alkudozás
#Szülőknek

Hogyan kerülheti el a gyermekével való alkudozást?

2014.11.18.
3 perces olvasási idő

Bizonyára már Ön is futott bele olyan párbeszédbe gyermekével, amikor jobbnak látta, ha enged, ahelyett, hogy kitartana saját álláspontja mellett. Számtalan ilyen helyzetet lehetne említeni, azonban mindegyiknek ugyanaz a lényege: a gyerek addig fújja a mondandóját és jár a szülei nyakára, amíg azok jobbnak látják bedobni a törölközőt, és engedni az akaratának.

A gyermeke folyton kérleli, könyörög, próbál valami köztes megoldást kicsikarni Önből? Nos igen, a tinik egyik kedvelt módszere az alkudozás, hiszen ezt látják a felnőttektől is. A legtöbb esetben pedig eredményre is vezet, hiszen nem sok erőfeszítésbe kerül, és viszonylag könnyű út a vágyak, érdekek érvényesítéséhez. Az Ön otthonában is előfordul, hogy a „nem” az mégis azt jelenti, hogy „talán”?

Az óvatlan szülőkkel gyakran megesik, hogy leállnak alkudozni a gyermekükkel. Előfordulhat ez azért, hogy könnyebbé tegyék a saját életüket, vagy épp azért, mert nem akarnak összeveszni, haragban lenni csemetéjükkel, esetleg régi sérelmek, rossz élmények miatt jobbnak látják, ha engednek neki.

A szakértők véleménye szerint ez azért lehetséges, mert a szülők nem látják be, vagy nem tudják kontrollálni, hogy mely szabályokat lehet rugalmasabban kezelni, és melyeknél kell szigorú megkötéseket tenni. A gyerekkel történő egyezkedés lehet, hogy feloldja az adott konfliktust, de hosszú távon csak komolyabb problémákhoz vezethet. Az alkudozás azt eredményezheti, hogy teljesen felborul a családon belüli erőviszony, ami normál esetben megszabja a szülő és gyermek közötti kapcsolatot, ennek viszont rossz következményei lehetnek a családra nézve.

A szülői kiváltságokról történő lemondás

Az alkudozás gyakran annak a jele, hogy a szülő kezdi elveszíteni a gyermeke fölött való rendelkezésének képességét, például olyan szabályokról egyezkedik, melyeknek abszolút áthághatatlannak kellene lenniük. A tinik egyszer csak úgy érzik, hogy joguk van bizonyos dolgokhoz, ha lazul a szülői szigor, így folyton feszegetik a határaikat, próbálgatják a saját érdekeiket érvényesíteni a szüleikkel szemben.

A kamaszok a saját jogaikat úgy értelmezik, hogy megtehetnek olyan dolgokat, illetve hozhatnak olyan döntéseket, melyek alapból az ő hatókörükön kívül esnek. Ha úgy látják, hogy a szüleik nem élnek saját hatalmukkal, a gyerekeknek hamis felfogásuk lesz a saját képességeiket illetően, mert amit elérhet a szüleivel szemben, azt mással szemben már nem biztos. Így könnyen túlértékelheti önmagát és akár bajba is kerület emiatt.

NevelésAz irányítás és a hatalom a szülőket illeti és nem a gyerekeket. Nem ok nélkül van ez így! A szülők a gyerekvállalás ideje alatt, - ami nagyban függ az életkortól, a neveltetéstől és egyéb körülményektől - áltlaában elérik a megfelelő tapasztalatot, tudást és bölcsességet, amire szükség van és amivel a gyerekek még nem rendelkeznek. Ez ahhoz szükséges, hogy a gyerekeikről jól gondoskodjanak, biztonságban tudják őket, és meghozzák a számukra szükséges döntéseket.

Adódnak olyan helyzetek, amikor lehet egyezkedni a gyerekkel, kompromisszumot kötni, mert a dolog kimenetele nem hordoz komoly kockázatot a tini számára, más esetben viszont szigorúan kell venni a határokat a gyerek védelmének érdekében.

