házimunka
#Szülőknek

Hogyan vegye rá gyermekét, hogy segítsen a házimunkában?

2014.06.30.
1 perces olvasási idő

A legtöbb gyerek már eleve ellenségesen viszonyul bármilyen plusz feladat elvégzéséhez, főleg akkor, ha ezt még írásban is kapják. Úgy vélik, hogy ezzel akarják kényszeríteni őket az egyes feladatok elvégzésére, de meg kell értetni velük, hogy ez az ő javukat is szolgálja.

Ossza be gyermeke feladatait!

A következő tippek alkalmazásával segíthet gyermekének megérteni, miért is fontos, hogy besegítsen a házimunkában, és hogy a lista miért is hasznos számára.

Mutassa meg vagy magyarázza el gyermekének, hogy miért is fontos listát vezetni az egyes dolgokról, például vigye el egy bevásárlásra és mutassa meg neki, hogy milyen hasznos egy jól elkészített lista.

házimunkaMagyarázza el neki, hogy a munkabeosztást tartalmazó táblázat nem olyan, mint az iskolai házi feladat, a lista azért kell, hogy azokat a dolgokat már ne kelljen fejben tartani, valamint követhető legyen az egyes feladatok elvégzése. Így másra is lehet koncentrálni.

Abban az esetben, ha a gyerek nem végzi el a listában leírt feladatokat, akkor azonnali és komoly következményekkel kell számolnia. Például az egyes kiváltságokat, jogokat kösse össze az elvégzendő feladattal. Amíg nincs meg az adott dolog, addig nincs Tv, számítógép, telefon, stb.

Magyarázza el gyermekének, hogy Önnek is rengeteg dolga van, és azokat is rendszerezett formában kell elvégezni ahhoz, hogy a hullámok ne csapjanak össze a feje fölött. Azzal, hogy valamennyit levesz a válláról, Önnek segít, ráadásul még előnyökhöz, engedményekhez is juthat, ha elég szorgalmas.

Győződjön meg arról, hogy minden olyan eszköz és feltétel adott, ami a munka elvégzéséhez szükséges, lehetőleg előre tervezve az adott hétre, a lista alapján. Például a tisztítószerek, rongyok, seprű megléte, valamint a táblázat és annak kitöltéséhez szükséges ceruza.

Ösztönözze gyermekét!

Találjon ki számára valamilyen jutalmat, ha maradéktalanul elvégezte az adott hétre kiszabott feladatokat. Magyarázza el neki, hogy a jutalom vagy az engedmény csak a jól elvégzett munka fejében jár. Ha a gyerek felelősségteljesen végez a listán feltüntetett feladataival, akkor jogosan várhatja el az annak fejében ígért dolgokat, de csak akkor, ha már végzett a feladatokkal. Ellenkező esetben azonban megvonásra számíthat. Ön is hamarabb és örömmel enged meg neki majd dolgokat, ha látja, hogy tisztességesen elvégzi a rá kiszabott feladatokat.

Figyeljen oda arra, hogy következetes maradjon, ha kiosztja a feladatokat és meghatározza az azokért járó engedményeket, az esetleges büntetéseket. Ne feledje, hogy ezeknek egyensúlyban kell lenniük! Mindig világosan és érthetően adja gyermeke tudtára a közlendőjét, ne utalgasson.

Ha legközelebb a feladatok kiosztásáról tárgyal a családjával, ne felejtse el ezeket a tippeket alkalmazni! Ha ügyesen csinálja, akkor a gyermekei rövid idő alatt megszokják, és mindennapossá válik számukra. Ezzel pedig az Ön saját dolgát könnyítheti meg.

(M. T. - parentingteens.about.com)

Kapcsolódó címkék

anya