenni egyetlen sport csapatnak sem, akkor ösztönözze egyéb sportra, például a kerékpározásra, az úszásra vagy a futásra. Kérdezze meg gyermek testnevelő tanárát, hogy ő milyen testmozgási formát tudna ajánlani a gyerek számára.

És végül ne feledje azt, hogy az aktív és egészséges életmód nem verseny. Nem megy egyik pillanatról a másikra, csak úgy, hirtelen. A hangsúly a fokozatosságon van, és Önnek, mint szülőnek támogatnia és segítenie kell gyermekét, hogy elérje a céljait. Legyen türelmes, és támogassa gyermekét céljaik elérésében!

(M.T. - webmd.com)

Kapcsolódó címkék

anya