Vannak dolgok, amiben lehet egyezséget kötni, és vannak olyanok, amelyekben nem. A tévénézés ideje például lehet alku tárgya, de az egyes műsorok témája, az, hogy mit nézhet és mit nem, az már nem a gyerek hatáskörébe tartozik. Vagy például egy kiskamasz nem alhat csak úgy a barátainál, és nem maradhat ki hajnalig, ezek abszolút dolgok és a gyerek érdekét szolgálják.

Hogyan szerezheti vissza a gyermeke fölötti irányítás képességét?

A szülőknek nemcsak a tekintélyük, de gyermekük feletti hatalmuk is csorbát szenvedhet az alkudozások során. Nagy gondot okozhat, ha a gyermeke tiszteletlenül beszél a szüleivel vagy más felnőttel. Így a tekintélye és az önbecsülése is oda lesz, ha nem tesz semmit gyermeke viselkedése ellen.

A szülői hatalom visszaszerzésének feltétele, hogy megfelelő határokat állít fel a kamasz számára, és azokat szigorúan, következetesen be is tartja, illetve tartatja.

Az első lépés, hogy meghatározza, mely szabályok nem képezhetik alku tárgyát, és azokat mindenkor betartatja. Szintén fontos, hogy a szülők a saját szellemi és testi egészségükre is odafigyeljenek, hogy józanul és objektíven tudjanak dönteni saját magukat és a tiniket érintő dolgokban egyaránt. Nagyon fontos, hogy a szülő a gyermekének jó példát mutasson, és nem árt, ha a felnőtt tanításai, szabályrendszere a gyermeke viselkedésével, tetteivel összhangban van. Legyen tisztában a saját képességeivel, szabályaival, értékrendjével, és ezt legjobb tudása szerint adja át gyermekének.

Hogyan kerülheti el a hatalmi harcokat?

Az alkalmankénti csatározások a gyereknevelés velejárói. Némi segítség, hogyan veheti elejét a problémáknak:

  • Döntse el előre, hogy mely szabályok képezhetik alku tárgyát és melyek nem. A párjával közösen döntsék el a gyereknevelésre vonatkozó elképzeléseiket, szabályrendszerüket, hogy mindketten következetesek legyenek.
  • Adja gyermeke tudtára, hogy vannak dolgok, amelyek esetén kompromisszumnak, alkudozásnak nincs helye. Tudassa gyermekével, hogy amikor Ön, mint szülő azt mondja valamire, hogy „nem”, akkor az a beszélgetés végét jelenti, és nem fog meghátrálni, és azt is tegye hozzá, hogy mindezt az ő érdekében teszi.
  • Azt is mondja el gyermekének, hogy miben hajlandó engedni, mely dolgok esetén van lehetősége némi kompromisszumra, egyezkedésre.
  • Ne feledje, hogy az a tini, aki már egyszer elért sikereket az alkudozással, előbb vagy utóbb ismét megpróbál könyörögni a szüleinek. Ilyen esetben legyen határozott, és tartson ki a saját álláspontja mellett.
  • Ha egyszer már elkövette azt a hibát, hogy engedett gyermekének, akkor a helyzet megváltoztatására, az Ön személyes tekintélyének visszaállításához időre lesz szüksége. Ha túl rámenős lenne a tini, helyezzen kilátásba büntetést vagy további korlátozást, és fontos, hogy ezek ne üres ígéretek legyenek.
  • Ne keveredjen gyermekével vitába! Minél tovább veszekszik vele, ő annál nagyobb eséllyel fogja kivívni azt, amit akar.
  • Mindig hallgassa meg a gyermekét, és tudja, hogy mit szeretne. Attól még nem kell egyetértenie vele vagy engedni neki, de legalább tudja, hogy mi a fontosa gyermeke számára, mit szeretne.

Legközelebb, amikor a kamasz megpróbál egy szabályt alku tárgyává tenni, legyen következetes és tartson ki az álláspontja mellett! Fektessen le szigorú, de igazságos szabályokat, melyek a gyermekét védik, még ha ő másképp is gondolja a dolgokat. Ha nem működne a dolog és Ön már mindent megpróbált, ami az erejéből tellett, akkor lehet, hogy ideje külső, szakértő segítséget kérnie.

(KamaszPanasz - M. T.)